Az afrikai országok ígéretet tettek arra, hogy több mint ezer fős egészségügyi személyzetet küldenek az ebolajárvány sújtotta három nyugat-afrikai országba - jelentette be Freetownban Nkosazana Dlamini-Zuma, az Afrikai Unió elnöke.

 "Több afrikai ország vállalta, hogy egészségügyi dolgozókat küld Libériába, Sierra Leonéba és Guineába, a Kongói Demokratikus Köztársaság 1000 embert küld három csoportban - mondta csütörtökön Dlamini-Zuma. Hozzátette, hogy az első kongói csoport kétszáz fős lesz, de érkezése időpontját nem közölték.

 

 

Az AU elnöke emlékeztetett arra, hogy kelet-afrikai országok a múlt héten több mint 600 embert ígértek. Hozzátette: a nemzetközi közösség elegendő infrastruktúrát biztosított, de kevés az azokat kezelő személyzet. Nkosazana Dlamini-Zuma a járvány által leginkább sújtott három nyugat-afrikai országot magában foglaló körútja során Freetownból Monroviába, majd pénteken Conakryba utazik.

Monroviában Ellen Johnson Sirleaf államfővel tárgyalt, akit az elnöki hivatal éjjeli közleménye szerint biztosított az AU szolidaritásáról. Bejelentette, hogy az Afrikai Unió támogató missziót hozott létre (ASEOWA) a nyugat-afrikai ebolajárvány elleni harc koordinálására.

Fukuda Keidzsi, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgató-helyettese csütörtökön beismerte, hogy "rettenetesen nehéz" elegendő ápoló személyzetet találni az ebola vérzéses lázban szenvedő betegekhez, márpedig ez a járvány megfékezésének nagy kihívása.

A WHO szerdai mérlege szerint a három érintett ország egészségügyi hatóságai október 19-éig összesen 9936 fertőzöttet regisztráltak, akik közülük 4877 ember - majdnem minden második - belehalt a vérzéses lázba. Az egészségügyi dolgozók között eddig 443 fertőzést jegyeztek fel, közülük 244-en haltak meg. Az Egészségügyi Világszervezet ugyanakkor továbbra is arra figyelmeztetett, hogy a betegek száma meghaladja a jelentésekben foglaltakat, a halálos áldozatok tényleges száma pedig a hivatalosnál háromszor magasabb lehet.