Az angol Királyi Flotta hajója tekintélyes egészségügyi szállítmányával csütörötkön megérkezett Sierra Leonéba, hogy részt vegyen az ebola elleni nemzetközi harcban.

 

 

A segélyszállítmány keretében 28,000 tonnás hajóról 32 teherautót és 3 helikoptert is lerakodtak Sierra Leone fővárosában Freetownban.

A szállítmány célja, hogy amennyire csak lehetséges, levegye a terhet a már amúgy is túlzsúfolt ebola központok válláról és hatékonyabbá tegye a halálos kór elleni küzdelmet.

A hajó fedélzetén ugyan nem kezelhetnek fertőzötteket, mivel a személyzet tagjait is karantén alatt kellene tartaniuk, ha közvetlenül érintkeznek a betegekkel, viszont a rakomány tartalma így is nagy segítség az országnak.

100 kórházi ágyat, szállító járműveket, 350 fős személyzetet (köztük 83 orvost és 80 tengerészgyalogost), 35 raklapnyi ellátmányt és több mint 5000 palack ivóvizet hozott magával az Argus.

Sierra Leonéban az első esetet májusban regisztrálták, azóta több mint 1500 ember halt meg az ebola miatt. Szeptemberre olyan vészesen kezdett terjedni egy járvány, hogy a kormány háromnapos kijárási tilalmat rendelt el.

Több ország is segít Sierra Leonénak, hogy leküzdje a járványt és annak következményeit enyhítse. Az Egyesült Államok, Kína, Franciaország és most már az Egyesült Királyság is kivette a részét a segélyprogramból, viszont az eddigi legnagyobb adakozó Kuba volt, aki több hullámban összesen 461 egészségügyi dolgozó mellett több tízezer dollár értékű segélyszállítmánnyal járul hozzá az ebola elleni küzdelemhez.