Keresztes Éva pár hónappal ezelőtt a csepeli Afrika rendezvényen találkozott személyesen az Afrikai-Magyar Egyesülettel és azonnal felvette velünk a kapcsolatot azzal a céllal, hogy mindegy mikor és hogyan, de segíteni szeretne afrikai gyermekeken. Bárcsak mindenki vágya ilyen hamar teljesülne, hiszen Éva jelenleg a VI. orvosi misszióval Maliban tartózkodik és az orvosok munkáját segíti francia nyelvtudásával.

Mióta tart ez a szerelem Afrika iránt?
Már 13 évvel ezelőtt nagy vágyam volt, hogy részt vehessek egy afrikai misszióban, de sajnos ez akkor nem sikerült. Mindenképpen szerettem volna valamilyen módon segíteni az afrikai embereknek, ezért kerestem a lehetőséget, majd az interneten bukkantam rá az AHU honlapjára, rögtön fel is vettem a kapcsolatot Kiss Virággal az AHU egyik koordinátorával. A misszióban való részvétel előtt is önkénteskedtem, fordítással segítettem az egyesület munkáját.

Mikor döntöttél úgy, hogy virtuálisan örökbe fogadsz egy gyermeket az AHU segítségével?
Amikor csatlakoztam az AHU-hoz, már akkor nézegettem a gyerekek fényképeit a weboldalon és a gyönyörű kislányt, Kadidiát "néztem ki" magamnak. A csepeli Afrika-napon ismét találkoztam a fényképével és akkor végleg eldöntöttem, hogy Ő lesz a kiválasztott! Később egy iskolai prezentációmba is az Ő fényképét raktam bele, akkor még nem gondoltam, hogy ilyen közeli az időpont, amikor végre személyesen is találkozhatunk.

A család támogat ezekben a döntéseidben? Mit szólnak hozzá?


Nem igazán értik és furcsának is tartják az Afrika-imádatomat, de a férjem szeret és azt szeretné, hogy boldog legyek, ezért elfogadja és támogatja ezt a vágyamat.

A misszió által most beleláthatsz picit az afrikai emberek életébe, változott-e a gondolkodásmódod, világlátásod?
Amikor megérkeztünk Bamakóba a reptérre, megcsapott Afrika illata és úgy éreztem, hazaértem! Látom a különbséget az Ő és a mi életünk között. Ha hazamegyek, jobban megbecsülöm majd mindazt, amim van és nem panaszkodom, mert látom a másik oldalt, hogy itt Afrikában milyen nagy szegénységben élnek, mégis vidámak, nem keseregnek semmin.

Tudnál-e Afrikában élni?
Nem csalódtam Afrikában, úgy érzem, tudnék itt élni, ha a családom is szeretné. Szokatlan számomra, hogy itt nem számít az idő, ezt nehéz megszokni egy európai embernek.

...Éva reggel 6-kor kel a csapattal együtt, és maximálisan részt vesz az orvosok munkájában. Nélküle nem is mehetne ilyen gördülékenyen a dolog, hiszen orvosaink angolul beszélnek, itt pedig néha még a francia is bonyodalmat okoz, mert gyakran a helyi emberek csak a Bambara nyelvet értik. A napi 7-8 óra kimerítő munka mellett is mindig vidám és mosolygós, mi pedig örülünk, hogy olyan emberrel dolgozhatunk együtt, aki épp annyira szívén viseli az afrikai nép sorsát, mint mi, amikor elindítunk egy missziót, hátha mégis mi lehetünk az az egy fecske, aki nyarat csinálhat ezen a kontinensen.

Kasza Kriszta - AHU

2010. június, Bamako, Mali