DSC_4209Kevesen tudják, hogy az Afrika Mekkájaként is emlegetett Touba város Nyugat-Afrika egyik legjelentősebb vallási ünnepének  helyszíne és leglátogatottabb zarándokhelye. Az intenzív és magasztos vallásos élmény, a marabuk misztikus világa évente 2-3 millió hithű zarándokot, elsősorban szenegáli muzulmánt vonz. A zarándoklat során a szenegáli muszlimok - úgynevezett muridok - a toubai nagy mecsetben és környékén található szentként tisztelt vallási vezetők sírhelyeit látogatják meg.

Az elsősorban a környező nyugat- afrikai országokból érkező látogatókon túl az emlékezetes spirituális - kulturális élmény egyre több külföldi látogató érdeklődését is felkelti. Sőt, a toubai zarándoklat a vallási turizmus részeként ma már a szenegáli turisztikai minisztérium hivatalos ajánlatai között is szerepel. Az Afrikai-Magyar Egyesület támogatásával két fős stáb: Szilasi Ildikó Hermina antropológus, Afrika-szakértő és Lantai-Csont Gergely fotográfus 2012 január 9-24 között Szenegálban dolgozott. A stáb harmadik tagja, Daouda Sow ’Abo’ volt, akinek vallási, kulturális ismeretei és kapcsolatai rendkívül sokat segítettek a projekt megvalósításában.

a_csapat

3 fős stábunk: balról Lantai-Csont Gergely, Daouda Sow ’Abo’, és Szilasi Ildikó Hermina

 

A projekt célja Szenegál kulturális-turisztikai értékeinek dokumentálása, bemutatása és népszerűsítése volt. Útjuk során a toubai zarándoklaton túl Szenegál nemzeti sportja, a serer hagyományokon alapuló birkózás, a vallási vezetők, avagy marabuk misztikus világa illetve a szenegáli halászat is fotográfiai-antropológiai feldolgozásra került.

A projekt együttműködő partnere a TAP Portugál légitársaság.

Tovább a cikkre>>

AHU hírek

Afrikai hangulat a Pannónia úti Általáno…

2020-02-06 Hits:18025 AHU hírek

Hétfőn a kispesti Pannónia úti Általános Iskolában jártunk, ahol a Pannónia Hét alkalmából szervezetünk programokat a felsősök számára.

Bővebben

Elő-Mikulás- Az AHU önkéntescsapata a „R…

2019-12-04 Hits:14491 AHU hírek

Önkénteseink egyaránt érkeztek felnőttekhez és gyerekekhez, hogy egy kellemes délutánnal tegyük kicsit szebbé a téli napokat.

Bővebben

Egy szeletnyi Afrika Kerepesen és Tatabá…

2019-11-29 Hits:15518 AHU hírek

Novemberben Kerepesen és Tatabányán is afrikai hangulatot varázsolt a Magyar Afrika Társaság önkéntes csapata.

Bővebben
További AHU hírek

Rövid hírek

Remény a malária elleni védőoltásra Afri…

2017-11-28 Hits:11459 Rövid hírek

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) hétfői bejelentése szerint jövőre várható a legelső védőoltás a malária ellen.

Bővebben

Egy világjáró magyar orvos Szudánban

2017-11-28 Hits:11870 Rövid hírek

November 16.-án 17.30-kor második előadásához érkezik az AHU Kaleidoszkóp sorozat!

Bővebben

BLS-AED alapfokú elsősegély képzés által…

2017-11-28 Hits:11638 Rövid hírek

Jelenleg is zajlik a BLS-AED alapfokú elsősegélynyújtás képzése általános iskolás tanulók számára.

Bővebben
További Rövid hírek

Cikkek

Szemműtétek Maliban - Diemában

2017-11-28 Hits:10901 Cikkek

Pam Young, a Village Ventures alapítója így számolt be arról a projektről, amit a Diemában élők megsegítésére szervezett.

Bővebben

A szomáliai kalózkodás I. rész

2017-11-28 Hits:12478 Cikkek

Megjegyzés: a témát 2 részletre bontotta a Szerző, az első rész 2007-ig tárgyalja a jelenséget, a második 2007 után kezdődik. ...

Bővebben

Egy nap a legkisebbekért- A gyermekek vi…

2017-11-28 Hits:12160 Cikkek

1954 óta az UNICEF kezdeményezésére szeptember 20-án tartjuk A GYERMEKEK VILÁGNAPJÁt.

Bővebben
További cikkek

Kis Színes Afrika

A Néger fiú története (Az Ülő férfi)

2017-11-28 Hits:13649 Kis Színes Afrika

Mintegy 50 évvel ezelőtt a baráti szocialista országok együttműködéséből született alkotást találhatunk a XI. kerületben.

Bővebben

Afrikakutatás Magyarországon évkönyvsoro…

2017-11-28 Hits:12277 Kis Színes Afrika

Afrikakutatás Magyarországon – átfogó könyv jelent meg a fekete földrészről (az évkönyvsorozat első tagjaként).

Bővebben

A tudás hatalma – az űrkutatás elfeledet…

2017-11-28 Hits:13234 Kis Színes Afrika

A 21. században Hollywood egyre inkább hajlamos arra, hogy igaz eseményekből, vagy hús-vér személyekről készítsen filmet.

Bővebben
További cikkek a Kis Színes Afrika kategóriából