Újabb fertőzésről mindeddig nem érkezett beszámoló az afrikai országból - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik szóvivője. További kétezer egészségügyi szakembert küldenek Nyugat-Afrikába, jelentette be Nkosazana Dlamini-Zuma, az Afrikai Unió elnöke.

 

 Tarik Jasarevic elmondta, a WHO három munkatársa egy hete, azaz még azelőtt Maliba érkezett, hogy ott felütötte fejét az ebola. A szakértők azt mérik fel, hogy a nyugat-afrikai állam fel van-e készülve a szomszédos országokban tomboló ebolajárvány leküzdésére. Hozzájuk hamarosan a WHO további öt munkatársa csatlakozik majd.

Mali a nyugat-afrikai térség hatodik országa, ahol az ebolavírus megjelent. A járvány által leginkább sújtott három államban - Libériában, Sierra Leonéban és Guineában - eddig mintegy ötezer halálos áldozatot szedett a betegség. Szenegálban és Nigériában viszont sikerült megállítani a vírus terjedését, miután a hatóságok megtalálták és orvosi megfigyelés alá helyezték azt a több száz embert, akik kapcsolatba kerültek az első ottani ebolás betegekkel.

A mali hatóságok jelenleg igyekeznek felkutatni mindazokat, akik érintkezhettek a kétéves kislánnyal, aki kórházba kerülése előtt Guineából busszal utazott nagyanyjával a Mali fővárosba, Bamakóba. Jasarevic közölte, hogy az idős asszony jól van, de az ebola lappangási ideje 21 nap, így továbbra is megfigyelés alatt tartják.

Diplomáciai források aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a világ egyik legszegényebb országaként számon tartott Mali képes lesz-e megelőzni a járvány továbbterjedését. A WHO szóvivője azt mondta, a világszervezet fontolóra vette, hogy egészségügyi kezelőközpontot nyissanak a Mali nyugati részén fekvő Kayes-ben, ahol a kislány belehalt a vérzéses lázba.

A Világbank elnöke kedden azt mondta, az ebolajárvány sújtotta nyugat-afrikai országoknak további legalább ötezer egészségügyi szakemberre van szükségük a betegség elleni hatékony küzdelemhez. Jim Yong Kim mindenesetre aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a fertőzéstől való félelem visszatartja mindazokat, akik alkalmasak lennének a segítségnyújtásra.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közölte, hogy a vírus terjedése továbbra is gyorsabb, mint a nemzetközi közösség reagálási képességei. Emellett arra szólította fel az Afrikai Unió (AU) 54 tagállamát, hogy ne vezessenek be az ebola miatt utazási korlátozásokat, és ne zárják le határaikat.

A nyugat-afrikai járvány, amely a legsúlyosabb a vírus 1976-os megjelenése óta, eddig mintegy ötezer emberrel végzett.