Korai kelés. A Rimbo társaság, jobb napokat látott autóbuszán vágtunk neki a kilencórás útnak. Névsorban kellett felszállnunk a buszra. Mi egy népes, csak nőkből és gyerekekből álló társaság mögé kerültünk.

A síró babát velünk ijesztgették. Egyből megszakadt a sírás. A határokon gyorsan keltünk át- nem sok magyar jár errefelé. A szállodából két, rántottás szendviccsel bocsájtottak el minket, így nem éheztünk az úton. A határ mindkét oldalán szegényes falvak, kisebb városok és a végtelen szavanna található. Nagy különbség nincs a két ország között. Az emberek segítőkészek. Természetesen nem tartanak bennünket intelligensnek, mert nem beszélünk franciául. Még Nigériában hauszák között éltem, így örömmel hallottam a kávézóban a telefonáló hausza mondatait. Azonnal üdvözöltem hauszául, de nem váltottam ki pánikszerű csodáékozást. Visszaüdvözölt. A repülőtér közelében kaptunk szállást egy modern, kerek kunyhóban. A széles, poros út egyik oldalán a vegyesboltot, a másikon a péket is megtaláltuk. Így biztosítva volt az ellátásunk.