2011. július 11. hétfő, 09:22
Támogatások - Kayra So Árvaház
Éva levele:
"Szombaton végre elkészült az ebédlőasztalunk hat székkel. Több mint két hete nem ettünk normálisan, asztal mellett, így nagy öröm volt szombat este végre a vacsorát normálisan tölteni, és nem az ölünkből enni. Vasárnap megkértük Nouhoum-ot az őrt, hogy vegyen nekünk két matracot, hogy legyen Lillának és Vandának hol aludniuk, ha megérkeznek. A gyerekek be is rendezték gyorsan a leendő szobájukat, és be is lakták a játékaikkal."
- Rengeteget beszélgettem helyi asszonyokkal arról, hogy miért is tarják fenn máig azt a szokást, hogy csecsemőkorukban megcsonkítják a leánygyermekek nemiszervét. Mintha valami betanult szöveget mormolna mindegyik, mikor erről van szó, mert egytől egyig azt szajkózzák, hogy ezt így kell, ez így jó... Azt nem tudják megmondani, hogy miért. Amikor viszont azt kérdezem: - És miért nem használtok óvszert az ellen a rengeteg fertőzés, betegség ellen, akkor azt mondják, azért, mert akkor nem élveznék a szexet. No de így sem! - mondom. Ekkor megvakarják a fejüket, egy pillanatig mintha elgondolkodnának... majd újra teljes meggyőződéssel állnak ki amellett, hogy márpedig az úgy nem jó, és a csonkítás márpedig kell, mert az biztos jó, ha az anyja, nagyanyja, leánytestvérei is mind így élik az életüket."
Éva ezen kis szösszenet után elmeséli, hogy ma felhívták a hivatalból és - legalább jó hír, hogy foglalkoznak már a dologgal - közölték vele, hogy rengeteg árvaházat zártak be mostanság Maliban gyerekkereskedelem miatt, így egyetlen dologra már most felhívják a figyelmét: mali gyermeket nem vihet ki az országból!

AHU Facebook
AHU hírlevél

TOP hírek
-
Élménybeszámoló Etiópiából Az Afrikai-Magyar Egyesület az etióp gyermektámogatási programjában résztvevő örökbefogadó szülők számára április 26-án beszámoló estet szervezett. Az AHU csapata márciusi etióp...
-
Ukrajnában is megalakult az Afrikai Egyesület-magyar mintára Az Afrikai - Magyar Egyesület mintájára Ukrajnában létrejött az Afrikai - Ukrán Egyesület. Az alapítók Balogh Sándor, az AHU elnökének látogatását várják, hogy hasznos tanácsokkal...
-
Mi lesz Malival? Erre a kérdésre keresi választ a nemrégen Bamakóból hazatelepülni kényszerülő Morris Andrea. "Tényleg, mi lesz Malival? Kedvenc közép-afrikai országunkkal? A Lonely Planet szerint, ha Közép-Afrikában...
-
1% = 1 gyermekélet Adószámunk: 18126123-1-41 Rendelkező nyilatkozat letöltése Kérjük, hogy személyi jövedelemadója 1 százalékának felajánlásával támogassa céljaink elérését. ...
-
Fotók a Szigetről 2012 Március 29.-én nyílt meg Konkoly-Thege György fotóművész kiállítása a Sziget fesztiválról Bécsben, a Magyar Nagykövetségen. A kiállítás a Sziget sajtótájékoztatójának meglepetésprogramja...
- 1
- 2
- 3
AfriPORT hírek
Látogató számláló






![]() | Ma | 354 |
![]() | Tegnap | 536 |
![]() | Ezen a héten | 354 |
![]() | Múlt héten | 5036 |
![]() | Ebban a hónapban | 13316 |
![]() | Múlt hónapban | 25669 |
![]() | Összesen | 617659 |
IP címed: 38.107.179.224
,
Ma: 2012 máj. 21







Támogatások