Egyre népszerűbb a magyarok körében az afrikai missziókban való önkéntes részvétel, amelyre ma már jól szervezett formában van lehetőségük. A résztvevők összekapcsolják az egyéni és a humanitárius célokat: motivációjuk a jövőépítés. A Planéta Információs Központ március elején indította első, hazánkban eddig egyedülálló előkészítő tanfolyamát, amelyben egyik legfőbb támogatójuk és partnerük az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU). Az április elején induló újabb kurzusok budapesti otthona az AHU Visegrádi utcai Afrika Centruma, a képzések másik állandó helyszíne pedig a nyíregyházi Planéta Centrum. Ez utóbbi ügyvezetője, Juhász Péter Gergő lapunknak elmondta, ő maga 2004-2005-ben vett részt a programban, és tapasztalatait felhasználva ma szerény profitot termelő sertésfarmot működtet KeletKongóban. A programban ugyancsak közreműködő gödöllői Szent István Egyetem doktoranduszaként pedig segíti a trópusi mezőgazdasági képzést.
Leginkább egyetemisták vagy már végzettek vágnak bele az elsősorban Afrikára, de Indiára is kiterjedő nemzetközi önkéntes munkába. Sokan azonban idő előtt "kibuknak", hiszen nem bírják a kemény, kétszer hat hónapos, angol, dán és norvég iskolákban zajló felkészítést. Ám aki leteszi a vizsgát, elnyeri a világlátás lehetőségét. A programot irányító nemzetközi szervezet fizeti a féléves misszió összes költségét, a kiutazástól kezdve egészen a szállásig, sőt az afrikai szafarikig, kirándulásokig.
Annyi bért is kapnak, amelyből ezekben az országokban bőven jut saját kiadásaik fedezetére.
Az európai tanfolyam végeztével ki-ki tudása, kedve és érdeklődése szerint választhat Malawi, Mozambik, Zambia, Botswana, Namíbia, Zimbabwe, Kongó, Guinea Bissau, Mali, Madagaszkár és India közül célországot és több száz lehetőség közül programot, legyen szó egészségügyi, oktatási feladatról, a gyógyítástól a tanításon és a pedagógusképzésen át az óvodaépítésig.
Aki teljesítette küldetését, két hónapig visszatér a európai "alma materébe", ahol megosztja tapasztalatait az "önkéntes diákokkal".
Az európai tanfolyamok előtt szükség van magyarországi felkészítő kurzusokra is. Ezek négy alkalomból állnak, céljuk, hogy a jelentkezők felmérhessék: vállalják-e a kemény tanulással és munkával járó kihívást. Innen indulhatnak aztán a három európai országba, ahol az első hat hónap 90 százaléka munkával, s csak tíz százaléka telik tanulással. A második fél évben aztán megfordul az arány. Ennek pedig az az oka, hogy a régiónkból érkező önkéntesek nem tudják vállalni a kurzus borsos díját, melyet így például használtruha-gyűjtéssel, illetve plakátozással hat hónap alatt ledolgozhatnak.
A Planéta és az AHU elsődleges célja, hogy saját szervezetük számára is kineveljenek egy olyan profi csapatot, amelyik később már komoly helyismerettel vehet részt újabb és újabb küldetésekben, valamint segítheti őket az oktatási, egészségügyi, szociális és nem utolsósorban a gazdasági és diplomáciai kapcsolatteremtésben.
K. A.

nepszabadsag_2011_03_30afrika_missziok__jovot_alapoznak_az_onkentesek