Még nem hallottam orvost ilyen halkan, figyelve beszélni.
Bár többször járt segélyakciók keretében gyógyítani távoli országokban, Kongóban vagy éppen Indonéziában, azt mondja, még nem elég jó orvos, toleranciában és figyelemben tovább kell fejlődnie.
Zircen egy saját kezűleg felújított, különös hangulatú parasztházban él kutyáival, és bár a kert és a kis gangos ház egészen lefegyverző miliő, mégis időről időre elvágyódik innen, és megy is, ha teheti, hol gyógyítani, hol meg egy szál magában turistaként át Közép-Amerikán, Guatemalától egészen Panamáig.
- Minden Szicíliával kezdődött. Ott éreztem meg először igazán, mit jelent elutazni valamilyen más, messzi vidékre, és más emberként hazatérni. Azóta megyek, ha csak a munkám engedi, előfordul, hogy hitelből, de menni kell. Van, hogy gyógyítani megyek, van, hogy csak kedvtelésből. Biztos vagyok abban, hogy csak jó ember válhat jó orvossá, a kettő csak egyben működik, márpedig ezek az utazások, ha a lényegüket éljük meg, jobbá teszik az embert - így Juhász Ágnes zirci háziorvos.
A cunami után a Baptista Szeretetszolgálat egyik önkénteseként két alkalommal járt Indonéziában, tavaly pedig a Háború Gyermekei Segélyakció keretében egy hónapot töltött a polgárháború sújtotta Kongóban. Ott gyógyított, ahol eddig még alig találkoztak nemhogy fehér emberrel, de orvossal sem.
Sárkunyhók és bambuszkalyibák között, őserdőben megbújó településeken, az európai számára megdöbbentő szegénység közepette, jó néhány, teljesen ismeretlen betegséget gyógyítva.
- Oda kell menni, ahol az emberre szükség van, biztos megyek majd még - nyugtázza magától értetődő természetességgel. Ezzel le is tudta a missziókban való részvételét.
- Hazajöttem, nehezen találtam a helyem és nem is igazán éreztem jól magam. Aztán eltelt vagy két hónap, és nagyon rosszul lettem, kórházbakellett menni, trópusifertőző osztályra, maláriám volt.
Kongóból hoztam magammal egy speciális, hosszan lappangó fajtáját. Volt már korábbankomoly betegségem, tudom, milyen küzdeni a saját szervezetünkkel, de ez teljesen leterített. Halálfélelmem volt.
Egy szúnyogcsípés miatt mindez. Most már azt mondom, nem baj, hogy így történt, mint orvos sokat tanultam ebből.
Óhatatlanul is szóba kerül az európai orvoslás, a lenyűgöző technikai lehetőségek, a gyógyszerezettség, a sajátos versenyfutás az életért. Bár árnyaltan, óvatosan fogalmaz, szavaiból kitűnik, nem biztos, hogy az európai gyógyítási kultúra jó irányba halad, talán bátrabban lehetne nyitni az alternatív gyógyászat felé, és a beteg lelkével is többet kellene foglalkozni.
- Az utazásaim során azt tapasztaltam, hogy a gyógyításban a spiritualitás nagyon fontos, és itt nem a mágiára, varázslásra és ehhez hasonlókra kell gondolni, csupán a lélek hangsúlyos szerepének elfogadására. Meggyőződésem, hogy az ember saját magát betegíti meg, a nagy és hosszan tartó lelki teher vagy bánat a rákhoz vezet. Ezeket a kapcsolatokat már itt, Európában is kezdik felismerni, de az orvoslás egy másik irányba ment el - vélekedik az alternatív gyógyítás híveként homeopátiás szereket is előszeretettel alkalmazó orvos.
Mondja, nem volt számára kérdés, hogy orvos lesz. Gyerekként mindkét szülőjével sokat járt kórházba, nagyon félt, hogy a komoly betegségek miatt elveszítheti őket, de végül segítettek az orvosok.
- Rendkívüli orvosok voltak, láttam a szemükben a segítő szándékot, a nyugodt figyelmet, és láttam szüleim szeméből a feléjük áradó bizalmat. Nem volt kérdés, hogy orvos leszek. Nagyon szépeket gondoltam erről a hivatásról, hogy majd én mindenkin segítek. Aztán rájöttem, hogy ez nem így van, sőt lehetetlenség az egész. Nehéz szembesülni a tehetetlenséggel, kimondani magamnak és a betegnek, hogy nincs tovább.
- Később meg szembesültem a hivatás árnyoldalával is.
Az orvost mindig akkor keresik fel az emberek, ha bajuk van, ha segíteni kell, ami egyrészről jó, mert ez a hivatásom, sőt barátságok is születtek már ebből, de mégis néha úgy érzem, jó lenne kibújni ebből, elmenni megint meszszire, mondjuk a harmadik világba - tör ki belőle egy szuszra, majd elbizonytalanodik, lehet-e ezt egyáltalán így mondania.
Bár többször járt segélyakciók keretében gyógyítani távoli országokban, Kongóban vagy éppen Indonéziában, azt mondja, még nem elég jó orvos, toleranciában és figyelemben tovább kell fejlődnie.
Zircen egy saját kezűleg felújított, különös hangulatú parasztházban él kutyáival, és bár a kert és a kis gangos ház egészen lefegyverző miliő, mégis időről időre elvágyódik innen, és megy is, ha teheti, hol gyógyítani, hol meg egy szál magában turistaként át Közép-Amerikán, Guatemalától egészen Panamáig.
- Minden Szicíliával kezdődött. Ott éreztem meg először igazán, mit jelent elutazni valamilyen más, messzi vidékre, és más emberként hazatérni. Azóta megyek, ha csak a munkám engedi, előfordul, hogy hitelből, de menni kell. Van, hogy gyógyítani megyek, van, hogy csak kedvtelésből. Biztos vagyok abban, hogy csak jó ember válhat jó orvossá, a kettő csak egyben működik, márpedig ezek az utazások, ha a lényegüket éljük meg, jobbá teszik az embert - így Juhász Ágnes zirci háziorvos.
A cunami után a Baptista Szeretetszolgálat egyik önkénteseként két alkalommal járt Indonéziában, tavaly pedig a Háború Gyermekei Segélyakció keretében egy hónapot töltött a polgárháború sújtotta Kongóban. Ott gyógyított, ahol eddig még alig találkoztak nemhogy fehér emberrel, de orvossal sem.
Sárkunyhók és bambuszkalyibák között, őserdőben megbújó településeken, az európai számára megdöbbentő szegénység közepette, jó néhány, teljesen ismeretlen betegséget gyógyítva.
- Oda kell menni, ahol az emberre szükség van, biztos megyek majd még - nyugtázza magától értetődő természetességgel. Ezzel le is tudta a missziókban való részvételét.
- Hazajöttem, nehezen találtam a helyem és nem is igazán éreztem jól magam. Aztán eltelt vagy két hónap, és nagyon rosszul lettem, kórházbakellett menni, trópusifertőző osztályra, maláriám volt.
Kongóból hoztam magammal egy speciális, hosszan lappangó fajtáját. Volt már korábbankomoly betegségem, tudom, milyen küzdeni a saját szervezetünkkel, de ez teljesen leterített. Halálfélelmem volt.
Egy szúnyogcsípés miatt mindez. Most már azt mondom, nem baj, hogy így történt, mint orvos sokat tanultam ebből.
Óhatatlanul is szóba kerül az európai orvoslás, a lenyűgöző technikai lehetőségek, a gyógyszerezettség, a sajátos versenyfutás az életért. Bár árnyaltan, óvatosan fogalmaz, szavaiból kitűnik, nem biztos, hogy az európai gyógyítási kultúra jó irányba halad, talán bátrabban lehetne nyitni az alternatív gyógyászat felé, és a beteg lelkével is többet kellene foglalkozni.
- Az utazásaim során azt tapasztaltam, hogy a gyógyításban a spiritualitás nagyon fontos, és itt nem a mágiára, varázslásra és ehhez hasonlókra kell gondolni, csupán a lélek hangsúlyos szerepének elfogadására. Meggyőződésem, hogy az ember saját magát betegíti meg, a nagy és hosszan tartó lelki teher vagy bánat a rákhoz vezet. Ezeket a kapcsolatokat már itt, Európában is kezdik felismerni, de az orvoslás egy másik irányba ment el - vélekedik az alternatív gyógyítás híveként homeopátiás szereket is előszeretettel alkalmazó orvos.
Mondja, nem volt számára kérdés, hogy orvos lesz. Gyerekként mindkét szülőjével sokat járt kórházba, nagyon félt, hogy a komoly betegségek miatt elveszítheti őket, de végül segítettek az orvosok.
- Rendkívüli orvosok voltak, láttam a szemükben a segítő szándékot, a nyugodt figyelmet, és láttam szüleim szeméből a feléjük áradó bizalmat. Nem volt kérdés, hogy orvos leszek. Nagyon szépeket gondoltam erről a hivatásról, hogy majd én mindenkin segítek. Aztán rájöttem, hogy ez nem így van, sőt lehetetlenség az egész. Nehéz szembesülni a tehetetlenséggel, kimondani magamnak és a betegnek, hogy nincs tovább.
- Később meg szembesültem a hivatás árnyoldalával is.
Az orvost mindig akkor keresik fel az emberek, ha bajuk van, ha segíteni kell, ami egyrészről jó, mert ez a hivatásom, sőt barátságok is születtek már ebből, de mégis néha úgy érzem, jó lenne kibújni ebből, elmenni megint meszszire, mondjuk a harmadik világba - tör ki belőle egy szuszra, majd elbizonytalanodik, lehet-e ezt egyáltalán így mondania.
Napló 2010. december 24.
