-
A “hal helyett tanítsunk halat fogni” tipikus és reménykeltő esete
Ahogy valószínűleg az Afrikát szeretők többsége emlékszik rá, még 2000-ben az ENSZ összes tagállama elkötelezte magát az ún. Milleniumi Fejlesztési Célok mellett, amelynek legfőbb célja a világ mélyszegénységben élő populációjának csökkentése volt 2015-re, persze tucatnyi egyéb cél mellett, az oktatás, az egészségügy vagy éppen a tiszta ivóvízhez jutás területén. Nem ...
-
A 3 éves madagaszkári politikai krízis megoldása még látóhatáron sincs
Az elmúlt három év madagaszkári politikai eseményeinek ismeretében az könnyen belátható, hogy a nagy nemzetközi és belpolitikai nyomás ellenére sem stabilizálódott minimálisan sem a helyzet és az egykori antananarivo-i polgármester, Andry Rajoelina átmenetinek szánt elnöksége alatt a teljes bizonytalanságba és káoszba süllyedt a politikai élet a gyönyörű szigetországban - ennek ...
-
Leul Abate: egy elfelejtett hős
Ez eléggé sziruposan hangozhat, de kétség sem férhet ahhoz, hogy egy ország nemzeti önérzetének összekovácsolásához nagy szükség van hősökre, hősként tisztelhető emberekre, gondoljunk például a kenyai futókat Kenyában övező csodálatra, a sierra leonei polgárháború idején gyerekeket mentő újságírókra, vagy a pilótaként dolgozó Chesley B. “Sully” Sullenbergerről, aki nem is olyan ...
-
Szudán: a déli után ismét megnyílt a nyugati front is
Miközben Szudán és Dél-Szudán határán robbanásig feszült a hangulat jelen pillanatban is (annak ellenére, hogy ma (05.09) kellett volna a két országnak visszavonnia csapatait a határvidékről, állítólagosan a szudáni légierő napok óta bombázza déli szomszédjának határmenti vidékeit és a hadseregek egységei is többször összecsaptak), mondhatni csőstül jön a baj, hiszen ...
-
François Hollande: nem várható nagy változás az Afrika-politikában
A mai napra (05.07.) biztossá vált, hogy a szocialista François Hollande legyőzte Nicolas Sarkozyt a franciaországi elnökválasztás második fordulójában, így 17 év után ismét a francia baloldal tér vissza a hatalomba. Hollande 51,67 százalékot szerzett, míg Sarkozy 48,33 százalékot ért el, a részvétel 81,03 százalékos volt azon a választáson, amelyet ...
-
Elstartolt a Big Brother Afrika 7. évada: idén is nigériai győzelem várható?
Ismét eljött az idő, a legnagyobb és legismertebb afrikai televíziós műsor, a Big Brother Afrika újabb évada, a Stargame a mai napon (05.06.) elstartolt és az elkövetkezendő három hónapban (91 nap) az érintett országok nézettségi listáinak élén fog szerepelni, ehhez nem férhet kétség. A lelkesedés már előzetesen óriási volt, a ...
-
A Ntaganda-sztori folytatódik: lehet, hogy már csak órák vannak hátra a letartóztatásig
Több hírügynökség is arról számolt be a mai napon (05.04.), hogy a kongói reguláris hadsereg egységei megközelítették az állam szolgálata után néhány napja ismét a lázadó életet választó háborús bűnös, Bosco Ntaganda búvóhelyét, egy, az észak-kivui tartomány masisi területén található farmot (ez az a híres farm, ahol a Terminátor régen ...
-
Líbia: a törvények nélküli föld – Videó
Hát ilyen lett Líbia a gonosz, elnyomó diktátor elűzése után - a hatalmas harcok által kivívott demokráciát élvezi a nép.
-
Szenegál is lehetne egy újabb Szomália avagy a túlhalászás következményei
Az új szenegáli kormány régi adósságából törlesztett megint lakosai felé azzal, hogy április 30.-án, hétfőn bejelentette, visszavonja újabb 29 külföldi vonóhálós halászhajó halászati engedélyét az ország felségvizein. Még Abdoulaye Wade volt az, aki évekkel ezelőtt több egyezményt is aláírt európai illetve kínai és orosz cégekkel, lehetővé téve, hogy azok vonóhálós ...
-
Puccskísérlet a puccsisták ellen: kis hír Maliból
A mali katonai kormány (Amadou Sanago és puccsistái) néhány órával ezelőtt az állami televízióban bejelentette, hogy több órányi heves tűzharc után visszaverték az általuk megbuktatott elnökhöz hű katonák puccskísérletét, akik szervezett akcióban megpróbálták elfoglalni a bamakói repülőteret, a városhoz közeli Kati laktanyáját valamint a televízió és rádió épületét is. A ...
|