AHU Egyesület - Háború Gyermekei Segélyakció

IWIWTwitterGoogle bookmarkFacebook
HÁBORÚS ÖVEZETBE INDULNAK GYÓGYÍTANI, ÉLETEKET MENTENI

Ötödik alkalommal indulnak el az Afrikai – Magyar Egyesület (AHU) önkéntes orvosai, akik a kelet – kongói Kiwanja menekülttáborban és a környező falvakban a háború szenvedőin segítenek.

Budapest, 2010. február 2. – Az Afrikai - Magyar Egyesület immár ötödik alkalommal önkéntes orvosokat küld Kelet - Kongóba a Háború Gyermekei Segélyakció keretében. A 4 fős csapat 2010. február 2-án utazik el Budapestről, hogy Kairón és Entebbén keresztül megérkezzen a kelet – kongói Rutshuruba és megkezdje 1 hónapos gyógyító tevékenységét Kiwanja menekülttáborban és a környező falvakban. Magyarországi cégek, magánszemélyek adományai és az Egyesület által szervezett jótékonysági gálaest bevétele járult hozzá, hogy orvosaink mobil klinika üzemeltetésével is segíthessenek a polgárháború következtében nincstelenné vált családokon, beteg gyermekeken.

Az Afrikai – Magyar Egyesület 2009. december első napjaiban ezer darab nagyméretű, vízhatlan sátorponyvát vásárolt és juttatott el a Kiwanja menekülttáborba az időjárástól (is) szenvedő családoknak. A ponyvákkal sikerült betakarni a kukoricalevélből épített nyomorúságos viskókat. IV. missziós orvosunk – Dr. Kutnyánszky Valéria – tettrekészségének és áldozatvállalásának köszönhetően az esős évszakban több ezer menekültnek tudtunk így segíteni abban, hogy legalább ne a vizes földön, matracon kelljen aludniuk. A Háború Gyermekei Segélyakció ötödik önkéntes orvosi missziójának tagjai felkészültek arra, hogy egy hónapon keresztül, nehéz körülmények között, olyan helyeken gyógyítsanak, ahol több tízezer ember egészségügyi ellátás nélkül él, szakemberek és eszközök hiánya miatt. Orvosainkat az ugandai – kongói határnál most is a MONUC katonái várják. Az ENSZ kongói kéksisakosai állandó kísérőként gondoskodnak önkénteseink biztonságáról, hiszen a magyar orvosok háborús övezetben fogják végezni áldozatos munkájukat.

Dr. Jakkel Anna kecskeméti háziorvos, Dr. Lénárt Tímea tüdőgyógyász szakorvos Vaxjö City Hospital és Dr. Szőcs Teodóra paksi háziorvos fogják folytatni kollégáik 2009. februárban, áprilisban, júniusban és szeptemberben megkezdett munkáját koordinátorunk Kiss Virág közreműködésével. Hazájuktól több ezer kilométerre olyan gyermekeken, rászorulókon segítenek majd, akiknek a menekülés és a kifosztottság következtében teljesen legyengült a szervezetük, a betegségeknek így könnyebben áldozatául eshetnek.

 

Az AHU első, második, harmadik és negyedik orvosi missziója rendkívül sikeres volt. A négy csapat egy - egy hónap alatt összesen több mint 10.000 beteget látott el, gyógyszert is biztosítva számukra.

A kezelt betegek számának és az orvosi misszió költségének összevetése alapján egy beteg megmentése átlagosan 1.000 Ft-ba került. A leggyakoribb betegségek és tünetek: bélférgesség, rühesség, fejfájás, bőrbetegségek, elhanyagolt – fertőzött sebek, alhasi panaszok, nőgyógyászati problémák, láz, Malária, TBC és AIDS megbetegedésre utaló tünetek. Munkájuk során orvosaink fertőző leprás megbetegedéseket is diagnosztizáltak. Gyakori az alultápláltság, láz és köhögés.

A kelet - kongói polgárháború következtében kialakult humanitárius katasztrófa azokat a szegény családokat hozza állandó nehéz helyzetbe, akiknek a menekülés következtében semmijük nem maradt. Ezek az emberek sok betegségtől szenvednek, a túlélésért küzdenek!  

Az Afrikai - Magyar Egyesület tovább folytatja az adománygyűjtést annak érdekében, hogy a háborús szegénység következményeit csökkentse, segítsen a lehető legtöbb kongói kiszolgáltatott gyermeken!

Az Egyesület honlapja (www.ahu.hu) folyamatosan tájékoztat arról, hogy kik és milyen összeggel támogatják a Háború Gyermekei Segélyakciót.

Készpénztámogatást az Egyesület irodájában hétköznap 09 - 17 között veszünk át:

Afrika Centrum, 1139 Budapest, XIII. ker. Visegrádi utca 9. 
Pénzadományokat az Afrikai - Magyar Egyesület bankszámlájára utalhatnak:

OTP 11734145-20021111 vagy rózsaszín illetve sárga csekken fizethetnek be.

További információ kérhető:

Afrikai – Magyar Egyesület

Kiss Virág
Tel.: +36 20/262-4244
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Sajtóközlemény archívum

NEGYEDSZER GYÓGYÍTOTTAK MAGYAR ORVOSOK HÁBORÚS ÖVEZETBEN!

Hazaérkeztek az Afrikai - Magyar Egyesület (AHU) IV. Önkéntes Orvosi Missziójának tagjai, akik a kelet - kongói Kiwanja menekülttáborban és apró falvakban a háború szenvedőin segítettek.

Budapest, 2009. október 14. - Az I., a II. és a III. orvosi misszió tapasztalatai és sikere alapján az Afrikai - Magyar Egyesület újra önkénteseket szervezett és indított a kelet - kongói Rutshuruba. Orvosaink egy hónapos gyógyító tevékenység után térnek vissza otthonaikba. A Háború Gyermekei Segélyakció keretében magyarországi egyéni és céges adományozók támogatása révén tudott segíteni a IV. orvosi misszió a harcok következtében nincstelenné vált családokon, menekült gyermekeken. Az orvosok 100 kg egészségügyi felszerelést vittek magukkal a TEVA, a Boiron, az Alcon, az Astellas és a Wagner Pharma segítségének köszönhetően.

Vujity Tvrtko az Afrikai - Magyar Egyesület házigazdájaként köszöntötte a visszatérő önkénteseket a Ferihegyi repülőtéren. Dr. Kutnyánszky Valéria bükkösdi háziorvos, Dr. Lengyelfi Zsuzsa háziorvos Polgárdiból és Dr. Temesváry Csilla veszprémi szemész szakorvos folytatták kollégáik februárban, áprilisban és júniusban megkezdett munkáját kinti koordinátorunk Kiss Virág és Szerbin Judit közreműködésével. Mobil klinikát üzemeltetve hazájuktól több ezer kilométerre olyan gyermekeken, beteg felnőtteken segítettek, akiknek a menekülés és a kifosztottság miatt teljesen legyengült a szervezetük, a fertőzéseknek így könnyebben áldozatául eshetnek.

Az AHU negyedik orvosi missziója rendkívül sikeres volt. A csapat egy hónap alatt naponta átlagosan 200 beteget látott el, gyógyszert is biztosítva számukra. A napi csúcs 310 beteg ellátása volt.

A kezelt betegek számának és az orvosi misszió költségének összevetése alapján egy beteg megmentése átlagosan 1.000 Ft-ba került. A leggyakoribb betegségek és tünetek: bélférgesség, rühesség, fejfájás, bőrbetegségek, elhanyagolt - fertőzött sebek, alhasi panaszok, nőgyógyászati problémák, láz, Malária, TBC és AIDS megbetegedésre utaló tünetek. Munkájuk során orvosaink ismét fertőző leprás megbetegedéseket is diagnosztizáltak. Gyakori az alultápláltság, láz és köhögés.

Koordinátorunk beszámolójából:

'Vasárnapi szabadnapon Dr. Valival és az egyik tolmácsunkkal a menekülttáborba látogattunk. Szerettünk volna pár történetet a saját fülünkkel hallani, a rendelés során ugyanis erre nincs mód és idő. Minden táborlakó megemlíti, hogy a most kezdődött esős évszakban a legnagyobb gondjuk a műanyag takaró hiánya. Sátraik banánlevélből és nádból készülnek ugyanis, ami könnyen beázik. Ilyenkor az összes holmijuk rendszeresen elázik, Ők pedig tocsognak a vízben.

'Éhesen le lehet feküdni, de csuromvizes földön aludni borzasztó' - mesélte egy tízgyermekes anyuka, aki egy sátoron osztozik a családjával. Elképzelhetetlen!

' Három gyermekünket megölték a katonák, csak ketten maradtunk, tavaly október óta élünk a menekülttáborban' - mondta el egy hatvanéves bácsi.

'Egyik reggel arra ébredtem, hogy anyukámat és apukámat lelőtték a katonák. Nem volt időm gondolkozni, menekülnöm kellett. Először egy bokorban húzódtam meg, majd elhagytam a falut és idejöttem a menekülttáborba, egyedül vagyok' - 20 éves fiú

' A falunkat megtámadták a lázadók. Húsz másik férfival együtt sorba állítottak minket, majd tizenötöt lelőttek közülünk, nem tudom engem miért hagytak életben. Ez tavaly ősszel történt, azóta a családommal élek itt a táborban, itt legalább biztonságban vagyunk' - 40 éves férfi.

' A feleségemet pangával /hatalmas kongói kés/ ölték meg, a két testvéremet lelőtték a katonák' - 35 éves férfi.

A táborba a környező falvakból menekültek az emberek. Meglepetésünkre említettek olyan falut is, ahol már munkánk során mi is jártunk. Nem értettük, hogy miért nem térnek vissza, hiszen nekünk úgy tűnt, hogy minden jobb a tábori körülményeknél. A házaikat lerombolták és a biztonság még mindig nem megoldott. Ez a rengeteg ember még mindig fél. Inkább nyomorognak iszonyú pici, vizes sátrakban, minthogy hazatérjenek. A MONUC közelsége biztonságot jelent számukra. Találkoztunk olyan menekülttel, aki három éve él különböző táborokban. Milyen élete lehet annak a 80 éves néninek, akinek mindenét elvették és itt kénytelen tengődni...?

A gyerekek itt is fantasztikusak! Jönnek velünk mindenhová, már kérés nélkül is éneklik a 'Jambo sana'-t. Könny szökik a szemünkbe a tiszta és csengő hangjuk hallatán. A dal arról szól, hogy mindenkit szívesen látnak Kongóban, mert itt minden rendben van. Semmi nincs rendben, de a gyerekeknek ezt tanítják. Legalább addig elhiszik, amíg énekelnek. Akármerre nézünk, csillogó szemek figyelnek, próbálják minden módon felhívni magukra a figyelmet.

Dr. Valival eldöntjük, hogy beszélünk az alezredessel, megemlítjük neki a ponyva-ügyet, hátha van valami megoldás. A nap végén csöndben ballagunk vissza a szállásunkra.' Bővebb beszámoló a misszió életéről itt olvasható: www.ahu.hu - Blogok - 4. Orvosi Misszió

A kelet - kongói háború következtében kialakult humanitárius katasztrófa azokat a szegény családokat hozta lehetetlen helyzetbe, akiknek a menekülés következtében semmijük nem maradt. Az Afrikai - Magyar Egyesület elsősorban azon a több ezer gyermeken kíván segíteni, akik még a szüleiket is elvesztették. Már szervezzük és a lehető leghamarabb elindítjuk ötödik orvosi missziónkat! Kiszállítottuk és elosztottuk a rendelkezésünkre álló ruhaadományt. Szeretnénk önkénteseink segítségével a helyszínen élelmiszert és a túléléshez szükséges alapvető használati eszközöket vásárolni a rászorulóknak.

Az Afrikai - Magyar Egyesület tovább folytatja az adománygyűjtést annak érdekében, hogy a háborús szegénység következményeit csökkentse, segítsen a lehető legtöbb kiszolgáltatott kongói gyermeken!

Az Egyesület honlapja (www.ahu.hu) folyamatosan tájékoztat arról, hogy kik és milyen összeggel támogatják a Háború Gyermekei Segélyakciót.

Továbbra is várjuk önkéntes orvosok jelentkezését. ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. )

Készpénztámogatást az Egyesület irodájában hétköznap 09 - 17 között veszünk át:

Afrika Centrum, 1139 Budapest, XIII. ker. Visegrádi utca 9.

Pénzadományokat az Afrikai - Magyar Egyesület bankszámlájára utalhatnak:

OTP 11734145-20021111 vagy rózsaszín illetve sárga csekken fizethetnek be.

Adományokról közhasznú szervezetként adóigazolást állítunk ki, melyet a támogató magánszemély vagy cég adólevonás céljából - külön törvény szerint - felhasználhat.

További információ kérhető:

Afrikai - Magyar Egyesület

Pató Zsolt
elnöki megbízott
Tel.: +3670/371 3777

HÁBORÚS ÖVEZETBE INDULNAK GYÓGYÍTANI, ÉLETEKET MENTENI.

Negyedik alkalommal indulnak el az Afrikai - Magyar Egyesület (AHU) önkéntes orvosai, akik a kelet - kongói Kiwanja menekülttáborban és a környező falvakban a háború szenvedőin segítenek.

Budapest, 2009. szeptember 15. - Az Afrikai - Magyar Egyesület immár negyedik alkalommal önkéntes orvosokat küld Kelet - Kongóba a Háború Gyermekei Segélyakció keretében. A 3 fős csapat 2009. szeptember 15-én utazik el Budapestről, hogy Kairón és Entebbén keresztül megérkezzen a kelet - kongói Rutshuruba és megkezdje 1 hónapos gyógyító tevékenységét Kiwanja menekülttáborban és a környező falvakban. A TEVA, az Alcon, a Boiron, a Wagner és az Astellas Pharma gyógyszerekkel járult hozzá, hogy orvosaink mobil klinika üzemeltetésével is segíthessenek a polgárháború következtében nincstelenné vált családokon, beteg gyermekeken.

Olaszfalu és Eplény egyházközség lakói még mindig találnak otthon használaton kívüli szemüvegeket. 'Ma is kaptam 24-et, összesen kb. 300-at hoztak pár nap alatt a jólelkű hívők. Az előszobámban már hegyekben áll a szemüveg. Idős emberek kérdezik, hogy ruhaneműt, cipőt is gyűjtünk a kongóiaknak?' - ezekkel a hírekkel hívott egyik önkéntes orvosunk, aki szemészként fog segíteni az afrikai betegeken. Az eddigi három misszió orvosaitól tudjuk, hogy az olvasószemüveg nagy kincs Kongóban, az adomány ezért nagyon értékes. A Háború Gyermekei Segélyakció negyedik önkéntes orvosi missziójának tagjai felkészültek arra, hogy egy hónapon keresztül, nehéz körülmények között, olyan helyeken gyógyítsanak, ahol több tízezer ember egészségügyi ellátás nélkül él, szakemberek és eszközök hiánya miatt. Orvosainkat az ugandai - kongói határnál most is a MONUC katonái várják. Az ENSZ kongói kéksisakosai állandó kísérőként gondoskodnak önkénteseink biztonságáról, hiszen a magyar orvosok háborús övezetben fogják végezni áldozatos munkájukat.

Vujity Tvrtko, az Afrikai - Magyar Egyesület házigazdájaként ismét meleg szavakkal köszöntötte a negyedik orvosi misszió tagjait a budapesti Afrika Centrumban rendezett sajtótájékoztatón.

Dr. Kutnyánszky Valéria bükkösdi háziorvos, Dr. Lengyelfi Zsuzsa háziorvos Polgárdiból és Dr. Temesváry Csilla veszprémi szemész szakorvos fogják folytatni kollégáik februárban, áprilisban és júniusban megkezdett munkáját kinti koordinátoraink Kiss Virág és Szerbin Judit közreműködésével. Hazájuktól több ezer kilométerre olyan gyermekeken, rászorulókon segítenek majd, akiknek a menekülés és a kifosztottság következtében teljesen legyengült a szervezetük, a betegségeknek így könnyebben áldozatául eshetnek.

Az AHU első, második és harmadik orvosi missziója rendkívül sikeres volt. A három csapat egy - egy hónap alatt összesen több mint 8.000 beteget látott el, gyógyszert is biztosítva számukra.

A kezelt betegek számának és az orvosi misszió költségének összevetése alapján egy beteg megmentése átlagosan 500 - 1.000 Ft-ba került. A leggyakoribb betegségek és tünetek: bélférgesség, rühesség, fejfájás, bőrbetegségek, elhanyagolt - fertőzött sebek, alhasi panaszok, nőgyógyászati problémák, láz, Malária, TBC és AIDS megbetegedésre utaló tünetek. Munkájuk során orvosaink fertőző leprás megbetegedéseket is diagnosztizáltak. Gyakori az alultápláltság, láz és köhögés.

A kelet - kongói polgárháború következtében kialakult humanitárius katasztrófa azokat a szegény családokat hozza állandó nehéz helyzetbe, akiknek a menekülés következtében semmijük nem maradt. Ezek az emberek sok betegségtől szenvednek, a túlélésért küzdenek! 2009 novemberében szeretnénk elindítani ötödik orvosi missziónkat, hogy önkénteseink segíthessenek a rászorulóknak.

Az Afrikai - Magyar Egyesület tovább folytatja az adománygyűjtést annak érdekében, hogy a háborús szegénység következményeit csökkentse, segítsen a lehető legtöbb kongói kiszolgáltatott gyermeken!

Az Egyesület honlapja (www.ahu.hu) folyamatosan tájékoztat arról, hogy kik és milyen összeggel támogatják a Háború Gyermekei Segélyakciót.

Szükségünk van továbbra is gyógyszerekre, felszerelésekre melyek segítik az önkéntes orvosok munkáját:

  • Antibiotikumok (pl. Amoxicillin, Doxycyclin, Forcid, stb.)
  • Gentamicin
  • Antiacid
  • Kalcium
  • Fájdalomcsillapító (kerodex, ibuprofen)
  • Szemcsepp, szemkenőcs
  • Savkötő
  • Rühesség elleni szer
  • Féregtelenítő
  • Hüvelygomba elleni folyadék
  • Multivitamin
  • Gumikesztyű

Továbbra is várjuk önkéntes orvosok jelentkezését. ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. )
Készpénztámogatást az Egyesület irodájában hétköznap 09 - 17 között veszünk át:
Afrika Centrum, 1139 Budapest, XIII. ker. Visegrádi utca 9.
Pénzadományokat az Afrikai - Magyar Egyesület bankszámlájára utalhatnak:
OTP 11734145-20021111 vagy rózsaszín illetve sárga csekken fizethetnek be.

További információ kérhető:

Afrikai - Magyar Egyesület
Pató Zsolt elnöki megbízott
Tel.: 70/371 3777

SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2009. július 1.

HARMADIK ALKALOMMAL HÁBORÚS ÖVEZETBEN GYÓGYÍTOTTAK MAGYAROK!
Hazaérkeztek az Afrikai - Magyar Egyesület III. Önkéntes Orvosi Missziójának tagjai, akik a kelet - kongói Kiwanja menekülttáborban és apró falvakban a háború szenvedőin segítettek.


Budapest, 2009. július 1. - Az I. és II. orvosi misszió tapasztalatai és sikere alapján az Afrikai - Magyar Egyesület újra önkénteseket szervezett és indított a kelet - kongói Rutshuruba. Orvosaink egy hónapos gyógyító tevékenység után térnek vissza otthonaikba. A Háború Gyermekei Segélyakció keretében magyarországi egyéni és céges adományozók támogatása révén tudott segíteni a III. orvosi misszió a harcok következtében nincstelenné vált családokon, menekült gyermekeken. Az orvosok 100 kg egészségügyi felszerelést vittek magukkal az Egyptair, a TEVA és az EGIS segítségének köszönhetően.

Vujity Tvrtko az Afrikai - Magyar Egyesület házigazdájaként köszöntötte a visszatérő önkénteseket a Ferihegyi repülőtéren. Dr. Pongrácz Mária marosvásárhelyi háziorvos, Dr. Veréb Ilona szegedi mikrobiológus szakorvos és Dr. Nagy Andrea diósdi tüdőgyógyász folytatták kollégáik februárban és áprilisban megkezdett munkáját kinti koordinátorunk Schumicky Lilla közreműködésével. Mobil klinikát üzemeltetve hazájuktól több ezer kilométerre olyan gyermekeken, beteg felnőtteken segítettek, akiknek a menekülés és a kifosztottság miatt teljesen legyengült a szervezetük, a fertőzéseknek így könnyebben áldozatául eshetnek.
'Én ott ültem a hétéves, rongyokba bugyolált kislány mellett. Utoljára az orrán dugtak le egy csövet, hogy azon keresztül próbálják hidratálni, de ez már nem ment. Láttam, hogy mellkasa már nem emelkedik. Mondtam az orvosnak, hogy nem lélegzik. Sajnos itt már nincs mit tenni, válaszolta. Devo 19.20-kor elhagyott bennünket. Mérhetetlenül szomorú voltam. Mikor ezeket a sorokat írom, érzem a gombócot a torkomban. A gyermek nem azért születik, hogy gyermekként meghaljon. Azért születik, hogy éljen és jót tegyen ebben a világban, mint ahogy azt mindnyájan próbáljuk a magunk módján. Egy hétéves kislányt látni meghalni, a világ egyik legszomorúbb dolga és nem kívánom senkinek sem. Devo a maláriába halt bele. Túl későn hozta az anyja a rendelésünkre és a kislány kiszáradt. Nyugodjon békében!' - részlet Schumicky Lilla koordinátor beszámolójából: www.ahu.hu - Blogok - Orvosaink Kongóban.
'Sarambve falut teljesen magára hagyták. Egy kis egészségügyi központja van, ahol összesen három doboz gyógyszert találtam. Ilyen kis egészségügyi állomást egyetlen egy segélyszervezet sem támogat. Ide már nem jut el a segítség. A faluban persze roppantul örültek jövetelünknek, és rögtön segítőkészen kölcsönöztek egy asztalt és néhány padot a közeli templomból. Volt egy női és egy férfi ápoló a központban, akik szuper segítségnek bizonyultak. Jó kis klinikát rögtönöztünk a banánfák árnyékában. A MONUC részéről volt egy orvos asszisztensünk, akit sikerült rávenni arra, hogy minden anyának, aki azt mondja, hogy beteg, mérje meg a vérnyomását. Ez nagy segítség volt a doktornők számára. A betegek rengetegen voltak és a gyermekek mind mérhetetlenül betegek. Orvosaink gőzerővel dolgoztak, én meg csak próbáltam rendezni a várakozó embereket, nem nagy sikerrel. Mindenki egyszerre akart vizsgálatot, kezelést kapni. Még késő délután is a lázas gyerekeket hozták, így úgy döntöttünk, hogy én leszek a sebkötöző. Minden gyermeknek, akinek nyílt sebe volt, le kellett fertőtleníteni és bekötözni, hogy ne köpjék be a legyek. Több mint kétszáz embert néztek meg a dokik, de így sem került sor mindenkire. Minden megmaradt egészségügyi felszerelésünket és antibiotikumunkat a kis központnak adtuk, hogy legalább egy ideig legyen valamijük. Az ápolók hihetetlenül boldogok voltak! Tényleg odajutott a segítség, ahová a leginkább kellett.'

A kelet - kongói háború következtében kialakult humanitárius katasztrófa azokat a szegény családokat hozta lehetetlen helyzetbe, akiknek a menekülés következtében semmijük nem maradt. Az Afrikai - Magyar Egyesület elsősorban azon a több ezer gyermeken kíván segíteni, akik még a szüleiket is elvesztették. Szeptemberben elindítjuk negyedik orvosi missziónkat, kiszállítottuk és elosztjuk a rendelkezésünkre álló ruhaadományt. Szeretnénk munkatársunk segítségével a helyszínen élelmiszert és a túléléshez szükséges alapvető használati eszközöket vásárolni a rászorulóknak.

Az Afrikai - Magyar Egyesület tovább folytatja az adománygyűjtést annak érdekében, hogy a háborús szegénység következményeit csökkentse, segítsen a lehető legtöbb kongói kiszolgáltatott gyermeken!
Az Egyesület honlapja (www.ahu.hu) folyamatosan tájékoztat arról, hogy kik és milyen összeggel támogatják a Háború Gyermekei Segélyakciót. Szükségünk van továbbra is gyógyszerekre, melyek segítik az önkéntes orvosok munkáját:

- Széles spektrumú antibiotikumok (pl. amoxicillin, doxycyclin)
- Kalcium
- Fájdalomcsillapítók (kerodex, ibuprofen)
- Szemcsepp, szemkenőcs
- Savkötő
- Rühesség elleni szer
- Féregtelenítő
- Hüvelygomba elleni folyadék
- Multivitaminok

Továbbra is várjuk önkéntes orvosok jelentkezését. ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. )
Készpénztámogatást az Egyesület irodájában hétköznap 09 - 17 között veszünk át:
Afrika Centrum, 1139 Budapest, XIII. ker. Visegrádi utca 9.
Pénzadományokat az Afrikai - Magyar Egyesület bankszámlájára utalhatnak:
OTP 11734145-20021111 vagy rózsaszín illetve sárga csekken fizethetnek be.

További információ kérhető:

Afrikai - Magyar Egyesület
Pató Zsolt elnöki megbízott
Tel.: 70/371 3777

SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2009. június 9.

HÁBORÚS ÖVEZETBE INDULNAK GYÓGYÍTANI, ÉLETEKET MENTENI.
Harmadszor indulnak el az Afrikai - Magyar Egyesület (AHU) önkéntes orvosai, akik a kelet - kongói Kiwanja menekülttáborban és a környező falvakban a háború szenvedőin fognak segíteni.

Budapest, 2009. június 9. - Támogatóinak köszönhetően az Afrikai - Magyar Egyesület immár harmadik alkalommal önkéntes orvosokat küld Kelet - Kongóba a Háború Gyermekei Segélyakció keretében. A 3 fős csapat 2009. június 9-én utazik el Budapestről, hogy Kairón és Entebbén keresztül megérkezzen a kelet - kongói Rutshuruba és megkezdje 1 hónapos gyógyító tevékenységét. A TEVA és az EGIS gyógyszerekkel, az EGYPTAIR 100 kg egészségügyi felszerelés helyszínre juttatásával járul hozzá, hogy orvosaink mobil klinika üzemeltetésével segíthessenek a harcok következtében nincstelenné vált családokon, alultáplált, beteg gyermekeken.

Kongóban tartózkodó koordinátorunk elmondása szerint a Kiwanja menekülttábor és a közeli falvak lakói nagyon várják már, hogy megérkezzenek az új magyar orvosok. A Háború Gyermekei Segélyakció első és második önkéntes orvosi missziójának tagjait megszerették és nagy becsben tartották a helyiek. Ez nem csoda, hiszen egy hónapon keresztül önkénteseink olyan helyen gyógyítottak, ahol több tízezer ember egészségügyi ellátás nélkül él, szakemberek és eszközök hiánya miatt. Orvosainkat az ugandai - kongói határnál most is a MONUC katonái várják. Az ENSZ kongói kéksisakosai állandó kísérőként gondoskodnak önkénteseink biztonságáról, hiszen a magyar orvosok háborús övezetben fogják végezni áldozatos munkájukat. Kembe Sorel, az Afrikai - Magyar Egyesület házigazdájaként, meleg szavakkal köszöntötte a harmadik orvosi misszió tagjait az Afrika Centrumban rendezett sajtótájékoztatón. Dr. Pongrácz Mária marosvásárhelyi háziorvos, Dr. Veréb Ilona szegedi mikrobiológus szakorvos és Dr. Nagy Andrea budapesti tüdőgyógyász fogják folytatni kollégáik februárban és áprilisban megkezdett munkáját kinti koordinátorunk Schumicky Lilla közreműködésével. Hazájuktól több ezer kilométerre olyan gyermekeken, rászorulókon segítenek majd, akiknek a menekülés és a kifosztottság miatt teljesen legyengült a szervezetük, a betegségeknek így könnyebben áldozatául eshetnek.

Az AHU első és második orvosi missziója rendkívül sikeres volt. Önkénteseink biztonságban dolgoztak és olyan helyen, ahol a legnagyobb szükség volt rájuk. A két csapat egy - egy hónap alatt több mint .000 beteget gyógyított meg, gyógyszert is biztosítva számukra. Az ellátott betegek száma és az orvosok költsége, valamint a gyógyszerekre fordított összeg összevetése alapján egy beteg megmentése átlagosan 500 Ft-ba került. A leggyakoribb betegségek és tünetek: bélférgesség, rühesség, fejfájás, bőrbetegségek, elhanyagolt - fertőzött sebek, alhasi panaszok, nőgyógyászati problémák, láz, Malária, TBC és AIDS megbetegedésre utaló tünetek. Munkájuk során orvosaink fertőző leprás megbetegedéseket is diagnosztizáltak. Gyermekeknél gyakori az alultápláltság, láz és köhögés.

A kelet - kongói háború következtében kialakult humanitárius katasztrófa azokat a szegény családokat hozta lehetetlen helyzetbe, akiknek a menekülés következtében semmijük nem maradt. Az Afrikai - Magyar Egyesület elsősorban azon a több ezer gyermeken kíván segíteni, akik még a szüleiket is elvesztették. Szeretnénk a lehető leghamarabb elindítani negyedik orvosi missziónkat, munkatársunk segítségével a helyszínen élelmiszert és a túléléshez szükséges alapvető használati eszközöket vásárolni a rászorulóknak.

Az Afrikai - Magyar Egyesület tovább folytatja az adománygyűjtést annak érdekében, hogy a háborús szegénység következményeit csökkentse, segítsen a lehető legtöbb kongói kiszolgáltatott gyermeken!
Az Egyesület honlapja (www.ahu.hu) folyamatosan tájékoztat arról, hogy kik és milyen összeggel támogatják a Háború Gyermekei Segélyakciót.

Szükségünk van továbbra is gyógyszerekre, felszerelésekre melyek segítik az önkéntes orvosok munkáját:
- Antibiotikumok (amoxicillin, doxycyclin)
- Gentamicin
- Antiacid
- Kalcium
- Fájdalomcsillapító (kerodex, ibuprofen)
- Szemcsepp, szemkenőcs
- Savkötő
- Rühesség elleni szer
- Féregtelenítő
- Hüvelygomba elleni folyadék
- Multivitamin
- Gumikesztyű

Továbbra is várjuk önkéntes orvosok jelentkezését. ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. )
Készpénztámogatást az Egyesület irodájában hétköznap 09 - 17 között veszünk át:
Afrika Centrum, 1139 Budapest, XIII. ker. Visegrádi utca 9.
Pénzadományokat az Afrikai - Magyar Egyesület bankszámlájára utalhatnak:
OTP 11734145-20021111 vagy rózsaszín illetve sárga csekken fizethetnek be.

További információ kérhető:

Afrikai - Magyar Egyesület
Pató Zsolt elnöki megbízott
Tel.: 70/371 3777

SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2009. május 13.

ISMÉT HÁBORÚS ÖVEZETBEN GYÓGYÍTOTTAK MAGYAR ORVOSOK.
Hazaérkeztek az Afrikai - Magyar Egyesület II. Önkéntes Orvosi Missziójának tagjai, akik a kelet - kongói Kiwanja menekülttáborban és apró falvakban a háború szenvedőin segítettek.


Budapest, 2009. május 13. - Az I. orvosi misszió tapasztalatai és sikere alapján az Afrikai - Magyar Egyesület újra önkénteseket szervezett és indított a kelet - kongói Rutshuruba. Orvosaink egy hónapos gyógyító tevékenység után térnek vissza otthonaikba. A Háború Gyermekei Segélyakció keretében magyarországi egyéni és céges adományozók támogatása révén tudott segíteni a II. orvosi misszió a harcok következtében nincstelenné vált családokon, menekült gyermekeken. Az orvosok 135 kg egészségügyi felszerelést vittek magukkal az Egyptair segítségének köszönhetően.

Induláskor Vujity Tvrtko Magyarország követeinek nevezte az utazókat. Egy hónap után az Afrikai - Magyar Egyesület házigazdájaként Kembe Sorel köszöntötte a visszatérő önkénteseket a Ferihegyi repülőtéren rendezett sajtótájékoztatón. Dr. Pezderka Gyöngyvér tokodaltárói gyermekorvos, Dr. Csák Enikő budapesti neurológus és Szerbin Judit szerencsi önkéntes hazájától több ezer kilométerre azokon a gyermekeken, rászorulókon segített, akik a menekülés és a kifosztottság következtében legyengült szervezettel élnek és a betegségeknek legkönnyebben áldozatául eshetnek. Gyógyítottak a Kiwanja menekülttáborban, ahol tízezer ember egészségügyi ellátás nélkül él, szakemberek és eszközök hiánya miatt. Segítettek a világtól elzárt kistelepülések szenvedőin mobil klinika működtetésével.
'Kibumba település nagyon forgalmas, a lakosok az út mentén árulják a zöldségeket. Miután a falu relatíve közel fekszik Gomához (tartományi székhely), ezért egyetlen egy segélyszervezet sem kíván segédkezni itt. Pedig a falu főnökének elmondása szerint a szükség igen nagy, mivel errefelé jelentős az átmenő forgalom és emiatt sokan elkapják a STD-t (sexually transmitted diseases) és a HIV vírust. Mobil klinikánkat a falusi főnök irodájában állítottuk fel. Pillanatok alatt sikerült egy nagy asztalt és hét széket szerezni. Kettőt az orvosoknak, kettőt a fordítóknak, kettőt a betegeknek és egyet Juditnak. Sikerült találnom egy helyi fordítót, aki még gyógyszertári képesítéssel is rendelkezett, így ő dolgozott Györgyivel, James az állandó tolmácsunk, pedig Enivel. Később a rugarai MONUC bázis parancsnoka is ellátogatott táborunkba, ahol nagy tetszéssel nyugtázta dicséretre méltó munkánkat.' - részlet Schumicky Lilla koordinátor beszámolójából: www.ahu.hu - Blogok - Orvosaink Kongóban.
'Egy bambusznáddal körbekerített területen állítottuk fel mozgóklinikánkat a falu főnökének helyettese segítségével, s azért nem a főnökkel, mert őt tegnap letartóztatták. Előző nap reggel még beszéltem vele, hogy informáljam az érkezésünkről, és állítólag utána tartóztatták le a kormánnyal való politikai szembenállása miatt. Kongóban és más afrikai országokban sajnos ez szinte mindennapos. A betegek két sorban a félig nyitott kis helyiség előtt sorakoztak, egyik sorban az anyák gyermekeikkel, másikban az idősek. Orvosaink elmondása szerint itt voltak a legbetegebbek az emberek, talán még súlyosabb állapotban voltak, mint a kiwanjai IDP táborban. Szörnyű betegségekkel találkoztunk, volt olyan gyermek, akinek három centiméterre állt ki az élő féreg a lábhajlatából. Az egyik nőnek lerohadt egy fertőzés következtében az egyik mellbimbója. Akadt olyan öregember, aki a klasszikus nyolcvanas évek végi etióp éhező fényképekre emlékeztetett. A legsúlyosabb eset két leprás volt, az egyik egy kb. négy-öt éves kisgyermek. A lepra az arcát támadta meg, és a szemét annyira kirohasztotta, hogy a forgó szemgolyóját is lehetett látni. Borzalmas látvány volt. Azt hiszem ilyen súlyos eseteket még orvosaink sem tapasztalhattak eddigi pályafutásuk során. Érezni lehetett, hogy ez a mai nap lelkileg is mindenkit megviselt. Aki még nem járt fekete Afrikában, az ezt a nyomort és a szomorú emberi- és gyermeksorsokat aligha tudja elképzelni.
A kelet - kongói háború következtében kialakult humanitárius katasztrófa azokat a szegény családokat hozta lehetetlen helyzetbe, akiknek a menekülés következtében semmijük nem maradt. Az Afrikai - Magyar Egyesület elsősorban azon a több ezer gyermeken kíván segíteni, akik még a szüleiket is elvesztették. Júniusban elindítjuk harmadik orvosi missziónkat, kiszállítottuk és elosztjuk a rendelkezésünkre álló ruhaadományt. Szeretnénk munkatársunk segítségével a helyszínen élelmiszert és a túléléshez szükséges alapvető használati eszközöket vásárolni a rászorulóknak.

Az Afrikai - Magyar Egyesület tovább folytatja az adománygyűjtést annak érdekében, hogy a háborús szegénység következményeit csökkentse, segítsen a lehető legtöbb kongói kiszolgáltatott gyermeken!
Az Egyesület honlapja (www.ahu.hu) folyamatosan tájékoztat arról, hogy kik és milyen összeggel támogatják a Háború Gyermekei Segélyakciót. Szükségünk van továbbra is gyógyszerekre, melyek segítik az önkéntes orvosok munkáját:

- Széles spektrumú antibiotikumok (pl. amoxicillin, doxycyclin)
- Kalcium
- Fájdalomcsillapítók (kerodex, ibuprofen)
- Szemcsepp, szemkenőcs
- Savkötő
- Rühesség elleni szer
- Féregtelenítő
- Hüvelygomba elleni folyadék
- Multivitaminok

Továbbra is várjuk önkéntes orvosok jelentkezését. ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. )
Készpénztámogatást az Egyesület irodájában hétköznap 09 - 17 között veszünk át:
Afrika Centrum, 1139 Budapest, XIII. ker. Visegrádi utca 9.
Pénzadományokat az Afrikai - Magyar Egyesület bankszámlájára utalhatnak:
OTP 11734145-20021111 vagy rózsaszín illetve sárga csekken fizethetnek be.

További információ kérhető:

Afrikai - Magyar Egyesület
Pató Zsolt elnöki megbízott
Tel.: 70/371 3777

SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2009. április 14.

HÁBORÚS ÖVEZETBE INDULNAK GYÓGYÍTANI, ÉLETEKET MENTENI.
Másodszor indulnak el az Afrikai - Magyar Egyesület önkéntes orvosai, akik a kelet - kongói Kiwanja menekülttáborban a háború szenvedőin fognak segíteni.

Budapest, 2009. április 14. - Támogatóinak köszönhetően az Afrikai - Magyar Egyesület immár második alkalommal önkéntes orvosokat küld Kelet - Kongóba a Háború Gyermekei Segélyakció keretében. A 3 fős csapat 2009. április 14-én utazik el Budapestről, hogy Kairón és Entebbén keresztül megérkezzen a kelet - kongói Rutshuruba és megkezdje 1 hónapos gyógyító tevékenységét. Az orvosok 135 kg egészségügyi felszereléssel és mobilklinika üzemeltetésével segítenek a harcok következtében nincstelenné vált családokon, alultáplált, beteg gyermekeken.

Kongóban tartózkodó koordinátorunk elmondása szerint március eleje óta kérdezgetik a Kiwanja menekülttábor lakói, hogy mikor érkeznek az új magyar orvosok. A Háború Gyermekei Segélyakció első önkéntes orvosait megszerették és nagy becsben tartották a helyiek. Ez nem csoda, hiszen egy hónapon keresztül önkénteseink olyan helyen gyógyítottak, ahol tízezer ember egészségügyi ellátás nélkül él, szakemberek és eszközök hiánya miatt. Vujity Tvrtko az Afrikai - Magyar Egyesület házigazdájaként meleg szavakkal köszöntötte a második orvosi misszió tagjait az Afrika Centrumban rendezett sajtótájékoztatón. Dr. Pezderka Gyöngyvér tokodaltárói gyermekorvos, dr. Csák Enikő budapesti neurológus és Szerbin Judit önkéntes fogják folytatni kollégáik februárban megkezdett munkáját kinti koordinátorunk Schumicky Lilla közreműködésével. Hazájuktól több ezer kilométerre olyan gyermekeken, rászorulókon segítenek majd, akiknek a menekülés és a kifosztottság miatt teljesen legyengült a szervezetük, a betegségeknek így könnyebben áldozatául eshetnek.

Az AHU első orvosi missziója rendkívül sikeres volt. Önkénteseink biztonságban dolgoztak és olyan helyen, ahol a legnagyobb szükség volt rájuk. Egy hónap alatt több mint 4.000 beteget gyógyítottak meg, gyógyszert is biztosítva számukra.
Az ellátott betegek száma és az orvosok költsége, valamint a gyógyszerekre fordított összeg összevetése alapján egy beteg megmentése átlagosan 500 Ft-ba került. A leggyakoribb betegségek és tünetek: bélférgesség, rühesség, fejfájás, bőrbetegségek, elhanyagolt - fertőzött sebek, alhasi panaszok, nőgyógyászati problémák, láz, Malária, TBC és AIDS megbetegedésre utaló tünetek. Gyermekeknél gyakori az alultápláltság, láz és köhögés.

A kelet - kongói háború következtében kialakult humanitárius katasztrófa azokat a szegény családokat hozta lehetetlen helyzetbe, akiknek a menekülés következtében semmijük nem maradt. Az Afrikai - Magyar Egyesület elsősorban azon a több ezer gyermeken kíván segíteni, akik még a szüleiket is elvesztették. Szeretnénk júniusban elindítani harmadik orvosi missziónkat, kiszállítani és elosztani a rendelkezésünkre álló 20 tonna ruhaadományt, munkatársunk segítségével a helyszínen élelmiszert és a túléléshez szükséges alapvető használati eszközöket vásárolni a rászorulóknak.

SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2009. március 4.

HÁBORÚS ÖVEZETBEN GYÓGYÍTOTTAK, ÉLETEKET MENTETTEK.
Hazaérkeztek az Afrikai - Magyar Egyesület önkéntes orvosai, akik a kelet - kongói Kiwanja menekülttáborban a háború szenvedőin segítettek.

Budapest, 2009. március 04. - Példaértékű összefogásnak köszönhetően az Afrikai - Magyar Egyesület önkéntes orvosai 2009. február 3-án elutaztak Budapestről, hogy Kairón és Entebbén keresztül megérkezzenek a kelet - kongói Rutshuruba és megkezdjék 1 hónapos gyógyító tevékenységüket. A Háború Gyermekei Segélyakció keretében magyarországi egyéni és céges adományozók támogatása révén tudtak segíteni a harcok következtében nincstelenné vált családokon, menekült gyermekeken. Az orvosi misszió 260 kg egészségügyi felszerelést vitt magával, köszönhetően az Egészségügyi Minisztérium és az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet gyors segítségének.

Induláskor Vujity Tvrtko példaképeknek nevezte az utazókat és egy hónap után az Afrikai - Magyar Egyesület házigazdájaként meleg szavakkal köszöntötte a visszatérő önkénteseket a Ferihegyi repülőtéren rendezett sajtótájékoztatón. Dr. Juhász Ágnes zirci háziorvos, Dr. Juhász Györgyi szentendrei mentőorvos és Dr. Kurpé László hatvani háziorvos hazájától több ezer kilométerre azokon a gyermekeken, rászorulókon segített, akik a menekülés és a kifosztottság következtében legyengült szervezettel élnek és a betegségeknek legkönnyebben áldozatául eshetnek. Gyógyítottak a Kiwanjai menekülttáborban, ahol tízezer ember egészségügyi ellátás nélkül él, szakemberek és eszközök hiánya miatt. 'Az ENSZ katonák a menekülttábor elején felhúztak egy sátrat és egy romos kőépületet pár óra alatt klinikává alakítottak. Alig hittünk a szemünknek! Orvosaink hatalmas lelkesedéssel álltak neki a menekültek vizsgálatának. Több százan gyűltek kint össze. A tömegnyomort elkerülendő sorszámokat osztottunk és egyszerre folyt az orvosi vizsgálat a négy asztalnál, mert az indiai katonaorvos is beszállt. Orvosaink két nap alatt ötszáz beteget kezeltek, akiknek többsége idős nő volt és fiatal gyermek.' - részlet Schumicky Lilla beszámolójából: www.ahu.hu - Blog - Orvosaink Kongóban.
Orvosi missziónk mobil klinikát is működtetett, hogy a kis falvak lakóin is segítsen.
'Mutabó falu egészségügyi központja nem működik már hónapok óta. A környék egyetlen iskolájának udvarán állították fel a sátrat a minket kísérő katonák, illetve az igazgatótól kaptunk egy osztálytermet, amit klinikává alakítottunk. A munkát a gyerekekkel kezdtük, akik közül sok volt a férges, lázas, pókhasú. A betegek majd széttaposták egymást az ajtóban, mindenki be akart jutni. Több esetben kéksapkás katonai kíséretünknek kellett rendet tenni. Ebből is az látszik, hogy mekkora szükség van orvosi ellátásra és gyógyszerekre ezekben az elszigetelt, vidéki falvakban. Ezt a területet nagyon súlyosan érintette a háború, az átvonuló csapatok mindent magukkal vittek.' - részlet koordinátorunk beszámolójából. A kelet - kongói háború következtében kialakult humanitárius katasztrófa azokat a szegény családokat hozta lehetetlen helyzetbe, akiknek a menekülés következtében semmijük nem maradt. Az Afrikai - Magyar Egyesület elsősorban azon a több ezer gyermeken kíván segíteni, akik még a szüleiket is elvesztették. Szeretnénk áprilisban elindítani második orvosi missziónkat, kiszállítani és elosztani a rendelkezésünkre álló 20 tonna ruhaadományt, munkatársunk segítségével a helyszínen élelmiszert és a túléléshez szükséges alapvető használati eszközöket vásárolni a rászorulóknak.

Az Afrikai - Magyar Egyesület tovább folytatja az adománygyűjtést annak érdekében, hogy a háborús szegénység következményeit csökkentse, segítsen a lehető legtöbb kongói kiszolgáltatott gyermeken!

Az Egyesület honlapja (www.ahu.hu) folyamatosan tájékoztat arról, hogy kik és milyen összeggel támogatják a Háború Gyermekei Segélyakciót. Szükségünk van gyógyszerekre, melyek segítik az önkéntes orvosok munkáját:

- Antibiotikumok (amoxicillin, doxycyclin)
- Kalcium
- Fájdalomcsillapító (kerodex, ibuprofen)
- Szemcsepp, szemkenőcs
- Savkötő
- Rühesség elleni szer
- Féregtelenítő
- Hüvelygomba elleni folyadék
- Multivitamin

Továbbra is várjuk önkéntes orvosok jelentkezését. ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. )
Készpénztámogatást az Egyesület irodájában hétköznap 09 - 17 között veszünk át:
Afrika Centrum, 1139 Budapest, XIII. ker. Visegrádi utca 9.
Pénzadományokat az Afrikai - Magyar Egyesület bankszámlájára utalhatnak:
OTP 11734145-20021111 vagy rózsaszín illetve sárga csekken fizethetnek be.

További információ kérhető:

Afrikai - Magyar Egyesület
Pató Zsolt elnöki megbízott
Tel.: 70/371 3777

SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2009. február 3.

Példaértékű összefogásnak köszönhetően az Afrikai - Magyar Egyesület önkéntes orvosai 2009. február 03.-án elutaztak Budapestről, hogy Kairón és Entebbén keresztül megérkezzenek Kelet - Kongóba és megkezdjék 1 hónapos gyógyító tevékenységüket. A Háború Gyermekei Segélyakció keretében magyarországi egyéni és céges adományozóik támogatása révén tudnak segíteni a harcok következtében nincstelenné vált családokon, menekült gyermekeken. Az orvosi misszió 260 kg egészségügyi felszerelést visz magával, köszönhetően az Egészségügyi Minisztérium és az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet gyors segítségének.

Az orvosok kiutazásában nagy segítséget nyújtott az Egyptair Légitársaság. Kiemelkedő eszköz - és pénzadományt kaptak a Boiron Hungária Kft. és a Drager Medical Kft. részéről. Vuity Tvrtko meleg szavakkal búcsúztatta az utazókat az Egyesület sajtótájékoztatóján. Dr. Juhász Ágnes, Dr. Juhász Györgyi és Dr. Kurpé László orvosok olyan kórházban segítenek, menekülttáborokban dolgoznak, ahol több tízezer ember ellátása sincs biztosítva szakemberek és eszközök hiánya miatt. A kelet - kongói háború következtében kialakult humanitárius katasztrófa azokat a szegény családokat hozta lehetetlen helyzetbe, akiknek a menekülés következtében mindenük elveszett. Az Afrikai - Magyar Egyesület elsősorban azon a több ezer gyermeken kíván segíteni, akik még a szüleiket is elvesztették. Számukra szeretnék februárban kijuttatni a rendelkezésükre álló 20 tonna ruhaadományt, munkatársuk segítségével a helyszínen élelmiszert és a túléléshez szükséges alapvető használati eszközöket vásárolni.
Az Afrikai - Magyar Egyesület tovább folytatja az adománygyűjtést annak érdekében, hogy a háborús szegénység következményeit csökkentse, segítsen a lehető legtöbb kongói rászoruló gyermeken! Az Egyesület honlapja (www.ahu.hu) folyamatosan tájékoztat arról, hogy kik és milyen összeggel támogatják a segélyezést. A pénzadományokon kívül továbbra is gyűjtik az egészségügyi felszereléseket és várják önkéntes orvosok jelentkezését. ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. )

Készpénztámogatást az Egyesület irodájában hétköznap 09 - 17 között vesznek át:
Afrika Centrum, 1139 Budapest, XIII. ker. Visegrádi utca 9.
Pénzadományokat az Afrikai - Magyar Egyesület bankszámlájára utalhatnak:
OTP 11734145-20021111 vagy rózsaszín illetve sárga csekken fizethetnek be.
Bővebb információ: Pató Zsolt elnöki megbízott, 70/371 3777

SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2009. január 20.

Ismert emberek egyre többen támogatják a Háború Gyermekei Segélyakciót! Falusi Mariann, Jaksity Kata, Csányi Sándor, Vujity Tvrtko, Kembe Sorel, a Hooligans után az utóbbi két hétben Jáksó László, Fábry Sándor és több más közszereplő is csatlakozott a segélyakcióhoz vállalva, hogy 30.000 forintos adományukkal hozzájárulnak 10-10 kongói menekült gyermek megmentéséhez.

Az Afrikai - Magyar Egyesület (AHU) segélyakciót indított 2008 decemberében azzal a céllal, hogy természetbeni és pénzbeli adományt gyűjtsön és azt eljuttassa a Kelet - Kongóban dúló háború áldozatainak. Az AHU felhívására ismert emberek egyre bővülő csoportja, magánemberek és vállalkozások csatlakoznak az akcióhoz, adományaikkal segítve a nemes cél megvalósítását. Az Egyesület honlapja (www.ahu.hu) folyamatosan tájékoztat arról, hogy kik és milyen összeggel támogatják a segélyezést. A pénzadományokon kívül az Egyesület egészségügyi felszereléseket is gyűjt és várja önkéntes orvosok jelentkezését. ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ) Az AHU tájékoztatja a közvéleményt, hogy a múlt héten megtörtént az önkéntes orvosok kiválasztása és felkészítése. Az első misszió 3 fős egészségügyi csapata Schumicky Lilla munkatársunkkal 2009. február 3.-án indul Budapestről az afrikai helyszínre, hogy megkezdje áldozatos tevékenységét. Az önkéntes orvosok olyan területen fognak segíteni, ahol több ezer ember ellátására sincs több 1 - 2 egészségügyi szakembernél. Csapatunk a lehető legtöbb egészségügyi felszerelést is magával viszi, hiszen a kongói, ugandai menekülttáborokban ebből is nagy a hiány. Az AHU szintén februárban indítja el ruhaadományát, mely 4 - 5.000 afrikai gyermek számára képes megoldást nyújtani. A helyszíni elosztást Juhász Péter Gergő egyesületi tag fogja irányítani. Az AHU továbbra is várja az egyéni és céges támogatók pénzadományát. Tervünk szerint 4.000 gyermek ellátására elegendő 12 millió forint. Az akcióban eddig 2.500.000 Ft adomány gyűlt össze, ami nem elégséges a helyszínen tervezett élelmiszer és használati eszközök megvásárlásához. Sok gyermeknél az alapvető ételekhez való hozzájutás a túlélést segítené, a legyengült szervezet kevésbé tud ellenállni a betegségeknek. Az AHU az orvosi segítségadáson felül ezért is tartja fontosnak, hogy ételhez és ivóvízhez juttassa a rászorulókat, védelmet nyújtson az időjárás viszontagságai ellen, segítsen az alapvető higiéniai feltételek megteremtésében.
Az Afrikai - Magyar Egyesület tovább folytatja az adományok gyűjtését!
Készpénztámogatást az Egyesület irodájában hétköznap 09 - 17 között vesznek át:
Afrika Centrum, 1139 Budapest, XIII. ker Visegrádi utca 9.
Pénzadományokat az Afrikai - Magyar Egyesület bankszámlájára utalhatnak:
OTP 11734145-20021111 vagy rózsaszín illetve sárga csekken fizethetnek be.

Bővebb információ: Pató Zsolt elnöki megbízott , 70/371 3777

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A Hooligans együttes 2008. december 27-én, a Művészetek Palotájában unplugged karácsonyi koncertjén előadta a Háború Gyermekei Segélyakció hivatalos dalát, az Afrika-dalt. A dalt a szerző - az afro-karibi származású -, Kasai énekelte és játszotta zongorán, a Hooligans és egy 20 tagú vonószenekar kíséretében. A refrént az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU) tagjaiból álló, valamint a segélyprogramot támogató ismert emberek énekelték kórusban. Falusi Mariann úgy vokálozott, mint egy afrikai gospel énekesnő. Jaksity Katalin és Jáksó László tovább erősítette jelenlétével a produkciót. A dal közben nagyméretű vetítővásznon kongói menekült gyermekek portréit láthatták a nézők. A mély mondanivalójú szöveg, a magasztos dallam, az ünnepélyes produkció és az afrikai képek megtették hatásukat: a közönség egy emberként tapsolt, a színpadon állók meghatódva énekelték: 'Africa, you live forever. Africa it's now or never. Africa we give our love to you.'

Csányi Sándor:

'Szerintem az egy fantasztikus dolog, hogy 3000 Ft-tal meg lehet menteni egy embernek az életét, aki Neked soha nem tudja megköszönni, soha nem tudsz Vele találkozni, semmilyen köszönet nem érkezik ezért! Csak azért teszel jót, hogy az egy másik embernek jó legyen.'

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Ismert emberek is támogatják a Háború Gyermekei Segélyakciót! Jaksity Kata, Csányi Sándor, Vujity Tvrtko, Kembe Sorel, a Hooligans és több más közszereplő jelenlétében tartotta meg az Afrikai - Magyar Egyesület sajtótájékoztatóját egy budapesti kávéházban. A Kelet - Kongóban dúló háború áldozatainak javára indított Segélyakció mottója: '3.000 Ft megmentheti egy menekült kongói gyermek életét!'

A sajtótájékoztatón az Afrikai - Magyar Egyesület (AHU) elnöke röviden ismertette a Kelet-Kongóban kialakult humanitárius katasztrófa hátterét és a több százezer menekült tragikus helyzetét. Schumicky Lilla az Egyesület munkatársa hiteles információkkal tudott szolgálni a helyzet súlyosságát illetően, mivel december 5-én érkezett vissza Magyarországra a kongói - ugandai határról. A meghívott vendégek és az újságírók meghallgatták Kasai jazz zongorista, énekes előadásában az Afrika segélydalt, mely nagy tetszést aratott.
Az AHU a rendelkezésére álló eszközeit és kapcsolatrendszerét felhasználva gyorsan és hatékonyan kíván segíteni a menekülttáborok lakóin. A NYÍR - RUHA Kft. képviseletében Juhász Péter Gergő egyesületi tag 20 tonna ruhát ajánlott fel 10 millió Ft értékben. Balogh Sándor elnök, aki egyben Kongó kijelölt tiszteletbeli konzulja, a szállítási költség egy részével (1 millió forint) járult hozzá az akció sikeréhez. A tragikus háborús helyzet által okozott problémák enyhítésére az Egyesület ereje nem elég, ezért az AHU kéri minden magánszemély és cég segítségét, hogy a menekülteknek a túlélést jelentő természetbeni adományokat összegyűjthesse, elszállíthassa, az orvosi ellátást biztosíthassa. Az Egyesület munkatársai az afrikai helyszínen fogják irányítani az adományok átadását, így garantált, hogy a magyar emberek segítsége célba ér.
A Segélyakció sikere érdekében egyre több médiaszemélyiség, művész és más ismert ember is vállalja, hogy 30.000 forintos adományával hozzájárul 10-10 kongói menekült gyermek megmentéséhez.

Jaksity Kata:

'Az nem lehet, hogy elhurcoljanak, megkínozzanak gyerekeket, és sajátjaik ellen fordítsák őket. Ennek megszüntetéséhez összefogás kell. Itthon is van mit tenni, Magyarországon is vannak szegények. Viszont egy biztos. Nem lehet összehasonlítani a békebeli szegénységet, a háborús szegénységgel.'


Tvrtko:

'Gyakran belegondolunk a saját életünkbe, belegondolunk abba, hogy nekünk milyen rossz! Késnek a buszok, sztrájkolnak a vasutasok, repteresek. Nem tudom kik még. Ha ellátogatnánk a dadaabi menekülttáborba, Kenyába vagy Ruandába, ahol 3 hónap alatt 1.1 millió ember halt meg. Ha látnánk, hogyan halnak meg kisgyerekek Kelet-Kongóban. Ekkor döbbennénk rá, hogy a mi problémáink luxusproblémák.'

Az Egyesület honlapja (www.ahu.hu) folyamatosan tájékoztat arról, hogy kik és milyen összeggel támogatják a segélyezést. A pénzadományokon kívül az Egyesület egészségügyi felszereléseket is gyűjt és várja önkéntes orvosok jelentkezését. ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. )
Tárgyi adományokat és készpénztámogatást az Egyesület irodájában hétköznap 10-17 között vesznek át: Afrikai - Magyar Egyesület 1139 Budapest, XIII. ker Visegrádi utca 9.
Adományokat az Afrikai - Magyar Egyesület bankszámlájára utalhatnak: OTP 11734145-20021111 vagy rózsaszín illetve sárga csekken (átvehető irodánkban) fizethetnek be.

Bővebb információ:
Adományokkal, orvosok jelentkezésével kapcsolatban: Pató Zsolt,70/371 3777
Sajtómegjelenések egyeztetésével kapcsolatban: Szilasi Ildikó,70/371 3771, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


Rendkívüli sajtóközlemény!

Minden nemzet át kell, hogy essen saját társadalmi evolúcióján. Azonban nem minden nemzet teheti meg akadálytalanul a felzárkózáshoz vezető utat. Sokaknak kell megküzdeni előítéletekkel, lekicsinylő bánásmóddal, vagy éppenséggel brutális megnyilvánulásokkal. Ma, amikor a világ összeér, különbözőségünk feltűnőbbé válik. Szembetűnik eltérőségünk minden tekintetben, legyen az bőrszín, kulturális, vagy vallási másság és az erre adott reakciók minősítik azokat, akik a befogadó társadalmat képezik. Megszaporodnak a faji előítéletektől teli gondolatok és ezek tetteket gerjesztenek. Megszólnak színes bőrűeket, bántalmaznak külföldieket, lemészárolnak roma családokat, ártatlan gyermekeket. Az utóbbi időben elkövetett rasszista bűncselekmények és atrocitások emberiség elleni bűntett, ami azt mutatja, hogy vannak visszahúzó, destruktív erők, amelyekkel le kell számolni.

Az Afrikai-Magyar Egyesület minden faji, vallási, nemi megkülönböztetésre irányuló tettet elítél, küzd a különbözőségek elfogadtatásáért és tevékenyen részt vesz minden megnyilvánulásban, amely ember és ember közötti előítéletet megakadályoz.

Külföldi tevékenységünket, afrikai háborús övezetekbe küldött orvosi misszióinkat, emberbaráti akcióinkat beárnyékolják saját hazánkban elkövetett sorozatos bűntettek, amelyek az előítéletességen alapulnak.

Balogh Sándor
az Afrikai-Magyar Egyesület elnöke

Emergency Communiqué of the African-Hungarian Union

Every nation has to go through its own social evolution phase. Although not all nations can reach this without difficulties on the road of catching up. Lots of people have to face prejudice, belitting treatment or brutal manifestations.

Today when our world is joined together, our differencies become more obvious. We face these differencies in every aspect let it be skin color, cultural or religious, the reaction given to this will qualify the majority society. Racial indifferencies will propagate preconcieved ideas which lead to radical actions. Faults are found in colored people, foreigners are mistreated and roma families and innocent children are slaughtered. Racist atrocities and crimes against humanity which have been commited lately indicate that there are destructive and withdrawing forces which we have to put and end to.

The African-Hungarian Association condemns all racial, religious discriminations, fights for the acceptance of all dissimilarities and takes part in every manifestation which prevents preconception between people.

Our foreign activities as sending doctors into the African war zones and our humanitarian missions are overshadowed by the crimes committed on the basis of prejudices in our own homeland.

Sándor Balogh
President of the African-Hungarian Union

Communiqué de presse urgente

Toutes les nations doivent passer par leur propre changements sociaux.

Cependant toutes n'ont les possibilités de parcourir sans obstacles le chemin qui mene vers ce développement positif.

Beaucoup de gens doivent lutter contre les préjugés racials, le complexe de supériorite et le comportement brutal dans la façon de traiter les autres.

Aujourd'hui, avec la globalisation nous vivons pratiquement dans un monde ou nos différences deviennent presque négligeables. La différence entre nous est clairement remarquable dans tous les cas, quelque soit votre race, culture ou religion et avec cela le comportement qui dénote parfois les réactions souvent négatives des autochtones.

Les personnes de couleur se prononcent de temps en temps quant a la facon dont les étrangers sont maltraités. Les familles des Gitans et les enfants innocents sont abattus ou assassinés.

Les attaques et atrocités commises ces derniers temps sont racistes et ont caractere de crime contre l'humanité. Ce qui veut dire qu' il y a des forces du mal en existance qu' il faut éliminer.

L'Union Afrique Hongrie condamne vivement toute forme de discrimination (raciale, religieuse ou sexuelle) et va lutter contre toute forme de différence mettant en danger la bonne cohabitation entre les hommes malgré leurs origines.

Cela nous humilie beaucoup a l'étranger avec nos amis, plus particulierement dans les zones de guerre civile en Afrique ou nos médecins sont en mission humanitaire.

Sándor Balogh
Président de l'Union Afrique-Hongrie

AHU Facebook

AHU hírlevél

ext_plugin
Iratkozzon fel az Afriport és az Afrikai-Magyar Egyesület ingyenes hírlevelére most! A feliratkozáshoz kattintson ide!
Politika, kultúra, programok Afrikából, Afrikáról!

TOP hírek

  • Élménybeszámoló Etiópiából Az Afrikai-Magyar Egyesület az etióp gyermektámogatási programjában résztvevő örökbefogadó szülők számára április 26-án beszámoló estet szervezett. Az AHU csapata márciusi etióp...
  • Ukrajnában is megalakult az Afrikai Egyesület-magyar mintára Az Afrikai - Magyar Egyesület mintájára Ukrajnában létrejött az Afrikai - Ukrán Egyesület. Az alapítók Balogh Sándor, az AHU elnökének látogatását várják, hogy hasznos tanácsokkal...
  • Mi lesz Malival? Erre a kérdésre keresi választ a nemrégen Bamakóból hazatelepülni kényszerülő Morris Andrea. "Tényleg, mi lesz Malival? Kedvenc közép-afrikai országunkkal? A Lonely Planet szerint, ha Közép-Afrikában...
  • 1% = 1 gyermekélet Adószámunk: 18126123-1-41 Rendelkező nyilatkozat letöltése Kérjük, hogy személyi jövedelemadója 1 százalékának felajánlásával támogassa céljaink elérését. ...
  • Fotók a Szigetről 2012 Március 29.-én nyílt meg Konkoly-Thege György fotóművész kiállítása a Sziget fesztiválról Bécsben, a Magyar Nagykövetségen. A kiállítás a Sziget sajtótájékoztatójának meglepetésprogramja...
  • 1
  • 2
  • 3

Látogató számláló

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa309
mod_vvisit_counterTegnap536
mod_vvisit_counterEzen a héten309
mod_vvisit_counterMúlt héten5036
mod_vvisit_counterEbban a hónapban13271
mod_vvisit_counterMúlt hónapban25669
mod_vvisit_counterÖsszesen617614

Online (elmúlt 20 perc): 20
IP címed: 38.107.179.223
,
Ma: 2012 máj. 21
overnight robaxin delivery buy where to buy sildenafil viagra want to buy alligator gar online pharmacy ordering grifulvin v what class of drugs is buspar in zovirax acyclovir cream 5 buy alphagan 2 discount sumycin overnight delivery retin-a prescription cheap 30 brand abilify mg getting viagra from boots generic drugs online pharmacy blue pill for women purchase lisinopril no prescription order vermox uk encyclopedia and dictionary of medicine nursing and allied health price louisiana wholesale drug co inc remeron store purchase carafate suspension vermox by mail hydrochlorothiazide generic name pill pharmacies purchase arimidex cheap order flagyl from top 10 blood pressure medications canadian alliance church kamagra oral jelly kaufen Г?berweisung online pharmacy frumil for discount buy online meds uk westfield pharmacy north platte nebraska genuine acticin what are generic drugs in india order accutane online yahoo drugstore is alli diet pill available at walmart generic viagra online pharmacy buy cialis cheap allegra uk online pharmacy overnight pharmacy online generic carafate overnight pharmacy rosuvastatin vasotec for discount buy femara discount order diovan generic cheapest zofran online drugs genuine amantadine ordering vermox buy usa adalat without buy omnicef visa acivir pills overnight click here related tags clozaril by mail topamax from australia risperdal without a script buy prescription sunglasses online canada ordering pain medication from canada low advair doctor prescription overnight delivery alphagan online buy vasotec hyzaar drugstore losartan canadian online canadian pharmacy online buy viagra vytorin low cost cheap buy online clomid without buy mobic 15mg rheumatoid arthritis pain treatment options symptoms vantin overnight canadian prescription drugs review order ranitidine 75 mg generic form of wellbutrin xl 300 levitra canada price paxil from wikipedia viagra soft canada approved pharmacy kamagra now company scam canadian pharmacies legitimate propecia overnight delivery fda approved canadian accutane prescription price isotretinoin bactroban genuine supplier order dostinex 25 mg hyzaar 50-12.5 generic natural asthma treatments kids nizoral generic dosage blounts mutual drugs edenton nc buy etodolac canada amitriptyline online no prescription elavil buy maxalt online uk buy phenergan paypal pills for low sex drive what is sexual dysfunction in men buy actos canadian generic canadian pharmacy spam gmail accounts buy avalide online no prescription generic for actos drug uk buy online discount altace pharmacy technician jobs in toronto on prescription ketoconazole nizoral dandruff shampoo where to get nolvadex pct tadalafil 20mg dose 10mg online sales antibiotics without cost of zyprexa without insurance canada online pharmacy no prescription us order crestor online discount canadian pharmacy prometrium drugstore com pharmacies in colorado user reviews for xenical drugs canada lithium corp stock prices cheap cialis 100mg a map of where alligators live gluten allergies symptoms foods metformin from ranbaxy minocycline in india pharmacies amantadine mg buy cheap ordering viagra from fast delivery canadian pharmacy spam yahoo they advair diskus generic inhaler natural treatment of rheumatoid arthritis arthritis cheap aceon us view topic pharmacy viagra canada no prescription generic side effects from indocin without a script next day generic ampicillin medication cholesterol lowering atorlip tablets accutane without prescription alli online singapore pharmacy buy order no prescription cheap accutane cheap aciclovir tablets 400mg wholesale how long does levitra last manufacturers richmond bc unipharm wholesale drugs ltd is there withdrawal from trazodone buy hytrin 5mg where is crestor made where did motrin go cheap nizoral 200mg common blood pressure pills best pain pills proscar no prescription purchase viagra 25mg online proscar generic drug canadian prescriptions direct seal beach camping order cymbalta medication where to buy inhalers for asthma buy aciphex 20mg pharmacy european pharmacies no rx online drug vardenafil hcl 10mg how long does it last where is the best place to buy viagra online canadian cheap 10mg prescription accutane mg paxil drugstore walmart drugs list formularies best medication for anxiety in children buy online uk alli diet pills pet allergies symptoms infants prescription nizoral shampoo ketoconazole fungus prescription allopurinol drugs attacks pharmacies generic buy atarax london drugs coupons canada canadian pharmacy accutane 10mg acne tricor generic cost amoxil price uk overnight without buy cozaar aldactone prescription medication dosage indian generic cheap aciphex cefixime without a script generic adalat cc 30 mg prescription drug plans canadian pharmacy overnight pharmacy bentyl prescription mexican pharmacies in mexico getting mexico differin online pharmacy what is the best antibiotic for uti online meds from mexico tinidazole store buy viagras cialis levitra zoloft generic cost order amitriptyline cats drugstore medicine cephalexin medicine buy levitra plus canadian pharmacy high blood pressure medication side effects lisinopril mexican generic viagra combivent canada pharmacy buy tamoxifen citrate powder canadian pharmacy generic viagra cialis uk buy ditropan xl when will generic singulair be available prescription mobic information buy clomid cheap per pill 25mg order levitra no prescription cymbalta no prescription walgreens pharmacy albuquerque nm withdrawal from elavil generic advair canada pharmacy fluticasone salmeterol wisconsin pharmacies for sale order levitra leading to hoarseness buy compazine 10 mg most common allergies to medications buying viagra over the counter buy nexium with no prescription can you buy viagra online in australia order prograf cheap viagra canada no prescription fda approved pharmacy non generic alphagan no prescription cheap order revatio lowest price 2mg order abilify online prilosec generic side effects natural arthritis treatments for dogs dogs what is viagra made from where to cheap metformin 500 mg where to female viagra viagra sildenafil citrate ophthalmology buy deltasone visa buy ampicillin uk generic avapro in irbesartan buy generic lutera generic for alesse back glucophage generic metformin big mountain drugs in canada buy altace india buy kamagra next day delivery order remeron pharmacies order voltaren gel online lopid overnight purchase tadacip canadian lithium does alli work buy online ireland buying prescription drugs from canada online legality reviews of online pharmacies no prescription needed buy viagra overnight shipping antifungal tabs buy viagra pills generic advair us asthma order levitra online without prescription xenical prescription weight loss drugs dr mario rx online game best antibiotic for buy aldactone online uk spironolactone walgreens pharmacy phone number colorado springs buy duetact buy generic tetracycline online low cost order viagra without sildenafil prescription alli weight loss louisiana drugs tested viagra pills wikipedia albendazole discount online canadian medication for anxiety in children order erection packs 3 prescription viagra small blue pill v back cialis tablet weight release date for generic viagra where to buy retin-a prescription lowering cholesterol drugs is ordering viagra online legal prescription order phenergan online buy generic cialis india order cheap buy requip xl online ropinirole review of online pharmacies no prescription blue pill matrix red canadian pharmacy tretinoin cream buy jelly cheap generic kamagra brand generic drugs prices purchase baclofen 10 mg coupon for maxalt mlt cheap propecia uk online proventil hfa discount coupons walmart $4 prescription drugs indian aciphex rabeprazole sodium prescription free viagra trial sample order online no prescription buy adalat buy met cheap generic actoplus pharmacy methotrexate drugs like online pharmacies canada viagra drugs purchase actos 30 mg strong antibiotic for uti how can i get viagra free prescription buy muscle relaxant ranitidine prescription strength buy alli online uk fat canadian levaquin zovirax generic available vasotec low cost view topic natural remedies erectile dysfunction treatment aceon prescription fedex overnight free cod cheap amoxil alli discount sale buy lisinopril paypal low cost pharmacies in us generic name for strattera buy alli online india generic non generic order cheap adalat buy betnovate n skin cream order accutane 1mg online robaxin pharmacies relaxant long time sex tablet man buy alphagan p india canada drugs pharmacies in florida ny compounding pharmacies kansas city kansas buy kamagra london cialis buy bupropion xl canada buy cheap non prescription colored drug online buy abilify 1mg canada med a save pharmacy cheap tadalafil erectile dysfunction cialis vasotec without aricept drugs learn cheap online pharmacy no prescription needed viagra where can i buy viagra online uk approved pharmacy cheapest order paroxetine paxil fucidin medicine buy uk actors actos online where nexium is used cvs pharmacy shopping coupon purchase cefixime lowest price order flagyl canada quickest nitroglycerin buy cheap bentyl online drugstore discount drugs from canada llc what are strong pain pills india buy florinef zyvox 1200 mg dose overnight buy accutane prescription top 10 online pharmacies prescription antifungal cream for ringworm buy kamagra online next day delivery generic review canadian healthcare online pharmacy cheap generic canada no prescription buy viagra canadian generic alli medication information global drug supply canada drug supply veterinary drugs directorate of health canada vdd cheap allegra drugs purchase doxycycline 20mg list high blood pressure medications names round blue pill 15 mg best generic drugs reviews cough medicine with phenergan alli buy online uk where can i buy alli diet pills in england pharmacies cat allergies medicine cats prescription digoxin toxicity good online pharmacies no rx mexican protonix mexico main causes of erectile dysfunction new generic medications 2009 canadian pharmacy betapace where nitroglycerin is made delivery fedex cheap phenergan prescription drugs for stress relief tadalafil without prescriptions generic cialis canadian pharmacy medrol where prednisone to prednisolone conversion cheap isoniazid mexican border drugs wars cartel online mexican pharmacy com medications order elimite cream cheap effexor xr 75 mg common allergies symptoms in dogs withdrawal symptoms from trazodone cheap adalat xl online canadian pharmacy indiana drugs driving buy bactrim lowest price withdrawal from zantac california drugstore baby buy amoxicillin for dogs where vpxl buy abilify online offers floxin mexico prescription bacterial buy antibiotics for dogs online pharmacy buy viagra online with paypal all orders street drugs names ice ciprofloxacin no prescription low cost actos canadian cheap lasix online no prescription where can i buy alli orlistat buy allopurinol 100mg online cytotec overnight buy premarin pills without a script buy adalat buy clomid online no prescription australia overnight pharmacy decadron amitriptyline and low blood pressure palpitations hospital pharmacies in delaware genuine cialis viagra buy exelon canada medicine cytotec used pet allergies symptoms pets viagra naturale cordarone medication haldol delivery order asthma advair diskus hydrochlorothiazide prescription only buy adalat oros angina pectoris what is a natural viagra zyloprim drugs com purchase augmentin no prescription buy motrin visa identify blue pill 44235 anti anxiety drugs and alcohol natural cialis tadalafil where to buy alligator tail cheap decadron online order dostinex lowest price kamagra deutschland erfahrungen protonix prescriptions purchase altace free overnight pharmacy delivery biaxin where erythromycin is made femara prescription program purchase accutane 20mg purchase cheap abilify online medications order kamagra online australia generic for rythmol order seroquel sleep sexual dysfunction buy benicar hct in canada walmart drugs prices list withdrawal from prednisone headache erectile dysfunction treatment natural cure get free full of viagra online pharmacy quickest viagra jelly is there a difference between wellbutrin and generic wellbutrin prescription mexitil symptoms for asthma in children cheap generic viagra india prescription average wholesale price red book differin pharmacies in prescription viagra generic online reviews diabetic medicine actos patients prescription mobic is for side effects cheap pharmacy buy generic antivert pharmacy buy alli overnight delivery xenical generic cost indian alesse online discount bronchial asthma treatments prescription cheap buy paroxetine how much does viagra cost in india free samples of viagra in uk cheap order amoxil online 100 mg robaxin canada order lamisil once prednisone prescription drug buy cialis cheap to uk cheap oral jelly buy kamagra online what is the difference between generic and brand name drugs elimite drugs com topical sikeston missouri pharmacies canadian online pharmacy no prescription approved healthcare alliance pharmacy discount card zofran drugs nausea purchase lotensin lowest price buy prednisolone paypal lithium without bms ev order celexa cheap cheap prescription reading pills online delivery premarin cash prescription purchase strattera 100 mg rheumatoid arthritis pain treatment chronic cheap adalat 20 20mg delivery generic cheap abilify homeopathic erectile dysfunction remedies generic allegra pictures natural meds for anxiety 10 mg purchase accutane online list of all illegal drugs names zestoretic generic image canadian pharmacy spam 2010 indiana pharmacy no where pilex where goes i buy viagra over the counter in canada order ventolin hfa inhaler eveready wholesale drugs order estrace cream prescription prescription cymbalta imperial order alliance prescriptions dog asthma symptoms licensed pharmacy erection packs 1 where can i buy retin-a cheap discount lipitor coupon atorvastatin cheap clomid 25 mg is there a generic drug for januvia order calan cheap buy lipitor mexico ordering cheap amantadine view topic order buy cheap elimite is lipitor generic in the us delivery order cheap combivent lotrel prescription generic 100mg uk lowest price viagra viagra online download free discount advair prescriptions assistance gsk where to buy medications online in canada aciphex non generic drug online buy uk online genuine pfizer viagra purchase ventolin canada buy mobicool cheap no rx generic diflucan online seroquel in india licensed pharmacy keftab viagra how long to take before effects yasmin canada prescription purchase indocin lowest price alesse in canada prices buy buy hydrochlorothiazide pills enhancement where to buy viagra over the counter uk buy acivir pills us prescription order elocon ointment mometasone furoate cheap viagra online canadian pharmacy approved cheap allopurinol all rights reserved buy weight loss products brisbane is diclofenac a prescription drug prednisone pharmacies overnight canadian viagra online really free licensed pharmacy amitriptyline lexapro without buy evista discount cheap kamagra supplier review sildenafil cheapest female viagra erection packs 7 drugs viagra buy online forum tenormin medicine buy allegra 120mg hyzaar 100mg sildenafil citrate reviews kamagra oral jelly 100mg suppliers best medicine for allergies non drowsy lipitor canada prescription canadian pharmacy caps extendaquin bottle aricept drugs com patient order asthma poster 1 buy aciclovir tablets online cold cheap 1 accutane mg kamagra oral jelly uk cheap cheap all rights reserved buy allopurinol online levitra professional overnight delivery erectile dysfunction drug side effects nexium cost without insurance second day pill names tenormin prescription assistance effexor xr generic available when venlafaxine actoplus met generic name buy cheap uk online pharmacy no prescription needed how many independent pharmacies in the uk prescription propranolol buy blopress paypal buy betnovate ointment uk lantus generic available buy toradol visa can you buy antibiotics over the counter in portugal mexican erection packs 1 buy yasmin birth control overnight pharmacy carafate online discount cheap online pharmacy no prescription needed drug septic arthritis treatment patients over the counter remedies for erectile dysfunction prescription allergy medicine food allergies purchase viagra 25mg uk spinal osteoarthritis treatment common generic drug names capoten blood pressure online pharmacy the canadian drugstore customer reviews best dog arthritis treatment cheap singulair walmart cheap compulsive order anafranil wholesale viagra buyer generic wellbutrin drugs video generic viagra suppliers in india prescription drugs dubai uk mexican drugs war videos very aricept prescription drug neurontin drugs classification withdrawal from skelaxin symptoms purchase prednisone online no prescription best antibiotic for ear infection costa allegra indian ocean pharmacy buy capoten discount buy refill pack online alli weight loss aid buy online no prescription pharmacy amitriptyline buy amitriptyline 10mg generic viagra reviews ratings 100mg buy albuterol inhaler online no prescription mexico cabana heartcare bronchial asthma symptoms treatment strattera without adhd blue pill red pill quote cheap blood pressure pill india order glucophage no prescription order periactin europe moduretic without rx buy viagra overnight delivery cheap viagra without pharmacy rx levitra cialis viagra trial pack otc antifungal cream face order estrace canada viagra generics names overnight membership accutane mg order rythmol lowest price over the counter antifungal antibiotics buy cheap online generic cialis pills generic for lotensin hct canadian aciphex rabeprazole online pharmacy order allium globemaster buy cheap prevacid online are there any cvs pharmacies in colorado zovirax prescription assistance generic actoplus met 17 850 effexor xr delivery buy cialis without counter lowest without transcript buy acivir pills online buy xenical online flomax drug class indian allegra kanthaswamy shriya tamsulosin cost walmart prescription abilify coupons walmart prescriptions list 4 dollars buy alesse birth control online generic where to buy alligator meat in dallas what date is lipitor going generic where to buy seroquel online delivery little blue pill 2101 v non generic buy crestor purchase digoxin cheap the canadian drugstore discount buy cymbalta 60 mg online canadian pharmacies online no prescription needed mexican pharmacy buy keftab pharmacy drugs to get high buy zestril tablets 5mg buy anafranil cheap pharmacy online without free sample pack of viagra canadian buy cheap clomid no prescription 25mg buy lantus insulin pen phenergan for discount is generic viagra legal in us overnight generic cheap metoclopramide protonix prescription canada buy prometrium visa viagra for order overnight prescription serpina without order nizagara cheapest place to buy plavix order generic viagra no prescription why didn't i take the blue pill matrix advair overnight code where to buy effexor xr buying illegal drugs online pharmacy robaxin overnight free rx prescription mobic meloxicam mg prometrium generic name walgreens pharmacy technician training program lincocin discount buy retino-a cream 0,05 discount amoxil drugs antibiotic pariet for discount what is blue pill dan 5440 indian accutane online generic pet medications online no prescription arthritis knee treatment supplements generic tablets allopurinol mg order altace needed overnight helena indian alliance center where to buy amoxicillin 500mg cost of generic protonix online withdrawal from paxil symptoms zocor medicine information the new order alliance drugstore buy amaryl online no prescription order abilify online usa pharmacy blue magnum pills review buy generic diflucan lexapro canada pharmacies cheap uk free shipping buy alesse order plavix medication buy baclofen us the alliance of states with prescription monitoring programs cheap. cheap meds without prescriptions where to depakote canine arthritis natural treatment free sample pack pills buy cheap viagra kamagra 100mg tablets price india can i buy diclofenac over the counter in the uk periactin generic available allegra drugstore without celebrex by mail tadalafil 20mg uk female sex pills uk cambridge massachusetts pharmacies buy cialis uk site levitra where to buy cytotec in manila side effects of generic lisinopril tablets cialis generic best price low allicin release garlic supplements buy tamoxifen in australia trade names of drugs buy alli 120 refill pack where can i buy amoxicillin buy levaquin 750 mg buy acticin 10 pharmacy frumil overnight what is the generic name for neurontin does alli work discount orlistat phenergan canada price overnight pharmacy minocin online discount free viagra sample genuine cialis online pet allies show low adoption holistic medicine for dog allergies where can i find vermox triamterene mexico target generic pet meds buy nitrofurantoin suspension alternative drugs to actos generic viagra uk reviews online drug generic 250 50 buy advair cvs pharmacies in cincinnati ohio buy tretinoin cream online generic for differin gel 3 adapalene albendazole pharmacies in canadian handbook of nonprescription drugs an interactive approach to self-care 17th edition cheap accutane without online pharmacy flomax cost walgreens buy differin online no prescription cheapest ethionamide dog allergies medication for dogs canadian pharmacy board chloramphenicol pharmacies in cash purchase clomid over the counter sexual dysfunction ageing men where luvox 1 buy acticin online pharmacy canada pharmacy coupon code canadian pharmacy buy elocon cream tadalafil 20mg st pill buy ditropan online januvia generic price order glucophage uk buy betnovate with levitra without ed overnight aldactone without buy amoxicillin no prescription 500mg ordering protonix online tetracycline from mardel labs viagra soft canada discounts pill buy diovan hct generic cheap voltaren uk buspar prescription 10mg buy amantadine cheap levlen by mail purchase lasuna lowest price buy blood pressure machine nz cheap actos prescription buy online discount ecard for lantus buy cheap amaryllis bulbs is viagra generic for viagra sildenafil reglan prescription over counter med a save pharmacy keyser wv revia canada viagra 50 mg buy order decadron 4 mg best allergies medicine children erection packs 1 drugs cialis online pharmacy cheap generic viagra uk online small round blue pill cor 132 where can i buy viagra in canada fda approved pharmacy pharmacy discount network cookbook buy abortion pill online uk where to buy depo provera pharmacies alliance ohio pregnancy high blood pressure treatment buy hytrin online canadian alliance against software theft capoten india generic 25mg femara india price order tretinoin canada trazodone drugs class reglan prescription assistance program purchase cialis soft cheap methotrexate prescription no rx meds online alliance low income order aciclovir 200mg tablets view topic order generic ethionamide generic homeopathic treatment of asthma symptoms sexual dysfunction clinic chicago antifungal cream uk prescription lasix bodybuilding cialis super active overnight delivery cheapest prescription genuine alligator skin belt zanaflex store purchase cholestoplex lowest price sarafem mexico order purchase trileptal 600 mg ordering prevacid from canada hamdard india medicines best online pharmacy no rx needed avoid buy roxithromycin australia cheap albendazole us pharmacy generic finpecia canada pharmacy buy kamagra tablets online sildenafil buy chloramphenicol online buy levitra online canada finpecia prescription cost of aciphex without insurance drugs mexican pharmacy xanax online mexican pharmacies affordable viagra canadian pharmacy buy meclizine online mail order pharmacies in massachusetts buy contraceptive pill online yasminelle where do you give toradol injection canadian pharmacy tinidazole lotensin generic side effects where to buy levitra medicine cipro hc otic buy generic cialis online us oklahoma pharmacy no mexican border drugs 09 purchase muscle relaxants ssri sexual dysfunction 5-ht3 antagonist light blue oval pill g17 altace medication classification online indian pharmacies list of pharmacies in georgia wholesale levitra allopurinol side effects generic name antifungal cream ringworm cats buy cheap generic baclofen 25mg cheap amoxil 500mg buy levlen no prescription maxalt prescriptions buy aciphex generic rabeprazole buy accutane with isotretinoin medication medication advair diskus inhaler order tetracycline online allergic asthma symptoms children buying propecia in mexico walgreens prescription mail order services generic viagra canada when pharmacy cialis no prescription overnight delivery trazodone canada pharmacy generic for plavix 75 mg common causes of erectile dysfunction erectile dysfunction pharmacies in denham springs louisiana where to buy ciprofloxacin 500mg buy prescription medicine with no prescription side effects from norvasc overnight pharmacy premarin generic viagra online review little blue pill wilkinsons carafate medication dogs buy cheap femara bringing viagra from mexico order diovan 160mg buy lotensin lowest price medicine actos pioglitazone hydrochloride warnings discount vantin purchase albendazole cheap side effects of vardenafil hcl 20mg tablature order pharmacy elavil online buy clomid 25 mg lincocin pharmacies generic shop elocon cream mometasone furoate overnight grifulvin v what is the medicine doxycycline hyclate for buy effexor online without prescription how to buy prescription online online pharmacy cialis generic where to buy amaryllis plants kits natural psoriatic arthritis treatment where to pravachol pravastatin sodium 400 mg tatev cheap valtrex 1000 mg order viagra from canada what is female sexual dysfunction motilium medicine dosage buy aciclovir 1 herpes tablets chloramphenicol prescription where is yasmine bleeth dr mario online rx review gamespot what is the best antibiotic for sinusitis zofran generic name prescription drug lexapro without a script coversyl online buy zithromax no prescription mastercard treatment for asthma in babies prescription drugs abused celebrities buy xenical online no prescription accutane buy online canadian pharmacy cheap female viagra generic viagra sildenafil citrate 50 mg stem cell treatment for arthritis cost canadian does generic viagra work online topical antifungal drugs groin cheap ceftin online without prescriptions pharmacies for sale in tennessee topeka kansas pharmacies best generic uk viagra online buy asthma inhalers online uk low cost drug rehab in california overnight isoptin goes you buy viagra in canada doxycycline indiana order vasotec cheap buy cheap lamictal does ann summers blue pill work cheap amoxil uk buy accutane with isotretinoin compounding pharmacy seattle wa where to buy tadalafil uk paypal buy lasix with no prescription order diovan cheap generic cheap online buy effexor xr purchase norvasc online buy elimite visa order cipro online where can i buy antibiotics for chickens get canadian drugs free shipping levitra cost of cymbalta without insurance medicine amitriptyline 50 mg the simpsons canada drugs buy alligators uk generic discount pharmacy macquarie buying levitra online uk buy norvasc discount switching from adderall to strattera buy zanaflex overnight shipping ranitidine prescription canada buy clonidine usa where to buy diflucan over the counter discount list of generic names and brand names of drugs pharmacy drugs dictionary buy procardia xl 60 side effects from singulair in toddlers diovan shop buy alli weight loss uk clinically buy crestor cheap sleeping pills asthma buy cheap cialis online uk canadian canada drugs pharmacy spring hill quickly alternative medicines for anxiety treatment buy tadalafil no prescription where to buy viagra uk mezlan genuine alligator shoes what is the correct order of allied conferences potsdam is meclizine available in canada order buspar prescription pain pills side effects generic for seroquel when cheap zovirax aceon overnight shipping buy cheap prescription drugs list uk celebrex pharmacy drugs like trazodone online pharmacy prescription drugs cheap drugstore buy moduretic with list of illegal drugs in canada cialis super active overnight delivery elocon canada price where buy viagra toronto buy rythmol canada best over the counter allergy medicine for pet allergies lipitor medicine price does male viagra work on women which antibiotics treat chlamydia and gonorrhea advair diskus generic generic prescription medicine actos type mellitus oral jelly kaufen ohne kreditkarte kamagra 100mg cheap viagra online uk impotence aciphex drugs side effects gastroesophageal buy alligators skin exotic buy cheap acticin generic kroger generic drugs list generic name allopurinol uric purchase valtrex india buy alli pills starter pack diet where to buy phenergan with codeine purchase abilify 20mg online cheap crestor tablets proprietary names of drugs abana drugs buy abilify 2 mg online list of $4 walmart prescriptions withdrawal from diovan hct new asthma treatments 2011 erectile dysfunction treatment nhs where can i buy cheap generic zovirax cream kamagra next day london blount discount pharmacy gill st alcoa ordering sublingual online cheapest viagra where to buy viagra over the counter 2010 cheap viagra 100mg ordering lanoxin click here mobi nearest walgreens drugstore red pill or the blue pill quote buy midamor mg canadian online discount pharmacy buy cozaar visa cheap aciphex uk anxiety medicine uk low diarex buy astelin otc lamisil prescription drug ballard plaza pharmacy seattle wa order augmentin lowest price licensed pharmacy ceftin find cheap prescription drugs online metoclopramide overnight view topic pet medications online reviews how much is wellbutrin xl without insurance rythmol sr generic buy abilify 2mg canada drug drugs no prescription adderall buy roaccutane without a rx canadian drug co st petersburg prescription best herbal alternative to viagra without transcript buy cheap altace sildenafil citrate 50 mg ml 30ml order plavix 75 mg online canadian pharmacy zestril order erection packs 3 from lowest pharmacy cheapest singulair prescription drugs dubai 2009 hyzaar medication high blood pressure metformin medicinenet order innopran xl cheap walmart drugstore beauty products low carbon energy university alliance tsinghua purchase antabuse generic wellbutrin xl weight loss branded and generic drugs price delivery prescription albendazole overnight generic abana neurosis approved canadian alliance english is it safe to buy meds online order alliance wow role playing quickest benicar buy cheap cod high blood pressure medicines in india can you buy viagra over the counter in south africa buy skincare online nz 100mg generic viagra wholesale singulair generic equivalent 2011 purchase abilify 5mg online pharmacy low dose amitriptyline holistic medicine for allergies in dogs adalat canadian pharmacy free shipping levaquin from india nc mutual wholesale drug company michigan drugs laws order allopurinol no prescription buy cialis online canada pharmacy prescription lexapro 20 mgs side effects walgreens pharmacy las vegas blvd mexican drugs war 2009 purchase allopurinol 100mg blood pressure meds with no side effects best place to buy generic viagra forum accutane online pharmacy non prescription order erection packs 10 pills x mg canada crestor pharmacy buy viagra online canadian pharmacy approved buy maxalt generic sexual dysfunction clinic phoenix buy viagra usa from canada buy gasex generic where can i buy real cialis official canadian pharmacy can you die from trazodone suicidal buy levaquin paypal purchase avapro 75 mg nolvadex without steroids herbal viagra online uk buy ethionamide with drugs with sulfamethoxazole canadian drugs medications generic actos available us takeda shop n save pharmacy motrin by mail meclizine overnight delivery dizziness nausea accutane prescription price treatment sexual dysfunction multiple sclerosis mexican cheap buy keftab gluten allergies symptoms eczema kamagra oral jelly kaufen billig dann buy voltaren online in australia pyridium generic arthritis treatment co uk canadian pharmacy lantus rdna origin pain pills for sale doctor red grey blue pill ty 500 order designer prescription pills online side effects from erythromycin base buy cheap viagra online usa little blue oval pill gg 258 viagra prescription online cheap buy doxazosin canada kamagra oral jelly instructions buy zovirax cream online genital where coumadin metabolized response prescription lantus solostar rdna order furosemide online watson pain pills drug international legal rx medications buy effexor xr mg pariet discount price zollinger ellison syndrome purchase amaryl cheap buy mevacor visa brand names of drugs with generic erythromycin india unisom overnight enzyte directions for use osteoarthritis of the cervical spine treatment medicamentos para la disfuncion erectil my canadian pharmacy complaints order order cefixime online no prescription buy crestor online canada coversyl plus blood pressure medication side effects naprosyn discount indian lamisil buy alligator clips for hairstyles allegra antihistamine drugs norvasc shop where can i buy cialis in the uk prescription mercury drugstore online clozaril drugstore buy online mg prescription drugs side effects cholecalciferol cost of cialis vs viagra buy alli 120 ct shipping blue pill 15 mg oxycodone buy generic plavix online sildenafil citrate side effects dogs purchase cordarone lowest price pharmacies buy biaxin canadian the little blue pill wiki lasix medicine used order diclofenac canadian cheap price generic adalat cc drugs maxalt drugs buy depakote cheap natural treatment of arthritis in fingers discount drugs for pets buy lantus with prescription insulin glargine canadian alliance for community service learning website educates generic blood pressure medications list vardenafil hcl 10mg bayer order duetact amaryl yasmin canada pharmacy blue pill a 215 m injections or topical treatments impotence erectile dysfunction purchase lamictal purchase sleep aid alteril viagra in india mumbai genuine altace discount buy chloramphenicol eye drops dog cheap cefixime 400 mg generic cialis shipped from canada tadalafil overnight us delivery pill buy metoclopramide online uk treatment for arthritis pain in lower back prograf canada doxycycline shop generic pharmacy buy reglan uk generic advair hfa drug what are the symptoms of allergies to chocolate prescription viagra online causas de la disfuncion erectil buy amitriptyline no prescription uk safeway pharmacy locations san francisco viagra online really free discount order flagyl metronidazole quickest metoclopramide canada post london drugs vancouver tenormin generic side effects buy aricept usa online no prescription buy generic tadalafil online 10mg advair for low income prescription finpecia from inhouse pharmacy natural medicine allergies online no prescription pharmacy uk delivery buy nizoral cheap overnight nizagara cheap kamagra oral jelly australia sildenafil mexican pharmacies safe purchasing buy cialis tadalafil wholesale satisfaction requip generic canada erectile disfunction symptoms indian prevacid order gasex in purchase femara 2.5 mg withdrawal from zocor symptoms proventil drugs com etodolac generic pictures canada pharmacy online no prescription overnight pharmacy combivent is lipitor generic now cheapest cardizem canadian provera pfizer important order cardizem us hyzaar low cost hydrochlorothiazide losartan cheap lexapro 5mg female viagra without purchase paroxetine 10mg buy tadacip usa the canadian pharmacy store online citalopram medicines genuine sildenafil buy alesse pharmacy cod buy viagra pills in canada biaxin drugs northern virginia community college pharmacy technician network pharmacies in kentucky lotrel medicine for is metformin a generic drug medicine actoplus purchase minocycline 50 mg prescription eurax order synthroid cheap viagra wholesale price approved canadian pet medications canada pharmacy where to buy lipitor in uk ed drugs natural online pharmacies canada no prescription medications buy allegra visa where to inject lantus rdna origin rosuvastatin delivery kamagra tablets side effects overnight pharmacy lasix where did charles trippy and alli speed meet order actos canada order adalat 3 mg buy viagra calgary from canada buy glucotrol xl 5 mg wellbutrin xl prescription assistance purchase flonase pharmacies allegra effects vpxl by mail synthroid canadian pharmacy purchase sleep aid insomnia medications side effects of alli diet pills description of drug and alcohol counselor canadian pharmacy nolvadex illegal drug names a z licensed pharmacy renagel buy cheap amantadine overnight delivery buy propecia online pill store cheap allegra uk online pharmacy generic generic drugs from india natural cures for erectile dysfunction in young men pharmacy technician school az order diarex us buy amantadine discount without transcript allopurinol online buy online uk cheap kamagra canadian glucotrol xl generic non generic buy adalat cheap lamictal generic drug names midamor by mail seasonal allergies symptoms fever list of street drugs names uk buy accutane without isoniazid drugs study order cialis 20mg low dose amitriptyline weight target market for lipitor prescription drug walgreens generic drugs prices usa pharmacies no rx drugs online cheap viagra canada approved buy levitra plus lowest price clonidine interactions with other drugs buy alli weight loss uk buy depakote online cheap cheap amitriptyline 50mg online buy diovan minipress for discount mail order viagra canada cialis canada pharmacy on line nitrofurantoin manufacturer india buy prescription online from canada valtrex drugs com acupuncture treatment for rheumatoid arthritis buy last minute viagra online cheap where to buy alligator meat in new orleans crawfish natural viagra substitutes over counter wholesale drug distributor license indiana america rx online coupons purchase differin lowest price canadian pharmacy spam malware trend lipitor $4.00 copay card participating pharmacies where to buy actoplus met generic is there a generic for levitra canadian pharmacy uk anti apple discount drugs fruitland md genuine clonidine generic mg cheap anafranil clomipramine buy atarax discount levitra plus medicine cheap antibiotics to buy on line natural treatments for psoriasis and psoriatic arthritis haldol canada anti depressant anti anxiety blue pill matrix neo pictures identify prescription drugs best over the counter medicine for allergies actos discount drug buy cheap tadacip canadian drugstores online review erection packs one by mail cialis trial order prednisolone canada generic viagra for sale australia premarin cod saturday delivery treatment of osteoarthritis of the knee joint viagra florida keys order ampicillin lowest price order digoxin mg pharmacy achat levitra generique order bupropion sr cost of generic protonix prescription purchasing antibiotics online prescription advair diskus generic fluticasone propionate lipitor mail order pharmacy without pills buy isoptin low cost buy amantadine ordering calandar generic best blood pressure medicines women purchase provera 10mg generic buy viagra jelly visa lasix india valley wholesale drugs co order erection packs cheats online buy vermox lowest price side effects from strattera 60 mg order viagra online without script lowest ordering zyprexa where to buy generic cialis in canada pill shop buspar anxiety medicine mexico pain pills for sale where alligator alley licensed pharmacy viagra jelly suprax online needed buy amitriptyline overnight where to doxycycline plavix pharmacies buy januvia drug buy american drugs canada plavix from in indian evista canada drug pharmacy promo codes treatment for asthmatic bronchitis evista overnight viagra pharmacies canada buy ventolin uk buy femara paypal can i buy diclofenac where to buy topamax little shop of horrors sominex buy kamagra uk online sildenafil what kind of medicine is robaxin trazodone medicine cheapest tadalafil prescription pharmacy indian premarin generic viagra online co uk buy without online buy alphagan abana drugs pharmacy online canadian where yasmin in uldum buy cheap plavix online buy tretinoin cream usp 0.05 online actoplus met generic pioglitazone order discount swollen hands arthritis treatment pharmacies in cash cheap chloramphenicol femara no prescription how to get viagra free brand name mobic in india buying drugs in mexico 2010 buy tinidazole lowest price ordering cialis propecia levitra where to buy ventolin inhalers uk ciprofloxacin online no prescription where to buy singulair no prescription cardizem without food buy generic cheap accutane order digoxin lowest price wellbutrin and cough medicine la jolla discount pharmacy hours buy cheap acticin online drug list of anti anxiety drugs buy actoplus discount prescription buy alesse 28 canada discount light blue round pill 224 buy diamox us discount purchase alesse lowest price order doxycycline monohydrate capsule arthritis natural treatment options patients discount prescription drugs target cheap accutane online non prescription amantadine india 100mg influenza nexium 80 mg prescription drugs trandate mexico purchase lipitor 40mg voltaren gel in india best herbal viagra purchase cialis uk cheapest accutane and drugs 20mg reviews vardenafil vardenafil hcl order tadalafil online buy hair loss laser helmet mexican pharmacies in mexico farmacias generic advair hfa generic order diclofenac injections prescription cheap kamagra oral jelly online impotence buy alligator clips bow making antibiotics without prescriptions walmart buy motilium doxazosin by mail drug adrenergic order online no prescription cheap adalat oui drugs massachusetts valtrex generic effectiveness where to buy elavil online lopressor drugstore acyclovir how fast does it work on genital herpes arthritis natural treatments for ethionamide for discount pharmacies buy arimidex cancer buy cheap kamagra pills list of pharmacies in missouri age to buy weight loss pills hydrochlorothiazide generic hctz buy fluoxetine lowest price motrin generic brand name prescription norvasc pharmacies in wisconsin rapids wi purchase nexium 20 mg erection packs 11 drugs discount build order allies red alert 3 propecia cost australia classification of antifungal drugs cost of advair without insurance switching from effexor xr to cymbalta where toradol mg pain relief muscle relaxant order lexapro 10 mg online cheap lisinopril australia buy naprosyn buy bupropion 200 mg walmart pharmacy number birmingham buy acticin permethrin pharmacy canine arthritis treatment exercise wholesale prescription generic cialis norvasc without rx childhood asthma symptoms cheap viagra online advair going generic 201 zanaflex india muscle 4mg order roxithromycin lowest price propecia costco vs kaiser osteoarthritis hip treatment exercise without a script allopurinol pills mg online help with lexapro prescription allopurinol pharmacy japan order rosuvastatin prescription drugs abuse canada cheapest zoloft benicar in india levlen prescription drug delivery aceon online tadalafil generico mexico buy zovirax cream 13 tinidazole for giardia dose cheap cialis usa asthma symptoms in children side effects buy actos mg buy cialis without fda no prescription pharmacies mexico diclofenac arthritis legal online pain meds independent pharmacies columbus ohio dog arthritis treatment tylenol cheap blood pressure pill xlarge drug medicine super active plus buy levitra online buy weight loss products hong kong buy female cialis with canadian generic cialis medications delivery order combivent overnight canadian alliance of dance artists professional association canada buy effexor xr how much does citalopram cost without insurance discount valaciclovir online viagra prescriptions cost how much is paroxetine without insurance order ciprodex order anxiety medications online kamagra jelly new york drugs kingpins smuggling order altace 5mg overnight delivery membership order wellbutrin wisconsin pharmacies florida viagra hat zazzle cialis buy online generic drugstore cheap voltaren rapid how much is clomid without insurance generic levitra in the usa singulair discount coupons levaquin discount program buy lantus online erection packs 2 overnight delivery buy avapro visa medications canada mail order overnight pharmacy vytorin canadian drug prescriptions now company kamagra online is viagra generic for viagra lowest overnight pharmacy gasex canadian voltaren gel where to buy cialis in singapore ordering cialis confidential general levitra fedex overnight walgreens pharmacy phone number female sexual dysfunction index nizoral delivery to us prescription where can i buy alli diet pill longs drugs hawaii pharmacies what is januvia made from side effects from stopping trazodone withdrawal vardenafil hcl 20mg review drug skelaxin prescription drug little blue pill 215 a buy abilify medication pharmacy generic aceon 3 mg antibiotics to buy uk small blue pill with v 2531 zyvox 5 mg lamisil by mail does generic viagra work well viagra drugstore hip osteoarthritis treatment is voltaren a prescription drug indian omnicef actos pharmacy pioglitazone generic toddler asthma attack symptoms viagra generico mexico cheap buy antivert mg canadian elimite cream innopran xl generic form buy levitra professional online lopressor medicinenet prescribed diet pills australia buy mevacor canada mexico abana prescription buy low accutane for mild acne buy cozaar overnight shipping medicine digoxin used canadian pharmacy paroxetine drugs cheap generic systemic antifungal drugs over counter used to treat buy kamagra paypal uk ajanta purchase arimidex cheap purchase albendazole 400 mg where is prilosec made most popular illegal drugs in canada canadian methotrexate and etanercept outcome study