A Morris család beszámolója:

A héten a férjem Maliban járt üzleti úton és kollégájával az AHU kérésére átadta a gyermektámogatási program keretében összegyűjtött adományokat.

Nem kétséges, az adományok jó helyre kerültek, Aboubacar, Adama, Lassiné és a 4 vak gyermekét egyedül nevelő Kantéba asszony nagy örömmel vették át az életmentő segélyeket. A támogatás szinte eufórikus jó kedvet hozott olyan családokban, ahol nem mindennap kerül étel az asztalra.

A sérült gyermekekkel foglalkozó bamakói alapítvány képviselője elmondta, hogy létezésük óta most először kaptak segélyt valakitől. Ezerszer elhangzott a hálás köszönet azon a péntek délutánon és a dícséret egy távoli kis ország lakói részére.

Az út során fényképek készültek a helyi iskoláról is, ahol nemrég még egy magyar származású angol tanár (jómagam) mesélt a gyerekeknek a világról és a tudás nyújtotta lehetőségekről. Vajon nem gondolják-e, hogy becsaptam őket amikor arról álmodoztunk, hogy melyikükből lesz majd futballista és melyikük lesz divattervező. Mindkettő fontos és fantasztikusan megbecsült szakma volt még 5 hónappal ezelött.  Erre nem csak a mali hangzású világhírű focisták nevei utalnak, hanem az afrikai ruhaköltemények is, amit oly büszkén viseltek a bamakói asszonyok.

Ma az ország északi részében 40 botütés jár a focizásért vagy focimeccs nézéséért és hasonló sújtja a testet nem megfelelően fedő hagyományos afrikai ruhában járó hölgyeket és urakat is! Egyik napról a másikra a sötét középkort is megszégyenítő barbárság lett az úr, ahol tyúklopásért kezetvágnak, tiltott szerelemért kivégeznek.

Közben délen Bamakó látszólag éli megszokott életét, csak a barátaink lesoványodtak, elvesztették munkájukat, a boltok a kifosztások után bezártak, az egykor zenés éttermeitől zsongó város csendes. A korábban ismeretlen fegyveres rablások részesei lettek a városi életnek.

Vajon eleget beszél a világ arról a szörnyű változásról, ami Malit sújtja a puccs és a tuareg háború óta? Valószínűleg nem. Egy ország süllyed el a szemünk elött, emberek milliói vesztik el nem csak a napi betetevőt, hanem kultúrájukat és szokásaikat is. Ne felejtsük el Malit!

Személyes kapcsolatunk még mindig szoros ezzel az országgal, így biztosítani tudjuk, hogy az adományok a megfelelő helyre kerüljenek. Legközelebb novemberben tervezünk egy utat Bamakóba, addig bátran lehet gyűjteni.

Morris Andrea