2010. július 6-án tartották meg az MTA fókuszbeszélgetését, melyen munkatársunk Raymond Irambo is részt vett.

A Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetében a megjelentek a nemzet céljáról alkotott elképzeléseiket vizsgálták meg, elsősorban abból a megközelítésből, hogy az állampolgárság, illetve a történeti-etnikai közösségen alapuló "magyarság" fogalom hogyan viszonyul az azonosság és különbözőség különböző formáihoz, a befogadással és elutasítással, illetve a kisebbségi helyzettel vagy származással kapcsolatos tapasztalatokhoz.

GALÉRIA MEGTEKINTÉSE