Részletek

Készült: 2011. január 11.

Egy négygyermekes családdal egy találkozót összehozni nem könnyű. A gyerekek iskolában vagy különórán vannak; az apa zárásig a munkahelyén ; az anya, ha nem fordít vagy tanít, akkor főz vagy éppen a gyerekeket hozza-viszi. Pedig érdemes megismerni ezt a kedves családot. Az, hogy a nigériai családfő ilyen távol a hazájától is jól érzi magát,a kellemes , barátságos otthoni légkörnek köszönhető.
Az afrikai-magyar „vegyes" családokat bemutató sorozatom első részében Henry és Moni Oyeyeléről és 4 gyönyörű fiukról (Femi,Remi – a tíz éves ikerpár , a 8 éves Wole és 4 éves Dele, akinek a Töfike a beceneve , mert nagyon szereti a család hasonló becenevű kisbuszát) írok.
Henry 1957-ben született Nigériában. Papája technikus volt , de inkább a kakaóbab-ültetvénye dolgaival foglalkozott. Két bátyjával és nővérével emailen és telefonon kommunikálnak – és néha Európában találkoznak.
– 1983-ban érkeztem Európába egy jugoszláv egyetemi ösztöndíjjal – meséli Henry. – Újvidéken szereztem energetikai mérnöki diplomát, majd visszatértem Nigériába. Az akkori szoros nigériai-horvát gazdasági kapcsolatok arra inspiráltak, hogy ismét Európába jöjjek, így alapítottam egy szállítmányozási céget.
Az üzletet azonban a térségben tapasztalható bizonytalan politikai helyzet és a háború lehetetlenítette el, olyannyira, hogy Henry ismét vitorlát bontott, és amikor 1998-ban Monival megismerkedett, elhatározta, hogy áttelepül Magyarországra. Azóta itt is alapított egy céget: a Nagyvásárcsarnokban üzemeltet ajándékboltokat.
Moni 1972-ben született és először a Kecskeméti Tanítóképző főiskolán tanult , majd egy posztgraduális képzésben vett részt Dániában. Hazatérése után ismét tanítani kezdett – szinte az ikrek születése napjáig.
– A sajtó közelébe egészen véletlenül, az ikerbabák révén kerültem – emlékszik vissza Moni. – Mivel megtetszett ez a munka, évekig dolgoztam különböző, kismamáknak, édesanyáknak íródó folyóiratoknál, közben pedig elvégeztem a Kodolányi Főiskola angol- kommunikáció szakát. 2003-tól a lap megszűnéséig pedig a The Budapest Sun számára írtam.
Moni jelenleg egy nemzetközi cég számára fordít és magyart, mint idegen nyelvet, valamint angolt tanít.
A gyerekek kétnyelvűek , főleg azért, mert Henry magyarul nem beszél tökéletesen így a családi beszélgetések jórészt angolul zajlanak. Henry az egyetem óta folyékonyan beszél szerb-horvátul. Az anyanyelve yoruba, amit sajnos a gyerekek nem beszélnek: a mindennapi rohanásban Henry inkább angolul társalog velük.
– Én nagyon fontosnak tartanám, hogy a magyarokhoz házasodó afrikaiak tanítsák meg a gyermekeiknek anyanyelvüket – mondja Moni. – Egyrészt tudományosan bizonyított tény, hogy a többnyelvű gyerekek matematikai, zenei és szociális képességei egyaránt erőssebben fejlődnek monolingvális társaikénál, másrészt az afrikai anyanyelv ismerete olyan szociális többletet, olyan erős identitást és inspirációt ad a gyermeknek, amely semmi mással nem pótolható.
Az egyik legérdekesebb kérdés a „vegyes" családoknál, hogy mennyire tartják az afrikai – magyar tradíciókat. Nos, Oyeyeléék megülik a yoruba ünnepeket is , de mivel jelenleg itt élnek, a magyar hagyományok jelenléte erősebb. Mivel a yoruba ételekhez szükséges hozzávalók, fűszerek beszerzése nehézkes és – ekkora családnál – drága is, főleg magyar ételeket esznek, de szívesen kóstolgatják más konyhák finomságait is, egyik nagy kedvenc például a kínai csípős csirke.
Henry szerint a Budapesten élő nigériaiaknak nincs igazi közösségük, bár ők a sok munka és a gyerekek számos különórája miatt nem is nagyon tudnának elmenni ilyen jellegű találkozókra. Barátaik közt viszont sok olyan nigériai van , akik magyar házastársat választottak, és a velük való rendszeres találkozás, közös programok révén kisebb , nem hivatalos közösséggé kovácsolódtak.
– A hivatalos, kissé erőltetettnek tűnő ,,közösségi életnél" sokkal fontosabbnak tartom a spontán családi programokat, amelyekhez barátok is társulhatnak – jelenti ki Moni. – Mi például rengeteget kerékpározunk, görkorizunk, vagy éppen kirándulunk a kisbusszal. Az ikrek és Wole karatéznak és hangszereken tanulnak, mert mindannyian nagyon szeretjük a zenét; kis családi zenekarunkkal gyakran „örömzenélünk" .
Moni és a gyerekek sajnos még nem voltak Nigériában sőt Henry is 10 éve járt otthon utoljára. Az ország nem nagyon hiányzik neki, de a családjával már nagyon szeretne találkozni. Talán az idén sikerül kijutniuk, bár ekkora családnál már a repülőút is jelentős költséget jelent...
Nem először találkoztam ezzel a életvidám családdal, de mint mindig, most is nagyon gyorsan telt az együtt töltött idő. Remélem barátként is hamarosan visszatérhetek hozzájuk.

Konkoly-Thege György

{yoogallery src=[/images/galeria/ktg1]}