Életveszélyesen megfenyegette a helyi ingatlanmaffia az Afrikai - Magyar Egyesület Bamakóban dolgozó munkatársait. Az egyesület csütörtökön megtartott válságértekezlete után úgy döntött: a gyermekek és a személyzet biztonsága érdekében inkább kiüríti azt az épületet, amelyben korábban árvaházat akart nyitni.

Az Afrikai-Magyar Egyesület elnöke, Balogh Sándor megkeresésünkre azt mondta: több év után döntöttek úgy, hogy árvaházat alapítanak Maliban. "Évek óta támogatunk nemcsak bamakói, hanem egy Diéma nevű községben lévő gyermekintézményt is, több mint egy éve pedig állandó képviseletet tartunk fenn Bamakóban. Nemrég úgy ítéltük meg, eljött az ideje, hogy saját központot hozzunk létre és saját árvaházat nyissunk."

Az árvaház szeptembertől indult volna 10 fővel. "Főként lányokat akartunk felvenni, mivel az ő sorsuk Maliban sokkal sanyarúbb, mint a fiúké. Orvosi misszióink során ugyanis sokszor tapasztaltuk, hogy ha két gyerek közül csak az egyik juthat orvosi ellátáshoz, a lánygyermekek soha nem jutnak el a vizsgálatig, sok esetben pedig pár nap alatt meghalnak, holott könnyedén segíteni lehetett volna rajtuk." - magyarázza Balogh.

Az egyesület egyik önkéntese, a jelenleg is kint lévő Keresztes Éva már többször járt Maliban, és vállalkozott rá, hogy elindítsa az árvaházat. "Az itteni életét feladva, két kislányával együtt ment ki Bamakóba. Találtak is ingatlant, ki is bérelték, mi beadtuk az engedélykérelmeket, regisztráltattuk magunkat, mint egyesületet és miután kifizettük a fél éves bérleti díjat és kauciót, beköltöztünk az épületbe." A pár hét múlva kilátogató hatóságok mindent rendben találtak a férfi szerint, így már csak az engedélyek kiküldésére vártak.

Beállított a semmiről sem tudó feleség

"Minden szépen haladt, mikor az egyik nap beállított egy nő az épületbe, aki a tulajdonos feleségének mondta magát, és azt mondta, itt nem lesz árvaház, illetve hogy az ügyvéd, akit a férje megbízott, valójában nem adhatta volna ki nekünk az épületet. A feleség ezután több férfi társaságában is megjelent és szabályosan rátörte az ajtót az ott dolgozókra és fenyegetésekkel akarták elzavarni őket az épületből. A kint lévő három kollegánk éjszakánként telefonokat és sms-eket kaptak, amikben azt írták: takarodjatok innen, meg fogtok halni. Fizikai bántalmazás szerencsére nem történt, de a három önkéntes és a két kiskorú érdekében tegnap kiürítettük az árvaházat. A kint lévők mindannyian átköltöztek egy olyan intézménybe, amit már korábban is támogattunk, napokon belül pedig mindenkit hazahozunk" - mondta Balogh.

Az elnök szerint jogilag szabályos a szerződésük, és biztosak benne, hogy az ügyvéd valóban a tulajdonost képviselte. "Ez egy színjáték, amit azért csinálnak, mert jobban megéri nekik kéthavonta begyűjteni a fél éves bérletet, majd újra kiadni valaki másnak, mint az eredeti bérlőnél megmaradni. Tettünk feljelentést a kinti hatóságoknál, akik arra kértek minket, hogy forduljunk ügyvédhez. Mi ezt emg is tettük, ennek ellenére azonban nehéz ügyünk lesz, mivel Maliban csak akkor fogadják el külföldi tanú vallomását - főleg ha hölgy az illető - ha legalább 5 éve Bamakóban él, vagy ha egy nála öt évvel idősebb férfi hitelesíti a szavait.

Inkább Guineába mennek

Az egyik legszegényebb afrikai országnak számító Maliban ez lett volna az első magyar árvaház, de a fenyegetések és a kialakult helyzet hatására az egyesület úgy döntött: inkább Guineában nyitják meg árvaházukat. "Nyolc orvosi missziót küldtünk ki eddig Afrika szerte, az egyik ezek közül Guineában teljesített szolgálatot, és ezért úgy ítéljük meg, ez lehet az a hely, ahol megalapítjuk az árvaház. Ennek ellenére nem vonulunk ki Maliból sem, de továbbra is inkább együttmükődésben dolgozunk más szervezetekkel."

 

index-arva