2011. június 19. vasárnap, 00:00
Támogatások - Kayra So Árvaház
Már csak egy hetet tölt itthon, Fehérváron Keresztes Éva és két kislánya, Boglárka és Karina, hiszen június 22-én indul a repülőjük Mali fővárosába, Bamakóba. Az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU) által támogatott árvaházat alapít Bamakóban a fehérvári asszony. Keresztes Éva elmondta, hogy már az utolsó simítások vannak hátra, a héten még dolgozik munkahelyén, aztán szombattól már az útra készülődnek. Beszélgetésünkkor szomorú hangon említette, hogy az Afrikai-Magyar Egyesület kivételével nem foglalkoznak az emberek, vállalkozások az alapítandó mali árvaházzal. Valószínűleg bizalmatlanok is, amíg nem látják, hogy valóban árva gyermekek életét akarom megsegíteni – mondta Éva.
Boglárka, a nyolcéves kislány úgynevezett „pillangó-kiütést” szedett össze, de már gyógyulóban van, ám emiatt már nem ment iskolába. Húga, Karina is inkább kihagyta az óvodát, hogy nővérével lehessen otthon.
Gárdonyi József és csapata – akik rendszeresen fuvaroznak Afrikába – 13 nap alatt ért el Bamakóba a Keresztes Éva által összekészített konyhai felszerelésekkel, tisztálkodási és tisztítószerekkel, gyermekjátékokkal, amiket az ottani árvaházban fogunk használni. Ezt az utat normális körülmények között 8 nap alatt szokták teljesíteni, valószínűleg kalandosra sikeredett az út, aminek még utánajárunk.
A három hölgy, Keresztes Éva, Boglárka és Karina tehát jövő héten szerdán indul Bamakóba, hogy egy magyar alapítású árvaházat hozzanak létre, ahol magukra maradt mali gyermekeket, főleg kislányokat segítenek.
(A magyar alapítású árvaházhoz felkínált adományokat a 10700378-44706104-52000001 bankszámlára várják az Afrikai-Magyar Egyesület munkatársai.)
AHU Facebook
AHU hírlevél

Iratkozzon fel az Afriport és az Afrikai-Magyar Egyesület ingyenes hírlevelére most! A feliratkozáshoz kattintson ide!
Politika, kultúra, programok Afrikából, Afrikáról!
TOP hírek
-
Élménybeszámoló Etiópiából Az Afrikai-Magyar Egyesület az etióp gyermektámogatási programjában résztvevő örökbefogadó szülők számára április 26-án beszámoló estet szervezett. Az AHU csapata márciusi etióp...
-
Ukrajnában is megalakult az Afrikai Egyesület-magyar mintára Az Afrikai - Magyar Egyesület mintájára Ukrajnában létrejött az Afrikai - Ukrán Egyesület. Az alapítók Balogh Sándor, az AHU elnökének látogatását várják, hogy hasznos tanácsokkal...
-
Mi lesz Malival? Erre a kérdésre keresi választ a nemrégen Bamakóból hazatelepülni kényszerülő Morris Andrea. "Tényleg, mi lesz Malival? Kedvenc közép-afrikai országunkkal? A Lonely Planet szerint, ha Közép-Afrikában...
-
1% = 1 gyermekélet Adószámunk: 18126123-1-41 Rendelkező nyilatkozat letöltése Kérjük, hogy személyi jövedelemadója 1 százalékának felajánlásával támogassa céljaink elérését. ...
-
Fotók a Szigetről 2012 Március 29.-én nyílt meg Konkoly-Thege György fotóművész kiállítása a Sziget fesztiválról Bécsben, a Magyar Nagykövetségen. A kiállítás a Sziget sajtótájékoztatójának meglepetésprogramja...
- 1
- 2
- 3
AfriPORT hírek
Látogató számláló






![]() | Ma | 343 |
![]() | Tegnap | 536 |
![]() | Ezen a héten | 343 |
![]() | Múlt héten | 5036 |
![]() | Ebban a hónapban | 13305 |
![]() | Múlt hónapban | 25669 |
![]() | Összesen | 617648 |
Online (elmúlt 20 perc): 20
IP címed: 38.107.179.224
,
Ma: 2012 máj. 21
IP címed: 38.107.179.224
,
Ma: 2012 máj. 21







Támogatások