Észak-Korea az ebolajárványra való tekintettel megtiltja az országba való beutazást a turistáknak – tudatta csütörtökön az észak-koreai utakra szakosodott Koryo Tours utazási iroda.

A brit érdekeltségű, pekingi székhelyű vállalkozás Twitter-üzenetben közölte, hogy péntektől nem engednek be külföldi turistákat az országba. A hatóságok nem közöltek további részleteket, egyelőre azt sem tudni, hogy meddig fog tartani a korlátozás. Twitteren jelent meg először, hogy nem utazhat turista Észak-Koreába


A Koryo Tours arról számolt be, hogy csak a turisztikai célú utazásokat tiltották meg, az üzleti és hivatalos látogatásokra továbbra is lesz lehetőség. Nick Bonner, a társaság alapítója abbéli reményét fejezte ki, hogy az idei évre betervezett három csoportjuk még zavartalanul beléphet Észak-Koreába. Phenjan eddig nem kommentálta az erről szóló híreket, a hivatalos média mindössze annyit közölt, hogy Észak-Koreában is óvintézkedéseket vezetnek be az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó ebolajárvány feltartóztatására. Az állami hírügynökség tájékoztatása szerint fokozzák az ellenőrzést a reptereken, a kikötőkben és a határ menti vasútállomásokon.

 

Az észak-koreai média csütörtökön közölte, hogy eddig nem jelentettek ebolagyanús megbetegedést az országban. A televízióban több olyan műsort is sugároztak, amelynek célja az volt, hogy felhívják a lakosság figyelmét a járványra. A kommunista ország már 2003-ban, a SARS-vírus megjelenése után is lezárta a határait. A phenjani idegenforgalmi hivatal adatai szerint 2013-ban mintegy százezer külföldi látogatott Észak-Koreába, az utóbbi időszakban jelentősen nőtt a brit, a német és a délkelet-ázsiai turisták száma. Tavaly a legtöbben Kínából és Oroszországból érkeztek.