Elindult az Afrikai–Magyar Egyesület (AHU) ötödik önkéntes orvosi missziója tegnap Kongóba, hogy egy hónapon keresztül orvosi ellátásban részesíthessék a háborús övezetben élőket – jelentette be az egyesület tegnapi tájékoztatóján.

Jakkel Anna kecskeméti, Szőcs Teodóra paksi háziorvos, Lénárt Tímea tüdőgyógyász szakorvos és az AHU koordinátora, Kiss Virág, magyar idő szerint csütörtök reggel érkezik meg a kelet-kongói Rutshuruba, ahol azonnal munkához is látnak majd. A csapat csak az orvosláshoz szükséges alapvető eszközöket, többek között spatulát, kesztyűt, kötszereket és fecskendőket visz magával Afrikába. „A gyógyszereket majd ott veszik meg, mert ha Magyarországról vinnék, az engedélyeztetések miatt sokkal többe kerülne az akció” – mondta lapunknak Pató Zsolt, az AHU elnöki megbízottja.

„Szakmailag és emberileg is hatalmas kihívás a háborús övezetben helytállni” – mondta Szőcs Teodóra, utalva a korábbi missziókból hazatértek beszámolóira. Lénárt Tímea tájékoztatása szerint alapellátást nyújt majd a magyar különítmény. „Légúti megbetegedésekre, tüdőgyulladásokra, sok tipikus trópusi fertőző betegségre készülünk, beleértve a maláriát, a féreg- és bőrfertőzéseket” – fejtette ki a tüdőgyógyász. Hozzátette: elég korlátozottak a lehetőségek, de a legjobb tudásuk szerint dolgoznak majd a kinti eszköztár segítségével.

A misszió költségvetését hárommillió forintra tervezik, de számolnak váratlan kiadásokkal is. A fenti összeg mintegy kétezer-ötszáz ember gyógyítására elegendő, a korábbi négy misszió már több mint tízezer betegen segített.

Szerző: Szeredi Helga

Forrás: http://www.magyarhirlap.hu/pp_hir_nyomtat.php?hir_id=188583