- Újabb önkéntes orvoscsapat indul útnak a fekete kontinensre - jelentette be június 1-jei budapesti sajtótájékoztatóján az Afrikai- Magyar Egyesület elnöke.
A szerencsi Balogh Sándor többek között kiemelte, nagy örömére szolgál, hogy a nyugat- afrikai Maliba készülő hatodik egészségügyi misszió tagjai között üdvözölheti Kis Imre tokaji háziorvost.
A csoport egyetlen férfitagja mellett Jakkel Anna kecskeméti doktor immár második alkalommal indul a fekete kontinensre, és velük tart Keresztes Éva székesfehérvári önkéntes, aki francia tolmácsként segíti a csapatot. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az indulás előtt nyolc nappal az ugyancsak szerencsi Sélley Csaba vezetésével az Afrikai-Magyar Egyesület kisteherautója már elindult Maliba, ahová élelmiszereket, ruházatot, orvosi eszközöket, tanszereket szállítanak. A sajtótájékoztató után a misszió tagjai repülőre szálltak és Afrika felé vették útjukat, hogy a világ egyik legszegényebb országában nincstelen, beteg embereken segítsenek.
A misszió tervezett időtartama négy hét. Az Afrikai- Magyar Egyesület koordinátora, Mihálffy Balázs több mint két hónapja készíti elő az utazást, március óta ismerkedik a helyi körülményekkel, az ottani közösségekkel annak érdekében, hogy a hatodik AHU-egészségügyi különítmény is sikeres legyen.
Az Afrikai- Magyar Egyesület a jövőben további missziókat szervez Maliba, ezért folyamatosan várják az érdeklődők jelentkezését. Bővebb információ a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen kérhető.
M. Z.
Szerencsi Hírek
2010.június 18.

20100618-szerencsi-hirek_resize

Hogyan segíthetek?

Önkéntesség

Csatlakozz Te is csapatunkhoz! Afrikai, itthoni és orvosmissziós feladatokra egyaránt várjuk a jelentkezőket!

 
 

Online adományozás

Kérjük, támogasd a Magyar Afrika Társaság tevékenységeit anyagi felajánlással!

 
 

1%-os felajánlás

Kérjük, támogasd programjainkat adód 1%-ával!
Adószámunk: 18126123-1-41

6
Ország
19
Misszió
51
Orvos
35000
Beteg

Támogasd programjainkat