Patay Dorottya
egészségfejlesztési szakértő és egészségügymenedzser
Pályám kezdetén gyógytornászként traumás agysérültek rehabilitációjával foglalkoztam, majd pár év múlva már egy másik nézőpontból, a megelőzés oldaláról közelítettem meg az egészségügyet, és ha minden terv szerint halad, néhány hónapon belül befejezem egészségpolitikai tanulmányaimat. Érdeklődésem középpontjában régóta a fejlődő országok egészségügyi helyzetének javítása áll, ezért a Magyar Afrika Társaság ugandai orvos missziója nagyszerű lehetőség számomra.
Ez lesz az első élményem Afrikával, és habár tudom, hogy nagy megpróbáltatásoknak nézünk elébe, izgalommal és jó érzéssel tölt el a gondolat, hogy egy ilyen jelentőségteljes munkában vehetek részt. A harmadik világ országaiban történő fejlesztési munkák manapság a fenntarthatóságon és a lakosság empowerment-jén alapul. Bízom benne, hogy ezeknek az elveknek megfelelően az a pár hét, amit Ugandában töltünk, hosszú távú pozitív hatásokkal járul hozzá a térség fejlődéséhez.

BLOG

2011. április 28. Küldetés teljesítve

Fáradtan, kimerülten, de jókedvűen érkezett meg Dr. Révész Gertrúd, dunaújvárosi háziorvos, Dr. Jakkel Anna kecskeméti háziorvos, Viniczai Virág francia tolmács és Kiss Virág AHU-koordinátor a nyugat-afrikai Guineából. Az Afrikai - Magyar Egyesület immár nyolcadik alkalommal küldte orvosait és önkénteseit – Kongó, Mali és Madagaszkár után ezúttal Guineába. A négytagú csapat egy hónapon keresztül végezte gyógyító tevékenységét a Los-szigeteken, a guineai fővárostól, Conakry-tól 7 km-re. A misszió tagjai mobilklinika üzemeltetésével segítettek több ezer rászoruló családon, beteg gyermeken.

2011. április 26-27. (kedd, szerda)

Az utolsó reggelinket követően hajóba szálltunk, hogy felfedezzük Conakry kézműves piacait. Guineai barátaink elvittek minket egy fafaragó műhelybe, ahol szebbnél szebb (és hatalmasabb) szobrokat, maszkokat, bútorokat és ékszereket láttunk. Nehéz volt a választás, ráadásul jól meg kellett gondolni, mit veszünk, a reptéri súlykorlát miatt. Bőröndjeink ugyan szinte üresek már, minden gyógyszert szétosztottunk, a ruháinkat is odaadtuk a helyi barátainknak. Mindig nagyon örülnek a „fotéktól" kapott ajándékoknak. Aztán a textilpiacra mentünk, ahol szőtteseket, pólókat vásároltunk. Nem tudtunk szabadulni a bőrből készült szépséges táskák, cipők láttán sem, majd tettünk egy kis kitérőt a helyi könyvesboltban is. Délutánra mindenki úgy elfáradt, ahogy eddig talán még sosem. Teljesen elszoktunk a tömegtől, a forróság a városban sokkal megerőltetőbb. A hajóra várva volt egy kis szusszanásnyi időnk, otthon ugyanis pakolás várt ránk. A vacsorát követően újra hajóra szálltunk, sietnünk kellett a közelgő vihar miatt, így elköszönni sem nagyon tudtunk kedvenc szakácsnőnktől, Mme Camarától, kis barátunktól, Abdoullayetől, no és Cocótól, a kutyánktól. Conakryba átérve taxiba szálltunk az összes csomagunkkal és a reptérre hajtottunk. Éjfélkor be is csekkolhattunk, elköszöntünk Steier Józsitól és a helyiektől. Mindegyikünk itt hagyott egy kis darabot a szívéből, nagyon jól éreztük magunkat Guineában. A helyiek is visszavárnak, jól sikerült a misszió. Lelkiekben felkészültünk a hosszú útra és az otthoni „hidegre". A közel egy napos reptéri várakozást, átszállást és repülőutat követően este 10-re értünk haza, ahol már vártak a családtagok és az AHU munkatársai.

Az AHU nevében köszönjük a doktornők, Jakkel Anna, Révész Gertrúd, valamint Viniczai Virág áldozatos munkáját!

A misszió tagjai nevében pedig köszönet Balogh Sándor, AHU-elnöknek és dr. Steier Józsefnek! I nou wali!

2011. április 25. (hétfő)

Bővült a csapat, Novák András, a Fókusz riportere kísért el minket a mai rendelésre. A munka a szokásos rendben zajlott, András pedig hol az egyik, hol a másik teremben forgatott, készített interjút a doktornőkkel. A misszióról készült film egyébként május 14-én, szombaton látható majd a Fókusz Plusz c. műsorban.
Sok beteg sajnálkozott, mikor megtudták, hogy ez az utolsó napunk, sok sikert kívántak és megköszönték mindazt, amit értük tettünk. Nagyon jólesett mindenkinek a sok hála és köszönet! A rendelést háromkor zártuk, a megmaradt gyógyszereket, orvosi eszközöket szétosztottuk a kassai és a roomi rendelő között. Átjött Kassára a room-i bába is. Készítettünk sok közös fotót is, majd elküldjük nekik postán, ha hazaértünk. Majdnem könnyes lett a búcsú, a helyi ápolónőkkel nagyon összeszoktunk az egy hónap alatt. Meg kellett nekik ígérnünk, hogy visszajövünk! Este a szálláson a magyar fiúk meglocsoltak minket, sőt versikét is írtak!

2011. április 23-24. (szombat, vasárnap)

Már csak egy munkanap van hátra, nagyon gyorsan elrepült ez az egy hónap. A kedves Room-i emberek meghívására a hétvégét a szigeten töltjük. Nagyon szép az idő, süt a nap és a tenger is nagyon kellemes. Helyi barátaink nagyon finom halat sütnek, desszertnek görögdinnyét is kapunk! Húsvétkor ez igazán ritkaság.

2011. április 22. (péntek)

2011. április 21. (csütörtök)

Ma maradtunk Tamarán, az eredeti terv szerint gyalog mentünk volna át reggel Fotoba faluba, ami 5 km-re található. A sziget nagyon szép, trópusi erdő mindenhol, ám az idő rövidsége miatt végül hajóval mentünk a sziget északi részén található faluba. Partraszállás után igazi dzsungeltúra várt ránk, a falu ugyanis egy dombon, az erdő közepén található. Egy kicsit el is tévedtünk, mi ugyanis lassabban haladtunk, mint a helyiek, akik végül visszajöttek értünk és segítettek a maradék csomagjainkkal is. Ráadásul nem volt kijelölt út sem, szúrós bokrokon keresztül vágtunk át. Végül szerencsésen megérkeztünk, az egészségügyi központban már vártak ránk, rutinosan pakoltuk szét a gyógyszereket, indult a rendelés. Fél háromig dolgoztunk, a szokásos betegségekkel találkoztunk a két teremben tartott vizsgálaton. Egész gyereksereg állt szép sorban a rendelésre várva. Akinek az egyik szülője ott volt, megvizsgáltuk. Ma több kismama is jött, nehezen sikerült elmagyarázni, hogy sok gyógyszer inkább ártana nekik illetve a babának. Szerencsére azonban nem volt komolyabb bajuk. Háromkor jött értünk a hajó, indultunk vissza Kassára, a misszió utolsó két napját ott töltjük majd. Éjszaka nagy vihar volt, a közelgő esős évszak előszeleként. Mme Camara nagyon megörült nekünk, hozta is a vacsorát – egy kis halat és rizst.

2011. április 20. (szerda)

A leghosszabb nap! Ma reggel áthajóztunk a harmadik, nagy szigetre, Tamarára. Ez a sziget található a legmesszebb a fővárostól. Negyvenöt perces út után érkezünk meg a déli részen található Boom falucskába. A sziget szembetűnően szép tiszta, a falu képe rendezett, végig virágos bokrok mellett haladtunk. Rövid séta után érkeztünk meg a rendelőbe, ahol rengetegen vártak minket, gyerekek, felnőttek egyaránt. Gyors kipakolást és berendezkedést követően megkezdtük a rendelést, szerettünk volna mindenkit ellátni. Szinte megállás nélkül dolgoztunk, öt-, hat-, sőt hétgyermekes családok érkeztek egymás után, alig győztük a vizsgálást és az azt követő adminisztrálást. A felnőttrendelésen is alig akart fogyni a sor. A tempót gyorsítandó, a várakozóknál előre felvettem az adatokat és a tüneteket, így ezzel nem kellett már a rendelésen az időt tölteni. A leggyakoribb tünetek itt is hasonlóak az eddig tapasztaltakhoz, lázasak, köhögnek, fel van fújódva a hasuk. Ezen a szigeten jött a legtöbb 80 év feletti beteg. A szállásunk egy nagyon modern, kétszintes házban van, teljesen új, kényelmes ágyakkal. Villany ugyan nincs, még este sem, de nem is vágyunk semmire, csak hogy minél hamarabb ágyba bújhassunk, ma mindenki nagyon elfáradt.

2011. április 16-17.

Elvileg szabadnapunk van, de folyamatosan érkeznek a betegek a szállásunkra, a doktornők kitartóan és türelmesen megvizsgálnak mindenkit, gyógyszereket osztanak. Délután ellátogatunk a strandra, jól esik a fürdés a melegben. A szigetnek az egyik oldala a nyílt óceánra néz, hatalmas hullámok ostromolják a partot. Eleinte nem merünk belemenni, de egy helyi kisfiú megtanít minket, mire figyeljünk, hogy ne sodorjon el a víz. Este vacsora közben a falu bábája megjelent, és egy hamarosan szülő nőhöz invitált minket, kikérte a doktornők véleményét, szükség van-e komolyabb beavatkozásra és mikor várható a szülés. A szülőszoba egyébként egy csempézett padlójú, ablaktalan kis szoba, középen egy szakadt szék. Alaposan megvizsgálták a doktornők, egyébként ötödik gyermekét várta az asszony nő és kb. négy óra múlva kaptuk a jó hírt, hogy probléma nélkül megszületett a kisfiú. Vasárnap reggel is betegek vártak ránk, hasfájós asszonyok, köhögős , hurutos férfiak jöttek hozzánk. Egy fiatal lány a frissen kiváltott injekcióját szerette volna beadatni magának. Délután lementünk a partra, rengeteg európai, libanoni és távol-keleti fiatal jön ki ilyenkor a szigetre. A parton kedves meglepetés is ért minket, az egyik zenész fiú egy tál finom rákkal jelent meg, amit ő készített. Nagyon megörültünk és meg voltunk hatva a figyelmességén. A szállásra visszaérve gyorsan összepakoltunk és indultunk a kikötőbe, hétfőn már Kassán rendelünk ismét. A helyiek nagyon kedvesen búcsúztattak, mi is nehezen indultunk vissza, nagyon a szívünkhöz nőtt a kis sziget és melegszívű lakói. Otthon Mme Camarával, a szállásunk szakácsnőjével megörültünk egymásnak, sok kedves emberrel találkozunk itt. Este gyümölcsöt ettünk, majd átnéztük a gyógyszerkészletet, leltároztunk és összepakoltunk. Új hét következik.

2011. április 15. (péntek)
Reggel a mellettünk lévő általános iskola igazgatója az első látogatónk, megkér, hogy végezzünk iskolai szűrést. 175 tanulónak kellene férgesség elleni gyógyszert adnunk, ez fejenként négy mebendazole, ennyire nem nagy itt a készletünk, így abban egyezünk meg, hogy a valóban beteg és sérült gyerekeket ellátjuk a rendelésre jött betegek után. A mára, kontrollra visszarendelt betegek ismét fegyelmezetten eljöttek, gyerekek köptetőt, lázcsillapítót kaptak. A tegnapi fiú visszajött, még nem csillapodtak a fájásai, kapott injekciót. Egy kígyó elől menekülő fiú lábát Dr. Anna ellátta, csúnyán felsértette egy kő. 1óra után az iskolások is felsorakoztak a rendelőnél. Először a focizás, futkározás során megsérült térdeket, könyököket fertőtlenítettük, kötöztük. Az ablakon át láttuk, hogy büszkén mutogatják egymásnak a kötéseiket a gyerekekJ Folyamatosan jöttek a fej- és hasfájással küszködő gyerekek, végül körülbelül az iskola egyharmada megfordult nálunk. Este különleges vacsorát kaptunk, hatalmas rákot készítettek, megküzdöttünk a páncéljával, de megérte, finom volt. Csendben, félhomályban ülünk, kézzel-lábbal eszünk, fülig olajosak vagyunk. Már majdnem lefekszünk, amikor meghalljuk, hogy megérkeznek a helyi fiatal zenészek. Nagyon helyes, ragyogó fogsorú fiatal fiúk különös hangszereikkel, melyeket mi is kipróbálunk. Tradícionális, guineai, vendégköszöntő dalokat énekelnek, a nevünket bele-bele szőve. Új szuszu szavakat is tanulunk tőlük. És persze gyógyszert is osztunk. A jó hangulatú zenés este után ágynak dőlünk.

2011. április 14. (csütörtök)

Reggel friss, meleg baguette-t, diós kalács-szerű sütit kapunk. Mindig nagyon figyelmesek velünk, szeretnék, ha jól éreznénk magunkat. Családiasabb a légkör, mint a nagy szigeten. Itt előre köszönnek, mosolyognak. Ma a felnőtt rendelésen szinte teljesen férfinap van, meg is lepődünk, végül kiderült, hogy a nők inkább a másik terembe mentek, ahol a helyi bábaasszony a tolmács, a férfi tolmács előtt ugyanis restellték a női problémáikat, nem mertek előtte nyíltan beszélni. A gyerekek után Dr. Anna is a felnőtteket vizsgálja. Egy fiatal focistánál súlyos tüdő- és mellhártyagyulladást állapított meg Dr. Trudi, kapott erős antibiotikumot. Érdekes módon ma sok gyerek az apukájukkal érkezik, akiket aztán szintén megvizsgálunk. A kicsiknél ma is férgesség és a láz a leggyakoribb. Lufival itt is minden gyógyítható. A visszarendelt vérnyomásos betegek is sorban jönnek kontrollra, a nem súlyos vérnyomás problémával küzdőknek folyamatosan a helyi quinquéliba növényt javasoljuk, bólogatnak, hogy ismerik itt is. Egyik középkorú férfinak nincs igazán panasza, megelőzés céljából, általános vizsgálatra jött, tényleg egészséges-e. Hálásan köszönte a jó hírt, hogy egészséges, boldogan távozott. Egy kővel felsértett fiatal fiú lábát Dr. Trudi ellátta, majd antibiotikumos kezelést is felírt neki, holnapre visszavárjuk kötözésre. A belga férfi (Gilbert) ma is küldött a rendelőbe hűtött vizet, illetve ismét meghívott egy kis délutáni frissítőre, jót beszélgettünk, aztán elköszöntünk, mert hétvégére Conakryba megy. Megígérte, hogy Kassán meglátogat majd minket. Vacsorára rizs a menü, faszénen sült hallal és a gyakori hagymás szósszal.

2011. április 13. (szerda)
Háromnegyed hatkor a mellettünk lévő mecset müezzinjének énekére ébredünk, őt a falu összes kakasa követi. A bádogtetőn tyúkok kapirgálnak, igazi vidéki hangulat uralkodik. Reggelit követően indulunk rendelni, úttalan utakon botladozunk, sziklás utakon cipeljük a gyógyszerrel teli dobozainkat. Fák gyökereiből képződött természetes lépcsőkön kapaszkodunk fel, a táj gyönyörű. A kis öbölben zöld a tengervíz. A rendelő távolról már látszik, egy dombtetőn áll, helyes kis ház – üresen. Belül több helyiség, a gyerek és felnőtt rendelést itt is külön tudjuk megtartani. Nincs orvos, egy bába van, esős évszakban, amikor Conakry csónakban megközelíthetetlen, ő az egyetlen segítség a bajban. Nincs egészségügyi végzettsége, viszont nagyon ambiciózus, mindent autodidakta módon tanult eddig. A betegségek hasonlóak az eddigi tapasztaltakhoz. A gyerekek férgesek, köhögnek és lázasak. Népes családok látogatnak hozzánk, szerencsére kevés az alultáplált gyerek. A gyerekek nagyon szépen, tisztán felöltöztetve érkeznek – sokszor túlságosan is felöltöztetve, a több réteg ruhában nagyon melegük van. Gyakori, hogy keverik a lázzal a kimelegedést. Több hetes-hónapos ellátatlan sebekkel is érkeznek, ők fertőtlenítést és kötést kapnak. Hatalmas, elhanyagolt lábszárfekélyes nénit péntekre visszarendeljük, kötéscserére. Az alapvető higiénés ismeretek hiánya itt is jellemző. A fiatal lányok fogamzásgátlót szednek, van családtervezési program. A rendelésre betéved egy belga férfi is, aki hat éve él Guineában. Nagyon kedves, a nap folyamán küld nekünk hűtött vizet, nagyon jól esik a nagy melegben, pedig a rendelő szellőzése nagyon jó. Munka után invitál minket magához egy kis frissítőre. Örömmel elfogadjuk, a saját tervezésű házában fogad, sokat mesél a szigetről, a helyi szokásokról, emberekről. Elege van a civilizált világból, évente egyszer jár haza, de pár nap után már vágyódik is vissza. Megértjük, gyönyörű környezetben lakik. Nagyon köszönte, hogy ilyen messziről eljöttünk segíteni a helyieknek. Hosszasan ecsetelte az orvosi ellátás hiányából fakadó gondokat. Telefonjaink nemigen működnek, a térerő nagyon gyenge ezen a szigeten. Este parázson sült halat kaptunk vacsorára. A szálláson van tv is, éppen a helyi lottóhúzás ment, fel is jegyeztük a számokat, otthon meg is játsszuk majd, ki tudja?:) Közben folyamatosan csurognak a betegek, sokan este térnek vissza a halászatból, nappal nem tudnak a rendelésre jönni. A doktornők mindenkit megvizsgálnak, gyógyszert osztanak türelmesen, majd lassan nyugovóra térünk.

2011. április 12. (kedd)

Ma Conakryba kellett menni a gyógyszerkészletet feltölteni, kifogytunk a féregtelenítő gyógyszerből és a fájdalomcsillapítóból. Nagyon furcsa volt a nyüzsgő város (közel kétmillióan lakják, a környező országok, múltbéli instabilitása miatt rengeteg a bevándorló elefántcsontparti, sierra leonei, libériai, stb.) sok ember, dudáló autók és szemét mindenhol, a szigeten olyan nyugis a környék, teljesen elszoktunk a rohanástól, stressztől. Minden nap tesszük a dolgunkat, sokat dolgozunk, de a környezet ami körülvesz, jó hatással van ránk. Viszonylag gyorsan el is intéződik minden, veszünk gyümölcsöt és ásványvizet is, a szigeten ugyanis minden drágább (mangófa rengeteg van Kassán, de a gyerekek sokszor leszedik a még éretlen, zöld gyümölcsöket, így nem sok marad, a fővárosból kell hozni, más szigeteken már hoztak rendeletet ez ellen). A szakácsnő, Mme Camara ma is kitesz magáért, halat eszünk rizzsel és csípős káposztás szósszal. A doktornők kettőig dolgoznak, elfogy a nagy sor, majd utána össze kell pakolni a legfontosabbakat, a gyógyszereket és személyes dolgainkat, ugyanis mobilklinikánkkal átköltözünk Room szigetére. A kikötőben hosszas várakozás után megérkező motoros facsónakba helyi férfiak vittek ölbe. Fél óra után megérkeztünk, a kiszállás is körülményes, egyenként visznek ki minket a partra. Első látásra szegényebb a falu mint Kassa, az egészségügyi központja üres,be is van zárva. Ez a legkisebb sziget, 500 körüli lakossal. A szállásunk szerényebb, rozoga ágyak, villany és légkondi nincs. Sem párna, lepedő,takaró, de szépen lassan minden előkerül, még maláriahálót is kapunk. Eddig szerencsére nem sok szúnyoggal találkoztunk, ám az esős évszak közeledtével egyre többre lehet számítani. A szálláson több szoba van (az idelátogató turistáknak kialakítva), közös wc és zuhanyzó, vödörből öntjük magunkra a vizet. Gyorsan elhelyezkedünk, a magunkkal hozott gyümölcsöt (ananászt és mangót) esszük vacsorára. Kíváncsiak vagyunk a másnapra.

2011. április 11. (hétfő)

Lassan két hete vagyunk itt, de sokkal többnek tűnik, mozgalmasak a hétköznapjaink. A reggelit követően ma kísérő nélkül indultunk dolgozni, minden csomagunkat magunk vittük fel a rendelőhöz. A tegnapi egész napos túra után ma mindenkinek nehezebben ment az egyébként nem olyan hosszú táv megtétele. A rendelőhöz érvén sokan éppen a reggelijüket fogyasztották a földön. Egy idős hölgy reggel hat (!) óra óta várakozott a magyar doktornők rendelésére. Ráadásul a sziget túlsó feléről jött – tegnap megtapasztaltuk, hogy nem is olyan könnyű a terepen való gyaloglás. A kezdeti női fölény lassan megtörni látszik, egyre több férfi jelentkezik, legtöbbjük ízületi panaszokkal. A múlt heti csúnya fekélyes lábú nő visszajött kötözésre, szépen gyógyul a sebe, ő és Dr. Anna nagy örömére. Dr. Trudi ma minden fontos kifejezést leírt szuszu nyelven, lassan tolmácsra sem lesz szüksége. A 250-es vérnyomású asszonynak a kontrollon már csak 170-et mértünk. Gyerekeknek ma is leginkább férgesség elleni gyógyszert osztottunk és köhögést csillapítottunk. Este kialakítottuk a heti programot, holnap délután új szigetre látogatunk, a Kincses szigetre, Roume-ra.

2011. április 9-10. (szombat, vasárnap)

A jól megérdemelt szabadnapot reggel fürdéssel kezdtük, majd statisztikát írtunk és leltároztuk a gyógyszereket. Ma nagy nap van, mohamedán vallási áldozatot mutatnak be. Hatalmas marhát vágnak le, az asszonyok nagy fazekakban, evezőlapát nagyságú kanalakkal főznek egész éjszaka. Az áldozatból a sziget összes faluja kap majd. Az áldozati ebédet imádkozás követi, a szállástól nem messze található régi magtár területére várnak minket is, nem elég a vállunkat fedni, kendőt kell tenni a fejünkre is. 9 imam ül a földre terített szőnyegeken, felolvasnak a Koránból. A hívek pénzt ajánlanak fel az egyház javára.

Vasárnap nagy szigettúrát teszünk, sziklát mászunk, fürdünk a nagy hullámokban, rekkenő meleg van. Meglátogatjuk az egykor magyar családok lakta kis kolónia házait, már csak romokat találunk. Az út során nagyon megszomjazunk, de nem találunk kis büfét, tovább kell mennünk  a következő faluba. Deszkákból összetákolt „bárt” találunk, jól esik a meleg kóla is. Este paprikáskrumplit főzünk, nagyon finomra sikerül.

2011. április 8. (péntek)

Ma imanap van, ennek ellenére a lehető legtöbb ember várt minket reggel. Egyre több kontrollos beteget látunk el, szépen gyógyulnak a sebek, karban vannak tartva a vérnyomás-problémák. A helyiek nagyon komolyan veszik a doktornők javallatait, fegyelmezetten betartják az utasításokat, bíznak bennük. A missziónak nagyon jó a visszhangja, a hivatalos szerveknél és a helyiek körében is. Közel hétszáz betegnél járnak a doktornők, ez tiszteletet ébreszt a helyiekben. Cukorkészletünk is erősen megcsappant a focicsapatnyi gyerek látogatásával. Ma többször kellett rendet tenni, mindenki egyszerre akarta megvizsgáltatnia magát. Az egyik férfi nagyon örült, hogy Dr. Trudi vizsgálta meg, fel is ajánlotta neki, hogy szívesen elveszi feleségülJ A következő beteg viszont felbosszantotta a doktornőt, mert súlyos cukorbeteg lévén a kórházban felírtak neki gyógyszert, ám ő azt nem váltotta ki, gondolta, nem kell sietni, ráér, ha legközelebb bemegy Conakryba. Dr. Trudi elmagyarázta neki, mivel jár ha nem szedi rendesen a gyógyszert. Az egyik betegtől ajándékba kaptunk mangót. Este Mme Camara grillezett halat készített tésztával. Vége az első munkás hétnek!

2011. április 7. (csütörtök)

A reggelit követően állandó kísérőnk, Abdullaye segített a csomagjainkkal. Ma egy hatalmas sérves kisfiú volt az első betegünk, be is utaltuk a kórházba. Szegénynek nagy fájdalmakat okoz ez a betegség. Sok magas vérnyomásos beteg jött vissza kontrollra, a nők ma is nőgyógyászati panaszokkal érkeznek. Rohamosan fogy a fájdalomcsillapító-készletünk, hamarosan be kell mennünk a fővárosba, utánpótlásért. Ez egy napos program lesz, nincsenek menetrendszerinti hajójáratok, figyelembe kell venni az apály-dagályt is.

Ma egy nő nagyon mutogatott a hasára, „bébé-bébé”, meglepődtünk, mert nem tűnt olyan fiatalnak már. Kiderült, hogy 39 éves, már van egy húsz éves fia, de nagyon szeretne még egy kisbabát. Ha természetes úton eddig nem jött össze, nem nagyon valószínű, hogy bárhogyan is fognak tudni neki segíteni, beutaltuk azért a kórházba. Sok asszony kérte már tőlünk, hogy valamit adjunk gyermekáldásra. Ma sok torokgyulladásos beteget láttunk el. Súlyos tachicardiás beteget kellett beutalnunk a kórházba. A rendelés vége felé, a tanórák után sok fiatal egyenruhás iskolás lány érkezik, nőgyógyászati problémákkal. Hamar kezdenek fejlődni az itteni fiatalok is, sokan szednek fogamzásgátló tablettát. A vele járó felvilágosítás azonban nem mindig történik meg. Ezt a szerepet is betöltik a magyar orvosnők, türelmesen elmagyaráznak mindent a betegnek. Meglepő tapasztalat, hogy még a 80 éves nénik is milyen szép, sima bőrűek, nincs visszerük, az arcukon kevés ránc, mindenki sokkal fiatalabbnak néz ki a koránál. Szegények persze belülről öregnek érzik magukat, „az egész testem fáj” már szállóige lett köztünk. Gyerekek csapatostul jöttek, köhögősen, lázasan. A férges szirupot is pótolnunk kell hamarosan. Ma nagyon párás, meleg volt az idő, jól kiszívta az erőnket, munka után lementünk a legközelebbi strandra lehűteni magunkat egy kicsit.

2011. április 6. (szerda)

Ma egy alultáplált kisgyereket hoztak először, majdnem egyévesen újszülöttnek nézett ki, Dr. Anna azonnal beutalta a Donka kórházba, a fővárosba, valamilyen felszívódási rendellenessége lehet. Az alultápláltság ugyanis nem jellemző ezen a részen, az anyukák sokáig szoptatnak, sokszor úgy kell őket győzködni, hogy eljött az ideje a főtt krunplinak, rizsnek, gyümölcsöknek. Megtaláltuk a magas vérnyomás helyi, természetes ellenszerét is, ez a quinquéliba növény, ami vadon nő és levelét leforrázva jótékony hatású. Kóstoltuk mi is, zöldtea íze van. A természetben sok-sok gyógyszer található itt is, próbáljuk felhívni a figyelmüket ezekre is. Számos betegségre tudnának maguk is megoldást találni, csak nincsenek tisztában ezekkel. Minden nap mantrázzuk nekik a tengervizes fürdőzés jótékony hatásait (ráadásul ingyen van és akármerre néznek, tenger veszi őket körül, az egész sziget 12 km hosszú), ám eddig csak mosolygás és meglepett arckifejezés volt a válasz: „nem tudok úszni!" „nincs fürdőruhám!" „csak a gyerekek fürdenek!" nem adjuk fel. Ma is férges betegek voltak főleg, néhány torokgyulladás, izomfájdalmak, magas vérnyomás. Az egyik aranyos történet ma egy halászhoz kötődik: hányingere van és szédül, amikor a tengeren ringatózik. Sajnos tengeribetegségre nincs gyógyszerünk, próbáltuk neki elmagyarázni, hogy ez nem betegség, pályamódosításra kell rászánnia magát, ha nem javul. Epilepszia-gyanúval beutaltunk egy beteget a Donka Kórházba. A gyerekek lázasak, náthásak (orrtisztításra is jó a tenger sós vize), férgesek. Ma is sikerült a napi penzumot, a 80-80 beteget ellátni.

2011. április 5. (kedd)

Reggel hét körül világosodik, mi is a nappal kelünk, kezdünk átállni a természetes ritmusra. Reggelire általában rántottát, vagy kockasajtot esetleg konzervszardíniát kapunk. Kellemes az idő, enyhe szellő fújdogál, a nap sem éget még. A csomagjainkat és a kutyát felpakolva kezdjük a mai napot. Helyi tolmácsaink dél körül már nagyon fáradnak, nincsenek hozzászokva a magyar doktornők ritmusához. A gyerekrendelésen a gyerekeket kísérő anyukák is sorra kerülnek, bár sokan vannak, akik sorban állnak még egyszer. Sok nőgyógyászati fertőzéssel is találkozunk. Próbáljuk rábeszélni őket, hogy a partnereiket is hozzák magukkal, hiszen a terápia úgy lesz igazán hatékony. Az ízületi bántalmakra és az elfertőződő sebekre a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldás a tengervizes fürdő lenne, ám a helyiek nem igazán használják ki ezt a nagyszerű lehetőséget. Sokuknak a receptre is ráírtuk: Atlanti-óceán! Ezzel a napi tisztálkodást is meg tudnák oldani, kevesebb férges, amőbás betegség lenne, a kutak vize ugyanis nem tiszta. Afrika más területeihez hasonlóan a higiéniával nem sokat foglalkoznak, pedig itt sokkal jobbak lennének a körülmények, mint a fővárosban, Conakryban. Ott a nagy por és füst miatt rengeteg az asztmás beteg. Azt az elenyésző számú maláriás beteget, akikkel eddig a rendelések alkalmával találkoztunk, mindannyiukat a fővárosban csípték meg a szúnyogok. A gyerekrendelésen általában a lányok sokkal bátrabbak, ügyesebbek, a fiúk sokszor (és jó hangosan) hisztiznek, félnek. A végére azonban mindegyikük megbarátkozik, nagyrészt a cukorkának köszönhetően. Ma is fejenként 80-80 beteget sikerült ellátni a doktornőknek. Dr. Trudi ma is sok vérnyomásos beteget látott el, illetve egy csúnya fekélyes sebet is tisztított. Leginkább a fájdalomcsillapító fogy, minden nőnek „az egész teste" fáj. Sokat dolgoznak füstben, halász férjeik által fogott halakat ők füstölik, majd rőzsét gyűjtenek, piacra járnak, cipekednek és természetesen a gyerekekkel is ők foglalkoznak. Este hal volt a menü, kuszkusszal. Megcsináltuk a napi statisztikát, majd ágyba dőltünk.

2011. április 4. (hétfő)

Virággal ma cseréltünk, ő Dr. Annánál asszisztenskedett, a gyerekrendelésen, én pedig Dr. Trudival dolgoztam együtt. Érdekes esetekkel találkoztunk, többek között a 250-es vérnyomásos beteg és a 31-es vércukorszintű asszony döbbentett meg minket. Sokukat visszarendeltük kontrollra, kíváncsiak vagyunk, eljönnek-e. vérnyomást és vércukorszintet szinte mindenkinél mérünk, a felnőtt betegek kétharmadát ma a vérnyomásproblémások tették ki. Ma is inkább nők és gyerekek jöttek, a férfiak vagy félnek, vagy a tengeren halásznak - majd kiderül. Gyerekeknél ma is lázas, köhögős tünetekkel érkeztek. Felpuffadt hasuk és étvágytalanságuk jelzi, hogy férgesek is, vettünk sok kukac elleni szirupot, azt Dr. Anna a kisebbek szüleivel rögtön be is adatja, hogy megtanulják, hogyan kell adagolni. Érdekes módon családonként 2-3 gyerek a jellemző, kevés a futballcsapatnyi gyerek,nem úgy mint Kongóban és főleg Maliban. Viszonylag kevés a kismama is. A többnejűség - muszlim ország lévén - azonban itt is jellemző. Ami meglepő, hogy nem elvakultak, a nők sokszor járnak nemhogy fedetlen fővel, hanem sokszor mélyen kivágott ruhákban. Az internet nagyon lassú, a helyi kártyáinkkal is nehezen tudunk még mindig az otthoniakkal kapcsolatot tartani, de mindenkinek üzenjük, hogy jól vagyunk, sokat dolgozunk az európai ember számára nagyon meleg és párás időben, de már kezdünk hozzászokni. A rendelőnk egyébként nagy kőház, külön termekkel. A betegek itt is tódulnának be, néha előfordul, hogy az utolsóként érkezettek szeretnének elsőként bejutni, a többiek ilyenkor nagy zajjal próbálnak igazságot tenni. A szuszuk egyébként heves vérmérsékletűek, de amint kiadták a dühüket, megint nagyon kedvesek és mosolygósak. Délután háromkor elfogyott a nagy sor, jól kidolgoztuk magunkat.

2011. április 2-3. (szombat-vasárnap)

Első hétvégénk, van mit kipihennünk, akklimatizálódnunk, elfáradtunk az előző napokban. Sokat utaztunk, szerveztünk, ismerekedtünk a helyi emberekkel, szokásokkal, hogy minél jobban indulhasson az első guineai misszió. Nagyon vártak minket, ma a Conakry város egészségügyi elöljárója is meglátogatott minket, főtt tojást most nem hozott, de ismét örömét fejezte ki és sok sikert kívánt nekünk. Hétágra sütött a nap, ezért úgy határoztunk, hogy meglátogatjuk a sziget egyik távolabbi strandját. Mindig kapunk egy helyi kísérőt, aki általában a tizenöt éves Abdullaye, a hotel vezetője ugyanis ragaszkodik hozzá, hogy még véletlenül se akadjon semmilyen gondunk. Nem mintha bármitől is kellene félnünk. Már mindenki ismer minket a szigeten, kedvesek és mosolygósak, azon kívül, hogy a gyerekek kórusban zengik a „foté, foté"-t, ami szuszu nyelven fehéret jelent (Kongóban ez a „muzungu", Madagaszkáron a „vaza"). Mindannyiunk nyakában lóg a fényképezőgép, így hamar kialakult a szójáték: Foté, fotó! A gyerekek itt is nagyon élvezik, ha fényképezik őket, jóket nevetnek, amikor magmutatjuk nekik a képeket. Kutyánk is van, a szállás „kokondó"-ja (kutya) nagyon hozzánk nőtt, dolgozni is jön velünk, leheveredik az árnyékba és türelmesen várja, hogy elfogyjon a nagy sor, ami reggelente vár minket. Először Bélának hívtuk, aztán áttértünk a Marcira illetve a Kokóra. A partra is jön mindig velünk, élvezi a vizet, a helyiek ugyanis nemigen foglalkoznak vele, sokan félnek is a kutyáktól. Az első strandon, amit kinéztünk, tíz eurót akartak velünk fizettetni, aztán az egyik helyi asszony mutatott nekünk egy másik öblöt, ahol zavartalanul fürödhettünk. Az asszony egyébként kagylókat, csigákat és cápaállkapcsot is árult, ajándékba kaptunk is egy-egy fehér kagylót. A biztonság kedvéért aztán bejelentkezett a hétfői rendelésre. Eddig nem sok európaival találkoztunk itt, de az egyik strandon rengeteg, Conakryban élő-dolgozó vagy csak egyszerű turista „foté" jön ki hétvégére a szigetre. Itt tiszta a levegő, kevés a szúnyog, így a maláriaveszély is, a víz pedig finom. Visszatérve a szállásra gyógyszereket pakoltunk, készülődtünk egy kicsit a másnapra, hosszú hét vár ránk.

2011. április 1. (péntek)

Az első munkanap! Reggel felpakoltuk a gyógyszereket, majd fél órás séta után megérkeztünk a rendelőbe. Sokan vártak már ránk, nagy meglepetésünkre csak nők és gyermekek. Kongóban és Maliban már megszokhattuk, hogy mindig a férfiak jönnek először, nem engedve előre a gyerekeket, időseket, asszonyokat. Gyors berendezkedés után el is kezdődött a rendelés, az első két beteget még együtt látták el a doktornők, majd különválva, Dr. Annához a gyerekek, Dr. Trudihoz a felnőttek álltak be. Dr. Anna rutinos, visszaköszöntek nála az előző missziók tapasztalatai: gyerekeknél leginkább felső légúti megbetegedések, láz, hasmenés, férgesség voltak a leggyakoribb panaszok. Egyikük szurit is kapott. Szegényke annyira meglepődött, hogy kitépte magát az anyja karjaiból, így rosszul járt, mert még egy szúrást ki kellett bírnia. A színes lufi azonban megtette hatását, a legjobb gyógyszer a cukorka mellett. Érdekes módon alultáplált gyerekkel első nap nem találkoztunk. Tolmácsunk, a helyi doktornő is megvizsgáltatta magát, ízületi panaszai voltak. Anna a fájdalomcsillapító mellé felírta az Atlanti-óceánt is terápiaként, egy kis úszás a sós vízben nagyon jótékony hatású lenne számára. Ajánlottuk neki, hogy megtanítjuk úszni is, de érdekes módon a helybéliek felnőtt korukban már nem mennek be a vízbe, csak a gyerekek játszadoznak benne. Dr. Trudihoz két, nem mindennapos betegséggel érkezett páciens: egy fiatal nő elődomborodó, hatalmas hassal, aki nem tudta, mi van benne. Először természetesen terességre gyanakodott a doktornő, majd a vizsgálat során derült ki, hogy hatalmas mája és lépe van. Szegény kórházi kezelésre és kivizsgálásra szorulna, reméljük, el is megy a Conakryi-i kórházba. Egy másik beteg palpitációra panaszkodott (érdekes, hogy ismerte ezt a szót), érelváltozást diagnosztizált nála Trudi, fél almányi dudor pulzált a nyakán, ő is operációra szorulna. Érdekes módon és Madagaszkárhoz hasonlóan itt is rengeteg a magas vérnyomásos beteg, Egyik közülük fejfájásra panaszkodott, miután Dr. Trudi megmérte, nem hitt a szemének220-at mutatott avérnyomásmérő. Vissza is rendelte kontrollra a következő hétre. Afrika más részeihez hasonlóan a nők itt is rengeteget dolgoznak, cipekednek. Sokan jöttek gerinc- és ízületi bántalmakkal, mozgásservi fájdalmakkal. A pénteki imanap miatt a rendelést fél négykor befejeztük, a helyi személyzetnek szétosztottuk a megmaradt banánokat, nagyon hálásak voltak, hiszen nem tartottunk ebédszünetet és nincsenek ilyen tempóhoz szokva. Hétfőn folytatjuk!

2011. március 31. (csütörtök)

Meleg reggel ébresztett minket, a gyors de finom reggelit követően be is szálltunk az értünk küldött csónakba, hogy megvegyük a gyógyszereket. Először azonban a kórházban vezettek körbe minket, hatalmas nagy épületkomplexum, a körülményekhez (és az eddig általunk meglátogatott afrikai kórházakhoz) képest elég jól felszerelt, minden osztály megtalálható. Pénzváltás után az egész Guineát ellátó gyógyszerközpontba mentünk, ahol a hosszú listát átnézve megvettük a legszükségesebb gyógyszereket: fájdalomcsillapítót, férgesség elleni gyógyszert, maláriatablettát, antibiotikumot, multivitamint, magas vérnyomás elleni gyógyszert stb. Az orvosi eszközöket, gumikesztyűt, tűt, fecskendőt, kötszereket és műtősruhát otthonról hoztunk magunkkal. A nagy dobozokkal csónakra szálltunk, késő délután lett, mire megérkeztünk. Az egész napos rohangálás és várakozás után aztán lementünk a legközelebbi strandra és végre megmártóztunk az Atlanti-óceán nagyon meleg vizében. A sziget egyébként arról híres, hogy Stevenson erről a helyről írta a Kincses sziget c. könyvét. El is hoztuk, hátha valamelyikünk kiolvassa belőle, merre is induljunk a kincs keresésére.
A kommunikáció elég nehézkes, a helyi kártyáink nem teljesen működnek (smst tudunk küldeni az otthoniaknak, viszont a választ nem kapjuk meg), a magyar telefonjaink pedig még nem álltak át a helyi szolgáltatókra. Az internet nagyon lassú, hosszú perceket töltünk egy-egy rövid levél megírásával. Vacsorára ismét halat kaptunk, ezúttal sült krumplival.

2011. március 29-30. (kedd, szerda)

A repülőtéren Balogh Sándor az Afrikai-Magyar Egyesület elnöke búcsúztatta a négytagú missziót, elkészültek az utolsó fényképek, majd elindult az AHU VIII. önkéntes orvosi missziója, hogy egy hónapon keresztül gyógyítsa a beteg gyermekeket és felnőtteket. Nagy út várt ránk, Milánón és Casablancán keresztül utaztunk Conakryba, a guineai fővárosba.

Átszállások és hosszú várakozások után másnap hajnalban és fáradtan érkeztünk meg Nyugat-Afrikába. Nagy meglepetésünkre minden csomagunk rendben megérkezett, úgy látszik, a csomagpakolás Afrikában olajozottabban működik, az előző három misszió hazaérkezésekor ugyanis hiába vártuk a bőröndjeinket, azokat Európában elkeverték. Dr. Steier József, az AHU egyik tagja segített a misszió előkészítésében, ő gyerekkorát Guineában töltötte, szinte helyinek számít. Az egyik kollégája várt minket a reptéren, nagyon kedvesen fogadott minket, el is vitt a családjához, hogy pár órát tudjunk aludni. Az út utolsó szakasza ugyanis még hátravolt, a misszió helyszínéül a fővárostól 7 km-re található Los-szigetek szolgálnak majd. Bázisunk és lakhelyünk Kassa szigetén lesz, de mobilklinikánkkal a környező, nagyobb szigeteket is meglátogatjuk majd. Egy gyors reggelit követően látogatást tettünk az Egészségügyi Minisztériumban, ahol magas szinten fogadtak minket, üdvözölve és megköszönve azt a nagylelkű munkát, amit a doktornők a szigeteken végezni fognak. Conakry város egészségügyi elöljárója pedig zacskós vízzel és egy-egy főtt tojással ajándékozott meg minket. Kicsi ugyan meglepődtünk, de örültünk az ajándéknak, főleg a víz esett jól a tikkasztó melegben. Izgatottan szálltunk autóba, hiszen még ma áthajózunk a szigetekre. Vettünk palackozott ásványvizet, gyümölcsöket, helyi telefonkártyát és feltöltést, hiszen ezek beszerzése a szigeten nehézkes. A kikötőben dolgozó helyiek a csomagjainkat bepakolták az ötméteres motoros fa csónakba, majd minket is besegítettek és máris indultunk ez enyhén hullámzó vízben. Kassa szigete a fővárosból nagyon jól látszik, húsz perc után meg is érkeztünk az egy rákfajról (Guemba) elnevezett szállásunk kikötőjébe. A két doktornő egy szobába került, mi pedig Virággal a másikon osztozunk. Egy hónapig ez a teljesen elfogadható szállás lesz az otthonunk. Áram ugyan csak este hét és éjfél között van, a generátort kizárólag ilyenkor indítják be. Telefon és laptoptöltést így estére kell majd időzíteni. A mai utolsó látogatást a helyi rendelőben tettünk, amelyet pár napja frissen kifestettek. Nagy tömeg várt minket, a helyi vezetőknek és az egészségügyi központ személyzetének is bemutatkoztunk. A rendelő udvarán áll az a mentőautó, amelyet a 2009-es Budapest-Bamako Rally során az AHU adományaként kapott a sziget. Visszatérve a szállásunkra a szakácsnő, Mme Camara finom hallal és rizzsel várt minket. Este senkit nem kellett ringatni, mindenki fáradtan zuhant az ágyba, másnap reggel 9-kor indulunk a fővárosba, a gyógyszerelosztó központba.

+ + +

ELINDULTAK! - Újra több ezer emberen segítenek!

Képgaléria az indulásról

{yoogallery src=[/images/galeria/misszio8]}

2011. 03. 29-én reggel útnak indult Dr. Révész Gertrúd, dunaújvárosi háziorvos, Dr. Jakkel Anna kecskeméti háziorvos, Viniczai Virág francia tolmács és Kiss Virág AHU-koordinátor a nyugat-afrikai Guineába, hogy orvosi ellátást nyújtson a helyi gyermekeknek és felnőtteknek.

Az Afrikai-Magyar Egyesület immár nyolcadik alkalommal küldte orvosait és önkénteseit - Kongó, Mali és Madagaszkár után ezúttal Guineába. A négytagú csapat egy hónapon keresztül végzi gyógyító tevékenységét a Los-szigeteken, a guineai fővárostól, Conakry-tól 7 km-re. A misszió tagjai mobilklinika üzemeltetésével segítenek a rászoruló családokon, beteg gyermekeken.

Köszönjük, hogy együtt segíthetünk!

Dr. Kiss Krisztina vagyok, 2013-ban végeztem a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi Karán. Háziorvosi rezidens képzésem mellett sürgősségi betegellátással ill. sportesemények és egyéb szabadidős rendezvények egészségügyi biztosításával foglalkozom. Van két cicám, mindkettő utcáról befogadott kóbor macska. Szabadidőmet legszívesebben olvasással és állatmentéssel töltöm. Évek óta dédelgetett álmom volt, hogy egyszer egy afrikai misszióban vegyek részt, mely az AHU jóvoltából életemben először, idén sikerülni fog. Célom, hogy a kint megvizsgált betegek nagy részén segíteni tudjak és edukációval ill. némi adománnyal hosszú távon jobb életminőséghez tudjam hozzásegíteni őket. Ezeket a felajánlásokat ezúton is szeretném megköszönni azoknak a barátaimnak, akik gondoltak a rászoruló afrikai embertársaikra.

2010. november 9-én indult a Magyar Afrika Társaság VII. orvosi missziója, ezúttal Madagaszkárra, ahol ismét nehéz körülményekkel kellett megküzdeniük az orvosoknak és önkénteseknek. A magyar csapat tagjai a fővárostól délre, 150 km-re Anstirabe városában segítettek a rászorulókon.

A misszió önkéntes orvosai Dr. Olácsi Judit győri fül-orr-gégész szakorvos, Dr. Pintér Nóra budapesti háziorvosok voltak. Rajtuk kívül két önkéntes, Viniczai Virág tolmács és Farkas Gabriella alternatív oktatási módszerekkel foglalkozó pedagógus, továbbá a Magyar Afrika Társaság humanitárius koordinátora, Kiss virág vett részt.

A misszió időtartama: 2010. november 9. - december 8.

Előkészületek

A vízumhoz szükséges papírok kitöltése után záporozni kezdtek a kérdések. Biztonságról, lakhatási és munkakörülményekről, feladatokról, közlekedésről. Egy madagaszkári egészségügyi központról készült videót is megnéztek az orvosok, láthatták, hogy mire számíthatnak. Szegényes felszerelésre, és sok munkára. Így igencsak hasznukra válhatnak az AHU korábbi, afrikai misszióiban összegyűjtött tapasztalatok. A visszaszámlálás elkezdődött, hamarosan indul a hetedik. A madagaszkári misszió tevékenységéről, munkájáról folyamatosan beszámolunk.

BLOG

2010. november 30.

Reggel kicsit késve indulunk a hotelba, ahol felvesszük Dr. Máriát és Naimát, mai úticélunk nem messze a Fananana Ambositrakely általános iskolától lesz. Egy ideig azon az úton haladunk, ahol múlt héten szerdán jártunk, majd egy kis idő múlva a sofőr közli velük, hogy nem tudunk tovább menni az út rendkívül rossz állapota miatt. Dr. Claudine azt javasolja, hogy kérjük kölcsön az egyik út menti lakóházat és a betegeket rendeljük oda. Az egyik emeletes házat szemelték ki erre a célra, a földszinti szoba azonban nagyon koszos volt, rendelésre alkalmatlan, a fenti szobához pedig nagyon meredek lépcső vezetett, amin az idős betegek és a gyerekek nagyon nehezen jutottak volna fel, így ezt az ötletet elvetettük. Megbeszéltük,hogy addig megyünk a kisbusszal ameddig csak lehet, majd a csomagokkal felpakolva gyalog megyünk tovább a rendelőbe. 20 percnyi sétát kellett megtennünk, hogy elérjük a domb tetején lévő két kis termes épületet, ahol úgy 20 beteg várakozott. Az egyik kis szobába a gyerekek, másikban a felnőttek.

Délre befejeztük a rendelést, úgy döntöttünk, hogy átgyalogolunk a 10 percnyire lévő iskolába, hogy a gyerekeket meglátogassuk. Délután tanítás csak a nagyobb diákoknak van, az alsósok délelőtt járnak iskolába. Nagy meglepetésünkre azonban mind a 286 gyerek várt minket az udvaron, hatalmas tapsviharral köszöntve bennünket. A náthás, beteg gyermekeket összegyűjtöttük, őket az egyik teremben ellátták az orvosok, a többieket az árnyékba terelve Gabi sós oldatot keverve demonstrálta, hogy pár cseppet orrba szippantva milyen egyszerű módon (és könnyen beszerezhető hozzávalókkal) lehet a megfázás tüneteit enyhíteni. A tegnapi látogatáskor ugyanis nagyon sok gyermek szipogott, itt az esős évszak, délután-este hatalmas zuhékkal, éjszakára lehűl a levegő. Gabi bemutatóját nagy kacagás övezte,majd bátor önkénteseket keresve sok kéz lendült a magasba, ám a tettek mezejére senki nem mert lépni. Hatott viszont a jól bevált módszer: cukorka. Alig tudtuk valamelyest sorba rendezni őket, mindenki egyszerre szerette volna megmutatni, ő bizony milyen bátor. Nagyon hamar rengeteg eldobott cukrospapír hevert az iskolaudvaron. Addig nem folytattuk, míg az összeset nem szedték össze és dobták ki a kukába. Megbeszéltük, mennyire fontos,hogy ne szemeteljünk! Következett a sós vizes gargalizálás – torokfájásra kitűnő! Megbeszéltük azt is, hogy mennyire fontos a napi többszörös kézmosás.Megígértük, hogy a pénteken esedékes látogatáskor még többet fogunk játszani,míg a tantermekben rendelés folyik majd. Hatalmas szürke felhők kezdtek gyülekezni az égen, nem sok jót jósolva, így gyorsan összepakolva, gyerekhaddal körülvéve a földeken keresztül elindultunk az autónkhoz. Visszaérvén a városba, elköszöntünk Balogh Sándortól, aki éjjel hazautazik Budapestre. Többen vásároltak ajándékokat, egy hét múlva véget ér a misszió,mi is indulunk haza! Addig azonban még három munkanap hátravan, igyekszünk a lehet legtöbb emberhez eljutni. A mai vacsora orosz saláta (krumpli, cékla, tojás, zeller) és finom hal volt, desszertnek egy kis gyümölcssaláta.

2010. november 29.

Reggel 8órakor a polgármester asszony fogadta az AHU delegációt és a missziót az irodájában, majd levonult mindenki a hivatal előtti téren felvont magyar és madagaszkári zászló elé,hogy meghallgassuk Antsirabe város himnuszát, melyet minden hétfő reggel elénekelnek a hivatal dolgozói a városi rendőrökkel együtt. Ezután következett a hivatalos fogadás, melyet a helyi kórus által előadott magyar majd madagaszkári himnusz nyitott meg, majd a polgármester asszony, a városi tanács elnöke valamint Balogh Sándor AHU-elnök köszöntője követett. Ezt követően elindultunk a polgármesteri hivatal mellett lévő Benyovszki utcába, hogy hivatalosan is elhelyezzük a Benyovszki utcanévtáblát. A híres utazó emlékére készült emléktábla a polgármesteri hivatalban lesz majd felhelyezve. A hivatalos ünnepség után a misszió dolgozni indult, a mai munkát meglátogatta a polgár mesterasszony és a hivatal több dolgozója, Balogh Sándor, Al Ghaoui Hesna, aki dokumentumfilmet forgat a misszióról, Pásztor Zoltán, a Magyar Rádió munkatársa is. Mától Dr. Nagypál Mária gyermekorvos is csatlakozik hozzánk, így a hajrában négy magyar önkéntes orvos fog dolgozni azért, hogy minél több rászoruló, beteg ember kaphasson ingyenes orvosi ellátást és gyógyszert. A rendelés ma egy olyan épületben zajlott, amelyet egyébként nem egészségügyi célokra használnak, csak a falak, asztal és székek álltak benne. Előtte viszont rengeteg ember, az előző esti gyógyszertári bevásárlás készlete nem sokáig tart majd! A rendelés beindítása után a polgármester asszony, Balogh Sándor, az újságírócsapat, Szabó Györgyi, az AHU gyermektámogatásért felelős munkatársa, Gabi és én a Fananana Ambositrakely általános iskolába látogattunk, hogy a gyerekeknek szánt adományokat átadjuk. Az iskolát nem lehet autóval megközelíteni, így gyalog tettük meg a 15 perces utat. Az iskola udvarán szépen felsorakozva várt minket a 286 kisdiák, énekkel és verssel köszöntve a magyar delegációt. Az iskola igazgatója és Balogh Sándor AHU-elnök köszöntőjét követően a gyermekek iskolai felszerelést, ruhákat, játékokat kaptak. Balogh Sándor az anyagi helyzetüket enyhítendő (többhavi fizetési elmaradásuk van) a tanároknak fizetési kiegészítést nyújtott át. Ennek az iskolának a tanulói vesznek részt az AHU által szervezett gyermektámogatási programban. A gyerekek mezítláb, több kilométert gyalogolva járnak iskolába, egész tanévre kapnak egy tollat és egy füzetet – ha betelik, kifogy, nem kapnak másikat! Néhány szerencsés diák a magyar távtámogató szüleik jóvoltából névre szóló ajándékot is kapott. Megilletődve és szégyenlősen vették át a nekik szánt csomagokat. Gabival rögtönzött frizbi bemutatót tartottunk, még soha nem láttak ilyen játékot! Közben a rendelés nagy iramban folyt a másik helyszínen, fél ötre sikerült az összes beteget ellátni, ebédszünetet sem tartottak. Mi is lassan elköszöntünk a gyerekektől és a tanároktól, pénteken újra eljövünk! A hosszú és mozgalmas nap után este mindenki fáradtan dőlt ágyba.

2010. november 25-28.

Ma négynapos kirándulásra megyünk, Foulepointe-be, az Indiai-óceánpartján fekvő kis üdülővároskába, ahol találkozunk az időközben Madagaszkárra érkezett AHU-delegációval, Balogh Sándorral, Szerbin Judittal, Szabó Györgyivel, Al Ghaoui Hesnával, aki dokumentumfilmet forgat a misszióról Rácz László operatőrrel. Hesna gyermekorvos mamája, testvére, Naima,aki tolmácsolásban segít majd, valamint Kara Ervin fotós szintén csatlakozik a misszióhoz. A kirándulást a helyi önkormányzat szervezte, a dolgozókat évente kétszer elviszik általában az óceán partjára. Egy órás késéssel indulunk, első állomásunk az első utunk során megismert kis vendéglő, a Foie Gras, ahol megebédelünk, a malgasiak elfogyasztják a napi második rizsadagjukat. Következett Antananarivo, a főváros, majd folytattuk utunkat kelet felé. Hatalmas szakadékok mellett haladtunk el, a táj teljesen más jelleget öltött, egyre zöldebb, bujább növények, pálmafák, és kevesebb rizsültetvény. Néhol Kongóra emlékeztető trópusi esőerdő mellett utazunk. Az út rendkívül kanyargós, elcsigázva érkezünk 10-re Tamatave-ba, a kikötővárosba, ahol fürdeni nem lehet a sok cápa miatt. Gyorsan lemegyünk a partra, muszáj megkóstolni a vizet, nagyon kellemes. Az ég telistele ragyogó csillagokkal! Az esti rizsadagot megvárva egy óra múlva indulunk tovább a végcél felé, Foulepointebe. Ez az útszakasz rendkívül fárasztó, az út nagyon rossz, döcögünk a sok kátyú között. Hajnali egy mire megérkezünk, először rossz szállásra, újra vissza a buszba, végre megérkezünk, Balogh Sándor és a delegáció többi tagja megvárnak minket, pedig ők is nagyon elfáradtak a hosszú úton. Zuhanás az ágyba. Reggel első dolgunk,hogy nappal is megcsodáljuk az óceánt. Gyönyörű! Homokos tengerpart, pálmafák,átlátszó víz, napfény. Mint a képeslapokon,nem tudunk betelni vele. Egész napos fürdés a program, majd kis pirogokra szállunk és a korallzátony felé tartunk, látunk tengeri kígyót, tengeri sünt, tengeri csillagot. Este a helyi étteremben vacsorázunk, Hesnáék riportokat készítenek. Erőnket kiszívta a víz és a sok nap. Másnap korán kelünk, hogy a napfelkeltét a parton nézzük,csodálatos! Csak az óceán morajlását lehet hallani, rajtunk kívül senki nincs hajnali fél ötkor a parton. Búcsúzkodás a delegációtól, ők ma a fővárosban szeretnének forgatni, mi maradunk még egy napot itt a paradicsomban. Gyors reggelit követően újra a parton vagyunk, nem tudunk ellenállni a sok szép helyi készítésű láncnak, mindenki legalább nyolcat vesz a különböző színű, méretű ékszerekből. Ki-ki a parton olvas, pihen, alszik, kagylót gyűjt vagy egyszerűen csak gyönyörködik a táj szépségében. Dr. Judittal és Virággal kicsit messzebb sétálunk, ahol a korallzátony már nem védi a partot és hatalmas hullámok táncolnak, muszáj kipróbálni! Nagyon élveztük,alig akartuk abbahagyni, a tűző nap miatt kellett árnyékba húzódni, mindenki rákvörös! Este gyalog megyünk vacsorázni, aztán senkit nem kell álomba ringatni. Reggel még egy utolsó napfelkelte-csodálás, majd a megrendelt kisbusz idő előtt,ötkor megérkezik, hogy visszainduljunk, másnap kezdődik a hét. Vasárnap lévén ma is készülünk a radiocafés bejelentkezésre, ám épp a hegyekben járunk, ahol sajnos nincs térerő egyikünk telefonján sem, így Balogh Sándor beszámolóját hallhatják az Africafé hallgatói. Mi lassan megérkezünk a mai programunk helyszínéhez, a fővárostól 100 km-re lévő nemzeti parkhoz, ahol indriket (lemúr féle) láthat a szerencsés vendég. Nagyon jófej vezetőt kapunk,minden növényt, fát ismer, bombázzuk is kérdésekkel. A parkba lépve rögtön megpillantunk egy lemúr fajtát (lémuriens marrons),nagy az öröm, hiszen gyönyörű a természet, de mégiscsak annak örülünk a legjobban,ha az itt honos, érdekes állatok közül bármelyikkel is találkozhatunk. A vezetőnk aztán az indrik hangját utánozva (három típusa létezik: az egymás közötti kommunikációé, a szirénára emlékeztető veszélyt jelző hang és a szerelmes maki hangja – hasonlít a pusziadás hangjára!) elvezet minket a négyfős társasághoz, nem félnek tőlünk, már hozzászoktak az emberi jelenléthez. Rengeteg fotót, videót készítünk. Aztán vezetőnk felhívja a figyelmünket egy zöld ágra, amelyen állatot kell keresnünk. Nagy nehezen látjuk meg az egyébként hatalmas kaméleont! Dr.Judit a kezébe is veszi, ismét rengeteg fotó. Következő fán egy éjszakai lemúr alszik csendesen, előttünk a földön egy kicsi kígyó kúszik át. A parkban egyébként 250 fajta gomba is található, többségük mérgező. Látunk pici kolibrit, egy újabb fajta lemúrt, a bambuszlemúrt, ez az egyik legkisebb fajta. Találunk zöld boát is csendesen, összetekeredve pihenni. Hatalmas élmény volt, a vezetőnk szerint szerencsések vagyunk, ritkán lehet ennyi állatot ilyen rövid idő alatt megfigyelni. A parkból kijőve szembe jön velünk nyolc barna színű farok, a makik lejöttek a fáról, tettek egy kis délutáni sétát. Erre aztán tényleg nem számítottunk! Életre szóló élményeket kapunk,a természet gyönyörű! Hátravan még egy 100 km-es szakasz a fővárosig, onnan pedig 180 km Antsirabe. 9-re meg is érkezünk, nagyon élménydús, tartalmas 4 napunk volt. Holnap reggel az AHU delegációjának hivatalos fogadására megyünk.

2010. november 24. (szerda)

Fél kilencre jött értünk a szokásos kisbusz, melyet a polgármesteri hivatal bocsát rendelkezésünkre. Ma az eddigi legnehezebben megközelíthető helyre mentünk, sokat zötykölődtünk, majd egy tágas házhoz értünk, ahol nagy tömeg várt minket, a helyi vöröskeresztesek asszisztálása mellett és a misszió bemutatását követően el tudtuk kezdeni a munkát. A reggeli kezdés mindig fél órát vesz igénybe, nem mindig van elég asztal, székek, tolmácsok, a betegeket orientálni kell, most már három terem felé, hiszen itt van hely a három orvos számára. A helyi személyzet segítségét szoktuk kérni, hiszen nagyon kevés ember beszél franciául. Hozzánk leginkább a kevésbé képzett emberek jönnek, akik nem tudnák megfizetni a gyógyszereket. Dr. Nórához került egy eszméletlen állapotban lévő fiatal nő, a rokonai azt mondták, hogy nagyon régen nem evett már, valószínű leesett a vércukra, ráadásul a tűző napon várakozott sokáig. Gyorsan felfektettük az ágyra, Nóra elkezdte élesztgetni, mikor feleszmélt, kapott egy kis vizet, kekszet, hideg vizes borogatást. Egy ideig jól volt, aztán ismét elvesztette az eszméletét, állítólag egy éve volt már ilyen rohama. Újra élesztgetés, víz, borogatás. Másfél órán keresztül próbáltuk stabilizálni, kapott calcium-injekciót. A vöröskeresztes kocsival végül bevitték a kórházba, ahol alapos kivizsgálásra lesz szükség, Közben hatalmas zivatar keletkezett, kicsit aggódtunk, hogyan sikerül majd a nagy sárban hazamenni, gondolkodni azonban nem sok idő volt, hiszen rengetegen vártak még ránk. A gyerekek itt is lázasak, köhögnek, fogy a köptető, a lázkúp nagy mennyiségben. Ma is találkoztunk epilepsziás esetekkel, magas vérnyomással. Nagyon rossz állapotban vannak a fogaik, többek között a sok dohány rágcsálásától. Annyi beteg volt ma, hogy a helyi gyógyszertár készletét is igénybe kellett venni Dr. Imre és Gabi letesztelték a helyi fürdőt: kis úszómedence, hatszemélyes jacuzzi is van benne. Este kisimulva jöttek haza, következő héten mi is kipróbáljuk! Este nagy készülődés, pakolás, vasalás, holnap reggel hosszú útra indulunk, az Indiai-óceánhoz látogatunk!

2010. november 23. (kedd)

Ma szintén új helyszínre mentünk, egy dombokkal övezett kis egészségügyi központba. A helyi személyzet készségesen vállalkozott a tolmácsolásra. Általában az orvos és a bába segédkezik nekünk. Egy hatvan év körüli nő hatalmas hassal érkezett, köhögésre panaszkodott. Kiderült, hogy tizenhat éve kezdődött a betegsége, valószínűleg a mája nem funkcionál megfelelően, ettől nőtt meg a hasa és emiatt köhög. Magas vérnyomás, ízületi panaszok, fejfájás, fogfájás, láz ma a leggyakoribb. A betegek két óra körül fogyatkozni kezdtek, így az utolsó vérnyomásmérés után mi is összepakoltunk és hazamentünk. Közülünk mindenki jól van, Dr. Imre bírja a legjobban, mi lányok mindannyian küszködtünk már hasmenéssel, megfázásos tünetekkel. Este a vacsora hatalmas adag zöldséges tészta és nagyon finom zöldsaláta.

2010. november 22. (hétfő)

Ma új helyre mentünk, 5 km-re Antsirabétól. Ötszemélyes terepjáróba kellett volna beférnünk nyolcunknak, így mi Dr. Nórával és Dr. Imrével úgy döntöttünk, hogy a platóra ülünk fel, a helyiek nagy derültségére. Rengetegen vártak ránk, két termet kaptunk ismét, így a kialakult rendnek megfelelően Dr. Imre az egyikben, Dr. Nóra és Dr. Judit a másikban. Ma az egyik legmegrendítőbb eset az a fiatal férfi eset volt, aki nagy valószínűség szerint egy orvosi hiba miatt deréktól lefelé teljesen lebénult 21 éves korában. Itt a tolószék nagyon ritka és drága dolog, így kilenc évet töltött ágyban fekve, fél éve kapott két mankót egy apácától adoményként. A fenekén a sok fekvés következtében rengeteg kelés keletkezett, Dr. Judit szerint azonban nagyon szépen kezeltek. Családi segítség nélkül ez nehezen menne! Dr. Imréékhez pedig egy testi-szellemi fogyatékos kisfiú érkezett, 20 éves anyukáját bedrogozva megerőszakolták. Rengeteg beteg várakozott, alig tudtunk egy fél órás szünetet tartani. A tolmácsaink hősiesen helyt álltak, a rendelés végére némelyikük alig tudott beszélni a fáradtságtól. Az ő napi penzumuk 20 beteg, nincsenek ilyen nagy tempóhoz, ilyen betegmennyiséghez hozzászokva. Ma is sok magas vérnyomás elleni gyógyszert osztottunk ki. Dr. Judit otthonról magával hozott egyik szemüvege is új gazdára talált, nagy volt az öröm, hogy ezentúl az apró betűket is el fogja tudni olvasni! Sok fejfájásos, köhögős beteg kapott gyógyszert. Délután két turnusban mentünk haza, elkezdett esni az eső, a platón nem tudtunk volna utazni.

Ma viszonylag sokáig, fél kilencig alszunk, bőséges magyaros reggelinket (paradicsom, hagyma, szalonna, kenyér). Dr. Imre és Dr. Judit templomba mennek, mi itthon pakolászunk, leltárazunk, majd a mise végére mi is odaérünk. Várjuk a rádiós bejelentkezést, Dr. Judit mesél a tapasztalatairól, benyomásairól. Három körül megéhezünk, bemegyünk a városba, egy kedves étterembe, ahol indiai ételt is lehet rendelni! Kerülővel megyünk haza, kicsit elkap az eső, jólesik a melegben. Este gyógyszervásárlás a program. Statisztika készítése, képeslapírás, olvasás, vasalás. Jólesik hamar ágyba bújni, kezdődik a hét!

Szabadnap, így elhatároztuk, hogy kirándulunk, a 250km-re lévő Ranomafana nemzeti parkba szerettünk volna eljutni, visszafelé pedig Ambositra kézműves városban gyönyörködni a szebbnél szebb kézi készítésű ékszerekben, terítőkben, fafaragásokban. Béreltünk egy kisbuszt, majd fél kilenc körül el is indultunk. Változatos tájakon kanyargott az utunk, hatalmas sziklák, rizsföldek, nagyra nőtt brokkolira emlékeztető fák, vörös lejtők, számunkra furcsa alakzatú fenyők között. A térkép alapján három óra alatt oda kellett volna érnünk, a kilométerek viszont nagyon lassan fogytak, hiszen az út rendkívül kanyargós, helyenként nagyon kátyús, az otthon megszokott időhöz képest itt duplán kell számolni a menetidőt. Ezt jól megtanultuk, hiszen délután fél háromra jutottunk el a park bejáratához, ráadásul egy 70 km-es kerülőt is kellett tennünk az út rossz állapota miatt. Helyi kísérőnk, Rollandedal együtt végre megpillantottuk a bejáratot (mi huszonötszörös árat fizetünk a belépőért, a helyiek 100 forintos jegyéhez képest a miénk 2500...). Két kísérőnk közül az egyik előre ment, hogy felkutassa a lemúrokat. Aggodalmunkra, hogy mindjárt szakadni kezd a menetrendszerinti eső, az volt a válasz, hogy a sűrű esőerdőben semmit nem fogunk ebből érezni! Megkezdtük a kétórás túrát, fényképezőt és kamerát bekapcsolva hagyva, soha nem lehet tudni, mikor látunk valami érdekeset. Vezetőink türelemre intettek minket, ez nem állatkert, az állatok szabadon, saját környezetükben élnek, parancsszóra egyikük sem jön majd elő, csendben és alázattal kell figyelnünk. Hatalmas élmény a 20 méteres bambuszok között lépegetni, halljuk, hogy szakad az eső, de minket megvéd a trópusi erdő hatalmas esőkabátja! Magas a páratartalom, de nem fullasztó, bírjuk az iramot dombról le és fel, kusza liánok között. Itt a legveszélyesebb állat a skorpió, szúnyog nincs, vannak viszont vízesések, az egyik fölött új híd is vezet, az előzőt ugyanis ciklon pusztította el pár éve. Nagy robajjal zúg le a víz, az ember nagyon kicsinek érzi magát! Vezetőnk kitartó lemúr hangjára megjelennek az aranymakik, kettőt sikerül lefényképezni, ahogy a fejünk fölött lakmároznak a bambuszrügyekből. A kétórás túra hamarosan véget ér, előttünk áll még egy hatórás autókázás, de nem bánjuk, ez az élmény sok zötykölődést megér! Visszafelé betérünk vacsorázni, kipróbáljuk a fertőtlenítőszerként is használt, odakozmált rizst felöntve.... nem egy rózsaital! A vacsora azonban finom, ki rizst zebuhússal, helyi mindent bele levest, ki sült krumplit eszik. Éjfél, mire hazaérünk, fáradtan zuhanunk az ágyba.

2010. november 19. (péntek)

A napot a gyógyszertárban kezdtük, a készletünk ugyanis nagyon megcsappant. A gyógyszervásárlás mindig hosszadalmas procedúra, mert nem képzett szakemberek dolgoznak, nehézkes néha az, ha a kért gyógyszer nincs és helyette az azonos hatóanyagú, más néven futó gyógyszert kell helyette ajánlani. A számlakészítés és végösszegszámolást mindig együtt végezzük, hihetetlen mennyire nem tudnak számolni! Ma a helyi ANTSZ irodájába vártak minket, Dr. Imre azonban visszament az előző napi helyszínre, pár kisgyereket ugyanis visszarendelt kontrollra. Mi addig a helyi vezető, Dr. Claudine irodájában megkezdtük a munkát. Rengetegen várakoztak! Sok magas vérnyomásos, epilepsziás, ízületi fájdalommal küszködő beteg érkezett. Sok a reumás eset is, nem csoda, hiszen egész nap a vízben álló rizsföldeken dolgoznak. Közben megérkezett a gyerekrendelés is, Gabi az előtérben felállított kis asztalkánál várta a lurkókat, akik csillogó szemmel figyelték a sok színes lufit, matricát, cukorkákat. Ma is az játszhatott, aki előzetesen kezet mosott a betadinos vízben. Az általános iskolai technika óráról ismerős fűzőlap (képeslap méretű, színes felületű, felszabdalt lapocskák) nagyon megragadta az egyik felnőtt, nagypapa korú beteg figyelmét, először csak figyelte, majd csendben maga is elkezdett mintákat fűzni. Gabi segítségével szép minta rajzolódott az ujjai között - később szövéshez ezt a technikát alkalmazva új szakmát is tanulhatna!

Ma visszamentünk a keddi rendelési helyszínre, a kórház melletti két egészségügyi központba. Dr. Imre folytatta a gyerekrendelést, Dr. Nóra és Dr. Judit pedig a felnőttekkel foglalkozott. Ma legsúlyosabb betegünk az agyvérzés következtében lebénult ötvenes férfi volt, akit a felesége nagy szeretettel terelgetett. Nyilvánvalóan nehéz helyzetben van a család, hiszen valaki fizetésének kiesése itt sokkal nagyobb kiszolgáltatottságot jelent, ők ennek ellenére derűsek, mosolygósak - lenne mit tanulnunk tőlük. Dr. Judithoz ma sokan jöttek fülproblémákkal, a gyerekek szokás szerint lázasak, köhögnek. Dr. Nóri sok gyomorsavas, bőrbetegségben szenvedő beteget látott el. Étkezési, életvezetési tanácsokat kérnek a helyiek, ez nagyon meglepő volt számunkra, mint ahogy az is, hogy pontosan tudják, mi a betegségük, milyen gyógyszert szednek. Dr. Judit nevetve mesélte, hogy otthon ez sokszor nincs így, főleg a férfiak nincsenek tisztában azzal, milyen terápiát kapnak, gyakran a feleségüket hívják, drágám, mondd már meg, mit is szedek és azt hányszor? Kötelező betartani a dél és kettő közötti ebédszünetet, helyi tolmácsaink nélkül ugyanis nem tudjuk folytatni a rendelést. A betegek morgás nélkül veszik ezt tudomásul, megszokták a rendet. Az időpontokat nagyon pontosan betartják. A délutánra visszarendelt betegek pontosan érkeznek, a maláriateszt szerencsére negatív - eddig elvétve találkoztunk a váltólázzal, a magaslaton viszonylag kevesebb a szúnyog. Négyig szép sorjában jönnek a betegek, mindenki kap gyógyszert, mosolyogva megköszönik, jöhet a következő. A kezdeti izgalom alábbhagy, kezdünk belerázódni a munkába. Este nagyon finom rákot kapunk salátával! A szakácsunk szárnyakat kapott a sok dicsérettől, mostanában mindig újdonságokkal lep meg minket.

2010. november 17. (szerda)

Az alkotmányról szóló szavazás miatt a mai nap szünnap,így a rendelők is zárva vannak. Előzetes megbeszélés alapján ma egész nap a kórházban leszünk. Kiderült azonban, hogy közben minden orvos csatlakozott a sztrájkhoz, így reggel a gyors vizit után minden orvos elhagyja a kórházat. A fül-orr-gégészt még pont elcsípjük, a sztrájk befejeztével szívesen látja majd Dr. Juditot a közös munkára. A gyerekosztályon a vizit végére értünk oda, a doktornő nagyon sietett, hiszen ma szünnap van, holnap reggel várja majd a magyar orvosokat egy közös vizitre. Orvos nélkül nem tartózkodhatunk a kórházban, így a gyors kórházi látogatást leszámítva szünnap.
Gabi gyengélkedett,rossz volt a gyomra, én megfáztam, hőemelkedésem volt, így mi otthon maradtunk, míg a többiek egy kicsit kirándultak a környéken.
Délután kaptuk a hírt, hogy a fővárosban katonai puccs történt, gyorsan felhívtam az Antananarivóban élő Évát, akivel megérkezésünkkor ismerkedtünk meg, megnyugtatott, hogy csak néhány tábornok és ezredes akciójáról van szó, akik meg szeretnék szüntetni az ideiglenes kormányt és bojkottálni a referendumot. A puccs célja az ideiglenes kormány imázsának tönkretétele a nemzetközi közvélemény előtt. Antsirabéban semmi jelét nem tapasztaltuk a fővárosban történteknek, ha csak azt nem, hogy ma kicsit hamarabb kaptuk a vacsorát, hiszen mindenki a 7 órás hírekre volt kíváncsi a referendummal kapcsolatban. Sötétedés után eddig sem mentünk az utcára, ezentúl még jobban figyelünk,ahogy arra is, hogy a hivatalos papírjaink mindig velünk legyenek. A mai szünnap után várjuk a holnapi munkát, biztos rengeteg beteg jön majd, hiszen nem úgy tűnik, hogy a helyiek sztrájkja hamar véget ér.

{yoogallery src=[/images/galeria/madagaszkar-01/]}

2010. november 16. (kedd)

Ma reggel végre sikerült találkozni a rendelők vezető orvosával, nagyon kedvesen fogadott minket.Elmondta, hogy határozatlan ideig minden orvos sztrájkol, így jelenleg mi nyújtjuk az egyedüli orvosi ellátást itt. Egy kezdő orvos fizetése 30 000 Ft, ennek harmada elmegy a számlák kifizetésére, másik harmada a bérleti díjakra (sokan nem saját lakásban élnek), ezen szeretnének változtatni a nyomásgyakorlással. Két helyen kezdtünk dolgozni, a gyerekeket Dr. Imréhez, míg a felnőtteket Dr. Nórihoz és Dr. Judithoz irányítottuk. Gabi Dr. Imre mellett maradt, hogy a várakozó gyerekekkel foglalkozhasson, játszhasson, mi hárman Dr. Judittal és Dr. Nórival átmentünk a felnőtt rendelésre. Egy nagyon kedves nővér volt a segítségünkre, mert csak kevesen beszélnek franciául. Első betegünk egy súlyos szívbeteg asszony volt, a tüdeje is sípolt szegénynek, mindenképpen kórházban lenne a helye, de a gyógyszereket nem valószínű, hogy meg tudja majd venni. Egyébként sok ízületi, lumbágós, férges betegünk volt, a legszomorúbb egy 25 éves nő esete, akinek nyirokcsomóduzzanata volt, Dr. Nóri szerint őt otthon is nehezen lehetne meggyógyítani, annyira drága a gyógyszer. Nagyon megijedt szegény, amikor felfektették az ágyra, azt hitte, meg fogják műteni. 3 gyerek anyukája, nagyon lefogyva, nincs túl sok hátra szegénynek. Nagyon megrendítő. Dr. Judit műtött is, egy fiatal lány szeméből az árpát távolította el. A betegek fogai egyébként rendkívül elhanyagoltak, a fogászat nagyon sokba kerül. Délben szünetet tartottunk, a helyi személyzet nagyon figyelte az órát, itt az ebédidő szent dolog. Meglepődve tapasztaltam, hogy a betegek is tudomásul veszik ezt, a rendelőből kilépve senkit nem láttunk, Kongóban senki nem mozdult, megvárták, míg visszatérünk az ebédről. Fél órára hazamentünk, kicsit pihentünk, elfáradtunk egy kicsit. Délután már nagy sor várt minket is és a gyerekrendelést is, ahol Gabi játszott velük. Csak az játszhatott, aki előzetesen kezet mosott a betadinos vízben. Néhányuknál eltört a mécses, ám mindig megvigasztalódtak, mikor cukorkával kecsegtették őket. A kongói misszióval összehasonlítva az is különbség, hogy nagyon kevés a férfi beteg. Ott ők voltak az első pácienseink, itt egész nap három férfit láttunk el, ők komoly betegek voltak. Szívpanaszokkal, lázzal. Este a szokásos piacozás, majd vacsora spenótos zebuhússal, rizzsel, paradicsomsalátával. Este 8-kor már mindenki ágyban volt.

2010. november 15.

Első munkanap! Reggel a helyi ANTSZ-es Claudine 9-re várt minket, hogy az orvosi rendelők vezető orvosával találkozhassunk. A találkozó végül elmaradt, így a kórház melletti orvosi rendelőbe mentünk, hogy megkezdhessük a munkát. A helyi doktor először azt szerette volna, ha minden madagaszkári mellé beül egy-egy magyar orvos, végül kaptunk egy kis külön szobát, ahová kipakolhattuk a gyógyszereket és az eszközöket és megkezdődhetett a rendelés. Közben én a polgármesteri hivatalba voltam hivatalos, így az orvosokat és Virágot a rendelőben hagyva, leintettem gyorsan egy riksát és elindultunk. Furcsa érzés, hogy mi beszállunk egy másik ember húzta járműbe, de nekik ez a munkájuk, ami számukra bevételt hoz, így ellenérzésünket leküzdve használjuk ezt a fajta helyi közlekedési módszert. Mire visszaértem, nagy volt a sor, főleg kisgyermekek jöttek különféle panaszokkal. A betegeknek van egy kis füzetük, melyet minden rendeléskor magukkal hoznak, megkönnyítve az orvos munkáját. A rendelésre várva pedig a nővérek a betegeknél súlyt és vérnyomást is mérnek, az adatokat szintén rögzítik a kis füzetecskébe. Nagy adminisztráció folyik, hiszen nem csak ide, hanem egy központi könyvbe és a misszió által kiadott ambuláns lapra is felvezetjük a fontos adatokat: név, kor, cím, nem, tünetek, diagnózis, terápia és gyógyszer. Az eredeti terv az volt, hogy délelőtt az orvosi rendelőben, délután pedig a kórházban dolgozunk. Dr. Judittal el is indultunk feltérképezni a fül-orr-gégészetet, ám a főorvos közölte velünk, hogy a helyi szakorvos éppen sztrájkol, így a látogatást el kell kicsit halasztanunk. Visszatérvén, a rendelőben ismét sok gyereket találtunk, akik főleg férgesek. A rendelőben nincs vizitdíj, viszont a gyógyszerekért nagyon sokat kell fizetni, nagyon örülnek tehát a magyar orvosoknak! A hely nem volt épp ideális, hiszen a három orvos, Gabi mint adminisztrátor, Virág és én mint tolmács, illetve egy malgas-francia tolmács és az egy-két beteg igen szűkösen fértünk csak el az apró teremben, volt viszont ágy, ahová fel tudtuk fektetni őket, ha szükség volt rá (Kongóban ilyen luxust nem engedhettünk meg magunknak!). A várakozó gyerekeknek Gabi lufit fújt fel, nagy volt az ujjongás! Kicsit nehézkesen indult a nap, de lassan beindul majd, kialakulnak a szokások, a helyiek is látják, hogy mit hogyan csinálunk, mire van szükségünk stb. A személyzetet is megvizsgáltuk, elég sok köztük a visszeres. Este ismét a kórház konyháját kóstoltuk meg, ma zöldséges rizs és zöldséges tészta volt a menü.

2010. november 14.

Vasárnap van, nincs kötelező program, de az ötkor kelő nap nem hagy sokáig lustálkodni. Dr. Imre mindenképp templomba szeretne menni, de megígéri, hogy a radiocafés bejelentkezésre mindenképp hazaér, mi addig otthon pakolászunk, elmegyünk a piacra, mosunk, olvasunk stb. A főorvos úrral van találkozónk, aki végigvezet minket a kórházban, minden osztály külön épületben található. A betegek nem kapnak ellátást, így a hozzátartozók jönnek ebédet főzni, mosni rájuk. A kórház mögött van számukra fenntartott rész, itt a konyha és a mosoda is. Megbeszéljük, hogy a következő héttől délelőtt a rendelőkben dolgozunk, délután pedig a kórházban dolgozunk együtt a helyi orvosokkal. Dr. Judit a fül-orr-gégészeten, Dr. Nóri és Dr. Imre pedig a gyerekosztályon. A gyerekosztály vezetője nagyon készséges, angolul is beszél, így esetleg tolmács sem kell majd a közös munkához. Délután leltározunk, összevetjük, ki mit hozott, mit kell venni, este az éjjel-nappal nyitva tartó gyógyszertárba megyünk, hogy beszerezzünk minden lényeges gyógyszert. Kicsit akadozik a kiszolgálás, hiszen sok a páciens, a hozzátartozók mindent itt vesznek meg a kórházban fekvő betegeknek. Szemünk láttára pakolnak be egy dobozba minden, egy műtéthez szükséges felszerelést: tű, fecskendő, injekció, infúzió, infúziós szerelék, gyógyszerek. Itt addig nincs műtét, míg a hozzávalókat nem szerzi be a beteg. Hihetetlen! Az orvosi vény itt számla is egyben. Vannak azonban olyan hátrányos helyzetűek, akik a szociális asszisztens ajánlása nyomán nem kell fizetniük a gyógyszerért. A szerencséseknek pedig a munkáltatójuk kifizeti az orvosi ellátást, ők azonban nincsenek olyan sokan. Azt eddig is észrevettük, hogy a helyieknek nemerősségük a fejszámolás, mindent ellenőriznünk kell, ráadásul sokadszor még a régi pénzben számolnak, többször rá kell kérdezni. A gyógyszertárban is hosszú percekig tart az árak összeszámolása, mentségükre legyen mondva, mi elég nagy tételben vásároltunk, ez nagyon megzavarta őket. Az egységár sokszor nem is a dobozra, hanem egy szem gyógyszerre vonatkozik. Számunkra ez megdöbbentő, mint ahogy az is, hogy a cigarettát szálanként veszik, a mobilfeltöltést 100 forintonként.... Mi jómódban élünk ehhez képest, ezt otthon nem vesszük észre sajnos!

2010. november 13.

Reggel Olgával együtt megnézzük a piacot, minden hónapban szokott látogatást tenni, ellenőrizni, beszélgetni a termelőkkel. Minden nap van piac, ám a legnagyobb a szombati, ráadásul állítólag ez a legnagyobb egész Afrikában. Felállítottak egy 30 fős takarítóbrigádot is, az ő köszöntésükre is hivatalosak voltunk, kaptak szép fehér ruhát, sapkát, seprűt. Bemutatták őket a piacon, végig kellett kísérnünk őket. Alig győztünk árnyékba húzódni, nagyon égetett a nap. Szép lassan mindenki beszerzett szalmakalapot, hihetetlen mennyiségű szín, forma közül lehet válogatni. Közben kapjuk az értesítést, hogy egy magyar delegáció érkezik Antsirabéba, mindenképp találkozzunk a délután folyamán. Ebéd után elindulunk felfedezni a várost, elhaladunk a városi mocsár, a fürdő és számos jacaranda-fa mellett, majd elérkeztünk a vasútállomáshoz is, ahol találkozunk dr. Steier József és dr. Pekli József AHU-tagokkal valamint két másik magyarral, akik 10 napos madagaszkári látogatáson vesznek részt. Jólesik a melegben a THB (helyi sör), kicsit beszélgetünk, majd este újra találkozunk egy helyi étteremben. Ide négyen megyünk, Dr. Nóri és Virág fáradtak, így otthon maradnak, mi Dr. Judittal, Dr. Imrével és Gabival beszállunk az értünk küldött terepjáróba. Új kocsi, nincs még bejáratva, így a hátrahajtott ülés beszorul, negyed órás akcióval sem sikerül a helyére tenni, jót derülünk rajta. A hangulatra igazán nem lehet panasz, jókedvű a társaság! Az étteremben megkóstoljuk a helyi bort, de gyorsan visszatérünk a sörre, az sokkal finomabb. A hangulatos élő zene táncra csábít minket, majd azt vesszük észre, hogy a helyiek is kedvet kapnak, hiába, szombat este van! 11-kor hazaindulunk, jól telt a mai nap is, estére azonban elfáradunk, a meleg kiszívja az erőnket.

Ma lesz a polgármesteri hivatalban a misszió hivatalos fogadása. Fél tízkor kezdődik, kicsit késésben vagyunk, ezért a kórház előtt várakozó riksák közül választunk hármat, kettesével beülünk, próbáljuk elosztani a súlyokat, szegény riksások nincsenek hozzászokva az ilyen súlyú utasokhoz, a helyiek nagyon alacsonyak és vékony csontozatúak. Mezítláb dolgoznak, izmos vádlijukkal csak úgy szaporázzák előttünk, illetve szaporáznák, a dombra felfelé ki is kell szállnunk,nem bírnak velünk. A polgármesteri hivatalhoz érve nagy tömeg fogad minket, a hivatal szépen feldíszítve virágokkal, szalagokkal, a magyar és a madagaszkári zászlóval. A kórus rákezd a magyar himnuszra, felismerhető lett a szöveg, a ritmus viszont kicsit gyors, de nagyon megható hallgatni! Előzetesen megkaptuk a madagaszkári himnusz szövegét, így azt mi is velük együtt énekeljük. Az Egészségügyi Regionális Igazgató köszöntője után mi következünk, a technika csődöt mond, így az előző este összerakott prezentációt nem tudjuk levetíteni, szóban mutatom be az AHUt és a missziót. A polgármesterasszony is üdvözli a missziót és tagjait, majd vetítés kezdődik, Olga októberi magyarországi látogatása során készült képekkel. Az emeleten koktél kezdődik, helyi specialitásokkal,békacombbal. Nagyon finom a tamarin-lé (láttuk gyümölcs formájában a piacon is, úgy elég riasztó külsejű, szőrös növény) az ananász és a mangódzsúz is. Délután a gyógyszertárba mentünk Dr. Claudine-nal, a helyi ANTSZ doktornőjével. Ez a gyógyszertár a legolcsóbb, viszont csak kedden és szerdán van nyitva. Megnézzük a kiszerelést, kiválasztjuk azokat,amire az elkövetkező hónapban nagy valószínűség szerint szükség lesz. Majd a bankba megyünk pénzt váltani, nagyon lassú a kiszolgálás, az ügyfélhívórendszer úgy működik, hogy az újonnan érkezők lerakják a személyiüket / útlevelüket a sor végére. Legközelebb egybe fogjuk váltani a pénzt, egy óra alatt sikerült mindenkit kiszolgálni, ráadásul a dollárt nem is fogadják el, el kellett menni a pénzváltóba, ahol a 100 USD címletet is elfogadták. Dél és kettő között minden bezár, ez is francia örökség. A hivatalnokok, boltok így napi öt órát dolgoznak, 9-12 és 14-16 között... Esti program a piac: banán, mangó,paradicsom, hagyma, súrolószivacs és egy nagy kosár a szerzemény. A vacsora a kórház kantinjában lesz, helyi specialitás a főzzünk-egybe-mindent-leves: tojás, szalámi, szalonna,kétféle sajt, tészta. Nem egy jókai bableves, de meg lehet enni.

Mivel ez az első madagaszkári misszió, sok terepfelmérésre, a helyi szervezeteknél, hatóságoknál tett ismerkedő látogatásra van szükség. Madagaszkáron rend van, a megbeszélésekre pontosan érkeznek, ebben nagy a különbség az eddigi (kongói és mali) tapasztalatokhoz képest. A mai nap tehát a protokoll és a konzultációk jegyében telt. Reggeli első megbeszélésünk a Regionális Egészségügyi Igazgatóval volt, aki az irodájában fogadott és üdvözölte a misszió tagjait. Majd Hari, az alpolgármester vezetésével a polgármesteri hivatalba mentünk, ahol Olga Ramalasonnál tettünk látogatást. Régi ismerősként köszöntött minket, hiszen az Africa Summit V. konferencián ő is részt vett, október elején Budapesten. Irodáját két hatalamas, megmunkált strucctojás, friss orchidea és rózsszirmok díszítették. Mostanában nagyon elfoglalt, hiszen nemsokára kezdődik a választási időszak, de ránk mindig van ideje, ha nem ő személyessen, akkor az alpolgármewter foglalkozik velünk. Meghívást kapunk a másnap, péntek reggeli hivatalos fogadásunkra, ahol beszédet is kell mondanom, bemutatva Magyarországot, az AHU-t, a missziót és tagjait. Hari a városi kórus tagja, így megkér minket, hogy segítsünk a kórustagoknak a magyar himnusz szövegét, dallamát és ritmusát megtanítani nekik. A tiszteletünkre másnap ugyanis el fogják énekelni a köszöntésünkre. Dr. Imre, a fő énekesünk nagyon örült a feladatnak, a helyiek nagon figyelmesen haallgatták és próbálták kiejteni a nem egyszerű magyar szavakat, végül mi is beszálltunk és együtt énekeltünk. Próbáltuk lassítani a ritmust, ők sokkal gyorsabban, katonai indulót varázsolva énekelték, de végül hagytuk, így amolyan madagaszkári magyar himnusz lett belőle. Délután az elő világháborúban, a franciák oldalán elesett madagaszkári katonák emlékére rendezett katonai parádén vettünk részt, Olga kérésére fényképeket készítettünk. Aranyos látvány volt egy veterán katona, aki mezítláb fogadta a francia köztársaság kitüntetését. Olga és a francia katonák közösen koszorúzták meg a szabadság emlékművét. Délután az állami alkalmoazottaknak kötelező ökumenikus istentiszteleten vettünk részt a polgármesteri hivatalban. A másfél órás énekléss egybekötött szentbeszédben a pásztor arról beszél többek között, hogy azemberek hagyjanak fl azzal a hagyománnyalm hogy a kisgyerekeket kutyának hívják, hiszen ők ugyanolyan emberek, mmint a felnőttek. Nagyon meglepődtünk, mikor ezt nekünk lefordították, rá is kérdeztünk, de jó értettük, totyogós korukig a kisgyerekeket kutyának hívják. Este a többiek ellátogatnak a picra, mi Gabival a másnap reggeli hivatalos fogadásra írunk egy bemutatkozó prezentációt Magyarországról, az AHUról és a misszióról. Zebupörkölt, hal és rizs a vacsora.

Afrikában az élet napkeltekor indul, dudálásra, kiáltozásra ébredünk, gyorsan kimegy az álom a szemünkből. Bőséges reggelit kapunk, lekvár, vaj, baguette, croissant, tea-kávé. Közben meglátogat minket egy 15 éve Madagaszkáron élő hölgy, Éva, aki rengeteg jótanáccsal, információval, malgas kifejezésekkel lát el bennünket. Indul a mangószezon,együnk sokat belőle, vigyázzunk nagyonaz értékeinkre, rengeteg a zsebtolvaj, az odakozmált rizst ha felengedjük vízzel, leszűrjük, nagyon jó fertőtlenítőszer lesz belőle. A teraszon él egy 30 éves teknős is, alig győzzük fotózni, még az állatkertben sem láttunk ilyen szép nagy példányt, szegény nemrég vesztette el a barátnőjét, így egyedül maradt a hotel háziállataként. A lábai olyanok mint a dinoszauruszé, azokon cammog, feltűnően érdeklődve a cipőfűzőnk iránt. Antananarivo olyan, mint a többi nagy afrikai város, nyüzsgő, mindenfelé árusok, dudáló autók, nehézkes a közlekedés. Tegnap ugyan a kis 7 személyes busz a reptérről elhozott minket és a 18 kisebb-nagyobb bőröndünket, ennyire megpakolva a 3órás útra azonban nem vállalkozik a sofőrünk, így a nagyobb csomagokat előre küldjük, mi pedig jól megreggelizve 11-kor elindulunk Antsirabe felé. Izgatottan vártuk, milyen növényekt és állatokat fogunk látni, hiszen Madagaszkáron rengeteg endemikus faj él, réges régeen levált már a kontinensről. A „Vörös Sziget" becenevet nem véletlenül kapta a szigetország, hiszen – Afrika nagy részéhez hasonlóan és a vas-oxidnak köszönhetően – a föld itt is vörös színű. Azonban a rengeteg rizsföld Ázsiára is emlékeztet, sajátos afro-ázsiai hangulatot kölcsönözve a tájnak. Érdekes formájú fák, pálmák, szép, élénk színű virágok, no és zebu, a helyi szarvasmarha mindenfelé. Kanyargós tájakon visz az utunk, teraszos földművelés a jellemző, feltűnően szépen rendben tartva. Nők hajlonganak a rizsföldeken, míg gyermekeik a környező bozótos árnyékában játszanak, nagyon tűz a nap. Amerre a szem ellát, mocsaras ültetvények, nem csoda, ha annyi erre a maláriás. Gyönyörű,élénk színű raffiákat szárítanak a napon, az út mentén hatalmas lila akácra emléketeztető jacaranda-fák illatoznak. Egy sínpárt is észreveszünk,nem lehet rajta túl nagy forgalom, az emberek békésen bandulnak rajta. Az emberek itt is a fejükön cipelik a terhet, viszont a tíz sor téglát cipelő férfira mindannyian felfigyelünk,nem kis mutatvány és nem is veszélytelen! Biztos vannak ízületi problémái is szegénynek. Minden falu fölé templom magasodik, a lakosság fele keresztény. Látunk szép sírköveket is, itt állítólag bizonyos törzseknél annyira nagy a halott-kultusz, hogy többet költenek a sírkövekre mint a saját házukra. Az útról látszódik az elnöki palota is, hatalmas fehér épületeivel messzire világít. Hamarosan önkormányzati és elnöki választások lesznek, jövő szerdán péládul az alkotmányról szavaznak majd. Az út mentén kézműves-árusok sorakoznak, Szűz Mária és hattyúszobrok, ékszerek, fajátékok. Sofőrünk, Hari és Lalaina megéheznek, így megállunk a legközelebbi étteremben, a Libamáj vendéglőben, mi a kiadós reggelinek és a nagy melegnek köszönhetően egyáltalán nem vagyunk éhesek. Kihasználjuk az alkalmat és a helyi piacra látogatunk: tamarin (emésztést segítő trópusi gyümölcs), gyömbér, csirkebelsőség, tízfajta rizs, nagyszemű és fekete só, zöldbab és paradicsom a kínálat, valamint minifagyi. Megkóstoltuk a nemzetközi díjat nyert helyi sört, a THB-t, nagyon jól esett a nagy melegben! Vettünk kis helyi ropit is, amit itt egyszerűen galambkakinak hívnak, sörkorcsolyának finom volt. Nagyon megörültem, amikor az árus a megkérdezett kis bogyóra rámondta, hogy pisztácia, majd kiderült, hogy a helyiek a földimogyorót hívják pisztáciának, nem baj, finom volt! A kocsink viszont nem indult, várni kellett egy kicsit, majd nagy nehezen sikerült beindítani, ám ezután többször állt le az út során. Egyszer egy órát is várni kellett, toltuk előre-hátra, dombra fel és le, szerencsére a hangulat nagyon jó volt, a természet pedig gyönyörű, így bosszankodás nélkül sikerült kivárni, míg a kocsink úgy dönt végre, hogy mehetünk tovább. Rengeteg fényképet készítettünk a rizsföldön dolgozó asszonyokról, zebukról, virágokról és a maniókáról, melynek eddig csak a gyökerével találkoztunk. A sofőr szakszerűen megnyomta a bal és jobb ajtót is, majd indulhattunk tovább. A sok megállásnak köszönhetően végül este 7-re értünk Antsirabéba, a kórház területén lévő szállásunkra. A villanyt épp akkor szerelték, gyorsan felmostak, majd elfoglalhattuk a két teremből álló (eddig valószínűleg kórteremként használt) szállást, közben a bőröndjeink is megérkeztek. Dr. Imre az egyik teremben, mi pedig öten lányok a másikban rendezkedtünk be. Hoztunk magunkkal maláriahálót, ami a malária megelőzésében elengedhetetlen, viszont a helyiek nem nagyon tudták, hogyan is szereljék fel. Igaz, hogy nehezített feladat volt, hiszen Virág két db kétszemélyes hálót hozott, amelyet körülményesebb feltenni, de másfél óra múlva mindenki ágya fölött ott függött a háló – lefényképeztük a plafont behálózó spárgarengeteget!

2010. november 9.

Hajnali negyed öt: álmos de izgatott arcok jelennek meg az AHU irodájánál – indul az Afrikai-Magyar Egyesület VII. önkéntes orvosi missziója Madagaszkárra. A Dr. Olácsi Judit, Dr. Pintér Nóra, Dr. Kis Imre, dr. Farkas Gabriella, Viniczai Virág és Kiss Virág alkotta csapat a reggeli párizsi járattal indult Budapestről, hogy a 13 órás repülőút után megérkezzen Antananarivóba. A korai órákban a reptéren búcsúzunk Richard Randrianasolo madagaszkári tiszteletbeli konzultól és Balogh Sándor AHU-elnöktől. Csomagjainkat Madagaszkárig adjuk fel, a párizsi átszállásnál ugyanis sietnünk kell, mert csak egy óránk van, szedjük is a lábunkat, de szerencsére a vártnál sokkal gördülékenyebben folyik a becsekkolás. Még arra is van időnk, hogy a madagaszkári partnerszervezet vezetője által kért két üveg whiskeyt is beszerezzük. Hatalmas géppel indulunk Párizsból, el-el szunyókálunk a hosszú úton, Imrének egy kisfeladata is akad, Gabi lesz egy kicsit rosszul az éhgyomorra elfogyasztott teától, de szerencsére nem volt komoly. Ki-ki olvas, zenét hallgat, beszélget, filmet néz a hosszú úton, én a Gorillák a ködben c. – a kongói-ruandai határvidéken élő gorillákat mentő amerikai Diane Fossey-ról készült – filmet nézem meg, a dzsungelbenkészült képek vissza is repítenek az első öt orvosi misszió helyszínére, Kelet-Kongóba. 12 000 m magasságban repülünk, túl az Egyenlítőn, hogy a Magyarországnál hatszor nagyobb, különleges élővilággal rendelkező makik földjére érkezzünk. A repülőgépből kiszállva rögtön megérint a jellegzetes afrikai levegő, enyhe és kissé párás levegő. Nekünk a rövidebb sorba kell beéllni, hiszen a vízumot már megkaptuk a tiszteletbeli konzul jóvoltából. Izgatottan várunk a futószalagnál, minden csomagunk rendben mgérkezik-e, de szerencsére mindenki megtalálja a két nagy poggyászát, így árom roskadásig megrakott kocsival indulunk kifelé, ahol az AHU helyi partnerszervezete a Ny Antsika vezetője, Lalaina és Antsirabe város alpolgármestere, Hari fogad minket. Amíg aa fiúk a bőröndöket pakolják, addig én gyorsan elugrokegy kis pénzt váltani, hiszen az éjszakát egy helyi hotelben fogjuk tölteni, nem tanácsos éjszaka utazni. Nagyon kedvesen fogadnak minket, fél órás út után meg is érkezünk a Hotel Zenith-be, gyors zuhanyzást követően mindenki ágyba zuhan, hosszú nap áll mögöttünk. Megbeszéljük, hogy reggeli után indulunk a 150 km-redélre található Antsirabéba, ahol a misszió bázisa lesz majd.