Egy négygyermekes családdal egy találkozót összehozni nem könnyű. A gyerekek iskolában vagy különórán vannak; az az apa zárásig a munkahelyén ; az anya, ha nem ír, fordít vagy tanít, akkor  főz vagy éppen a gyerekeket hozza-viszi. Pedig érdemes megismerni ezt a kedves, színes családot. Az, hogy a nigériai családfő ilyen távol a hazájától is jól érzi magát, a kellemes , barátságos otthoni légkörnek köszönhető.

A yoruba származású Henry 1957-ben született Nigériában. Családjában mindenki értelmiségi, pedig három testvérével együtt úgy nőttek fel, hogy iskola után minden nap a család hatalmas kakaóbab-ültetvényén dolgoztak – kemény, kitartó, szorgalmas emberrekké váltak.

– 1983-ban érkeztem Európába egy jugoszláv egyetemi ösztöndíjjal – meséli Henry. – Újvidéken szereztem energetikai mérnöki diplomát, majd visszatértem Nigériába. Az akkori szoros nigériai-horvát gazdasági kapcsolatok arra inspiráltak, hogy ismét Európába jöjjek, így alapítottam egy szállítmányozási céget.

Az üzletet azonban a térségben tapasztalható bizonytalan politikai helyzet és a háború olyannyira ellehetetlenítette, hogy Henry ismét vitorlát bontott, és amikor 1998-ban Monival megismerkedett, elhatározta, hogy áttelepül Magyarországra. Azóta itt is alapított egy céget: a Nagyvásárcsarnokban üzemeltet ajándékboltokat.

Az üzleti sikerek mellett a feleségét is a Vásárcsarnoknak köszönheti, ugyanis ott ismerkedtek meg. Moni  jelenleg egy nemzetközi cég számára fordít, cikkeket ír, és magyart, mint idegen nyelvet, valamint angolt tanít. Mint mondja, élete egyik kihívását a munka, a tanulás és a négy gyermekkel kapcsolatos napi teendők összehangolása, szervezése jelenti.

– Érdekes módon a munkám és a gyermekeim száma a mai napig kölcsönösen meghatározzák egymást – nevet a 38 éves anya. – Tíz éve, az ikerfiaim születése után világossá vált, hogy egy darabig nem mehetek vissza nyelviskolákba tanítani, viszont dolgozni muszáj volt, és igényem is volt rá;  így aztán szabadúszó lettem: évekig írtam különböző családi magazinokba, meg egy népszerű, angol nyelvű hetilapba. Másrészről talán a magazinok témái (gyermekek, család, nevelés) és a korábbi tanítványaimmal kialakult szeretetteljes viszony is hatással volt arra, hogy népes családra vágyjam.

Persze ez a vágy Henrytől sem állt távol, hiszen a Yorubaföldön, és általában Nigériában is 4-5 gyermeket tartanak ideálisnak egy családban! Így Moniéknak az ikrek után még két fiuk született: a most 8 éves Wole és a 4 éves Dele.

Taiwo és Kehinde

Az ikrek érkezésének híre egyébként a szokásosnál is nagyobb örömet okozott Henry családjában, mivel Yorubaföldön a többes szüléseket hagyományosan isteni áldásnak tekintették, olyannyira, hogy egész kis kultusz alakult köréjük. Először is, azt tartották, hogy a másodjára születő baba valójában az idősebb iker, aki előreküldi a fiatalabb testvérét a világban körülnézni! A hagyományosan Taiwo-nak nevezett iker aztán egész életében hűen és engedelmesen követte „idősebb” párját (Kehinde-t), aki viszont felelősséggel tartozott érte életük végéig.

– Ezt a megható legendát mi is elmeséltük az ikreinknek. Egy későbbi vita során Remi dühösen panaszolta, hogy „Femi soha nem akar rám hallgatni, pedig én vagyok a Kehinde!” – nevet Moni.

– A régi időkben az ikerkultusz nagyon is komoly volt – informál Henry. – Az ikrek szüleit például a falu tagjai elhalmozták ajándékokkal, tehát komoly presztízst jelentett ikres családban élni. A kisgyermek ikrek számára ébenfából apró, kettős iker-amulettet faragtak, amelyet a nyakukba akasztottak. Ha az egyik iker meghalt, a másik az ő amulettjét is a saját nyakába akaszotta és óvta, gondozta élete végéig.

– Természetesen mindez ma már csak hagyomány, de az ikrek iránti erős szimpátia a mai napig tartja magát a yorubák köreiben – teszi hozzá.

Integrált identitás

– Először érdekes – és kissé ijesztő – kérdés volt számomra, hogyan tekintenek majd magukra a gyermekeink, melyik identitásuk lesz az erősebb: a yoruba vagy a magyar? – teszi fel a kérdést Henry. – Szerencsére eddig sikerült úgy nevelnünk őket, hogy mindkét hazájukat, mindkét gyökerüket, mindkét családjukat egyformán szeressék és tiszteljék. Én ezt nem kettős, hanem integrált identitásnak nevezem: a megfelelően nevelt kultúrközi gyermekek nem tudják, és nem is akarják szétválasztani magukban kulturális örökségeiket. Ezzel együtt tudatában vannak a ,,másságuknak”, de ezt nem hátrányként, nem is előnyként, egyszerűen csak tényként élik meg – őket mindenki így szereti.

– Ehhez természetesen az is kellett, hogy a szüleink  elfogadják azt, hogy más kultúrából választottunk társat – teszi hozzá Moni. – Szerencsére ez egyik oldalon sem jelentett gondot: az ő mamája okos, felvilágosult, szerető szívű asszony, csak annyit akart tudni, szeretem-e a fiát – azóta ha beszélünk, a lányának szólít.

Moni szülei pedig már az első találkozáskor a szívükbe zárták mosolygós, nyugis, kissé mackószerű Henryt – úgy gondolták, jól kiegészítik majd egymást a folyamatosan ,,pörgő”, beszélő, szervezkedő lánnyal.

Több nyelv, több kultúra

A gyerekek kétnyelvűek : magyar iskolába/óvodába járnak, de a családi beszélgetések jórészt angolul zajlanak.  Sajnos yorubául a gyerekek nem beszélnek: a mindennapi rohanásban Henry inkább angolul társalog velük. Ennek ellenére sok mindent megértenek, és rengeteg yoruba dalt, táncot tudnak.

– Én nagyon fontosnak tartanám, hogy a magyarokhoz házasodó külföldiek tanítsák meg a gyermekeiknek anyanyelvüket – mondja Moni. – Egyrészt tudományosan bizonyított tény, hogy a többnyelvű gyerekek matematikai, zenei és szociális képességei egyaránt erősebben fejlődnek sok monolingvális társaikénál, másrészt az afrikai anyanyelv ismerete olyan szociális többletet, olyan erős identitást és inspirációt ad a gyermeknek, amely semmi mással  nem pótolható.

Úgy tűnik, Femi, Remi (az ikrek) és Wole eredményei nem rontják a statisztikát: mindhárom iskolás kiváló tanuló, tehetséges zenész, és a nemrég elkezdett karate edzéseken is ügyesnek bizonyulnak. Arra a kérdésemre, hogy mi a kedvenc tantárgyuk, egyként vágják rá:  –  A matematika! A mókás arcú, folyton mosolygó Dele pedig már alig várja, hogy ő is követhesse bátyjait az iskolába.

Az egyik legérdekesebb kérdés a „vegyes” családoknál kérdés hogy mennyire tartják a különböző tradíciókat. Nos, Oyeyeléék megülik  a yoruba ünnepeket is , de mivel jelenleg itt élnek, a magyar hagyományok jelenléte erősebb. Mivel a yoruba ételekhez szükséges hozzávalók, fűszerek beszerzése nehézkes és – ekkora családnál – drága is, főleg magyar ételeket esznek, de szívesen kóstolgatják más konyhák finomságait is, egyik nagy kedvenc például a kínai csípős csirke.

Moni és a gyerekek sajnos még nem voltak Nigériában  sőt Henry is 10 éve járt otthon utoljára. Talán az idén sikerül kijutniuk, bár ekkora családnál már a repülőút is jelentős költséget jelent. Mégis, Moni titokban abban reménykedik, hogy pár évre kiköltözhetnek, és akkor a gyermekek is megtanulhatnak yorubául, valamint megismerhetik a gyökereiket, a népes,  szerető afrikai családjukat.

Lejegyezte: Konkoly-Thege György

{yoogallery src=[/images/galeria/yoruba]}