Niameyből indultunk hajnali négykor. A 19 órás utazásra mondott autóbuszút igazi kalandtúra lett. Névsorban szálltunk fel és véletlenül a hátsó kerék feletti üléseket választottuk. Már a városban kezdődött a teljes testi felrázásunk. A városon kívüli, építés alatti földúton, nemcsak ugráltunk, hanem dűlöngéltünk is. A rosszul záródó ablakokon sűrűn szállt be a vörös por. No, sebaj! Nekünk az ilyen helyzetekre van maszkunk, fel is vettük!

terkep

Benin térképe. Látható, milyen nagy távolságot tettünk meg. A sárga potnok az útvonalat jelölik Niameytól lefelé. A kék pont a Niger folyón val óátgyaloglást illetve átmotorozást jelöli. A Rimbo társaság busza egyszerűen potthagyott minket a nigeri oldalon. Mi több időt töltöttünk az űrlapok kiktöltésével, mint a csak pecsételő útitársaink. Beninben már dörzsöltek voltunk. Én a busz elé álltam, amíg Gyuszi nem végzett az útlevélkezeléssel. A narancsszínű folt az autóbusz javításait jelzik. Az utolsó nem volt sikeres. Egy óra várakozás után két kisebb busz érkezett. Az egyikre felpréselődtünk. Nálam maradt az összes csomag, így árgus szemekkel figyeltem a félhomályban az útitársaim kezeit. Mindenünk megmaradt. A táj először változatlanul szavannás volt. Lassan befutottunk az erdős övbe. Majd megjelentek a forró égövi növények is. Az eddig látott három, nyugat-afrikai ország közül Niger volt a szegényebb és drágább. Nagyon könnyű az árak összehasonlítása, mert mindenhol a CFA frank használatos. Cotonouban megérkezésünkkor, éjfélkor, ádáz alku kezdődött. Mi a közeli L'Union szállodába akartunk menni, mert ennek tudtuk a nevét. Taxisunk, hogy a kialkudott magasabb árnak megszolgáljon egy távolabbi, a Hotel J. C.-be vitt el minket. Reggel derült ki, hogy jót tett velünk, mert gyalog könnyen eljutottunk az Etoile Rouge-ra, amely a város központi tere.

Hogyan segíthetek?

Önkéntesség

Csatlakozz Te is csapatunkhoz! Afrikai, itthoni és orvosmissziós feladatokra egyaránt várjuk a jelentkezőket!

 
 

Online adományozás

Kérjük, támogasd a Magyar Afrika Társaság tevékenységeit anyagi felajánlással!

 
 

1%-os felajánlás

Kérjük, támogasd programjainkat adód 1%-ával!
Adószámunk: 18126123-1-41

6
Ország
19
Misszió
51
Orvos
35000
Beteg

Támogasd programjainkat