Új blog szöveg érkezett! A 4 keréken 5 földrészen át, magánkezdeményezésű projekt keretében a főszervező, Molnár László becsatlakozási lehetőséget ajánlott fel az Afrikai-Magyar Egyesület képviselői számára. Molnár László úr egy éves világ körüli útra indult, amelyet az afrikai kontinens észak-déli irányú átszelésével kezd, a nyugati oldalon.

Kísérjék figyelemmel az AHU blogját, és rádiós bejelentkezéseinket a radiocafe 98.6-on vasárnaponként 11-12 között az africafé című műsorban.

Mamaribougoui kórház szülészete , ahol naponta 3 gyermek születik ! Balogh Sándort az AHU elnökét ,és Dr Mihálffy Balázst Mamaribougou tiszteletbeli Polgármesterét Bibi asszony a Niaber csecsemőotthon vezetője vezeti körbe a Mamaribougoui kórház szülészetén.

Doualából viszonylag későn,11 óra magasságában indultunk el az N3-as főúton Youande felé. Ennek oka többek között az is volt, hogy hajnali 3 órakor érkeztem meg Doualába. Mire a szállásra visszaértünk, elrendeztük a szobákat stb. 4 óra lehetett. Néhány óra alvásra szükségünk volt mielőtt megkezdtük utunkat. Lászlóék a három napos doualai pihenő alatt a kocsit kívül-belül rendbe tetették, csomagjaikat és ruháikat kimosatták. Amikor megpillantottam a már másfél hónapja afrikai útján lévő Nissan terepjárót, amely ott állt és csillogott-villogott a doualai napsütésben, gyönyörű látvány volt. Elindultunk hát Édea irányába, majd Yaounde előtt a várost kikerülve az N2-es főúton Mbalmayo város felé vettük az irányt.

Nem sokkal Younde után véletlenül kiszúrtuk a Mefou Nemzeti Park tábláját, ahová betértünk néhány órára, hogy – bár kerítés mögül- síksági gorillákat és csimpánzokat láthassunk. Még így is érdekes élmény volt ezekkel a különleges állatokkal való találkozás.

A parkban, ahol gorilla illetve csimpánz árvaház, óvoda is működik azokat a veszélyeztetett állatokat fogadja be, amelyeknek szüleit levadászták, a gorilla illetve csimpánzhúst pedig jó pénzért illegális vadhús piacokon adták el.

A Park területén több kommunikáció is a problémára irányul. Bár a kameruni polgári törtvénykönyv is rendelkezik az A,B,C kategóriába sorolt veszélyeztetett állatfajok írtásáról, a vadászat tovább folytatódik. Egy gorilla leöléséért a vadász három évi fegyházbüntetést kaphat és 10.000 CFA bírság megfizetésére kötelezhetik.

Estére Ebolowa városába érkeztünk. Élményteli, a jó útviszonyok miatt viszonylag kényelmes szakasz volt.

2010.április 5-6.

Jó nagy zuhé volt az éjszaka, sok villámcsapással. Reggelre a viharnak nyoma sem volt, az utak is nagyjából felszáradtak. A trópusi afrikai esőben az a jó, hogy mintha az eső tudná, hogy éjszaka essen inkább, és késő délelőttre a nap szárítsa fel a nagy tócsákat.

Utunk idillien indult, gyönyörű utakon haladtunk, fényképezkedtünk, kameruni rádiót hallgattunk, beszélgettünk. A viszonylag jó minőségű földút Ebolowa-Sangmélima között erdős tájakon vezetett át. A fang és más népcsoportok által lakott trópusi falvak néhol egymást érték, néhol pedig kilométereken át nem láttunk lakott települést.

Kezdtek egy kicsit rosszabb útviszonyok lenni. Kátyúk, érdes földutak, a tegnap éjszakai esőzést megérző saras részek. Kerültünk két az út közepén lerobbant kocsit és egy motort, amely sáros tócsába dőlt. Két felnőtt és egy gyerek. Itt nagyon gyakori, hogy egy motoron 3-4 személy utazik.. Amikor egy lerobbant kamiont kerültünk, centikre tudtunk csak elmenni mellette, balra mellettünk mély árok. A kamionhoz a tetőcsomagtartóra felhelyezett lapát feje hozzáért, az összepréselődött és leesett a kocsi tetejéről. Más szerencsére nem történt.

Az egyik nehezebb szakasz után, mikor László felezőbe kapcsolta a kocsit, hirtelen úgy kezdte érezni, a kocsit elhagyja az erőt, nem indul rendesen egyesben, erőlködik. A helyzet egyre rosszabb lett, a kerekek irányából füstös szagot éreztünk. Nem jó jel. Kuplung probléma valószínű a 0. diagnózis szerint. Néhány kilométert még elszenvedtünk a kocsival. Aztán megadta magát, elhagyta az ereje, a kuplung nem dolgozott többé. Egy kis esőerdei faluban ért ez bennünket, ahol nagy szerencsénkre egy igaz régebbi Toyota Nissan Pick uppal járt néhány fiatal srác. Megegyeztünk egy árban, amiért bevontattak bennünket a 32 km-re lévő Djoum faluba, és elvittek a legjobb szerelőhöz. A 32 km-es utat kb 2,5 óra alatt ettük meg. A Toyota Pick up erőlködve húzta a 3 tonnás Patrolt, a Toyota hűtővize többször felforrt, töltenünk kellett utána.

Djoumba érve a terepjárót a szerelőnél hagytuk, a legfontosabb holmikkal egy nagyon egyszerű szállás felé vettük az irányt. A szerelők 4-5 –en késő estig dolgoztak a kocsin. A kuplungot teljesen szétszedték, és megállapították, hogy az autó gyári hibás, és hogy a kuplungba nem tettek az összeszerelésnél zsírt, ezért a kinyomócsapágy és a kuplung tropára ment. Egy szerelőt elküldött motorral a főnök egyenest Yaoundéba, a fővárosba, hogy szerezze be a hiányzó alkatrészt. Úgy tervezte, hogy estére visszaér és másnap 10 óra magasságában folytathatjuk utunkat. Itt kezdődtek a bonyodalmak. A srác variált, nem egyenest Yaoundéba ment, a motorját buszra cserélte, ferdített, ímelt-ámolt. Az eredmény:nemhogy aznap este, de még másnap sem érkezett meg a várva várt alkatrész Yaoundéból.

Időközben Djoumban megismertünk mindenkit, akit kellett. A nigeri papucsárust, a guineai aranybányászt, a doualai mamát, aki az Oasis étteremben- már mondhatni djoumi törzshelyünkön- esténként ellát minket finom étellel. De jóban lettünk a motorosokkal is, akiktől azt kértük, vigyenek el bennünket a legközelebbi vízeséshez. Motorra pattantunk és elmotoroztunk a helyig, ahol egy vízpumpa gépházát találtuk, némi motorozás és ember nagyságú bozótban való gyaloglás után. Minket ez nem zavart, bőszen fényképezkedtünk a gépháznál, a régió turisztikai látványosságánál. J Délután 5 óra magasságában a helyi kórus zendít rá a gyakorlóteremben, tehetséges fiatal lányok és fiúk adnak koncertet. Ildikó az iraki fakitermelővel tett koncesszió látogatást az erdőben. Reggel 6.30-kor a munkásokkal együtt vett fel a munkavezető. A 30 hektáros koncesszión átvezető utat a libanoni tulajdonú, irakiakat, franciákat, libanoniakat és kameruniakat egyaránt foglalkoztató építették, melyre törvény kötelezi őket. Megnéztük a fák kivágását, a kivágott fatörzsek elszállítását, a törzsekből felhalmozott „raktárt" az erdő közepén. Az iraki fiatalember megtanította néhány fafajta: teli, padouk, iroko, koto, mbeli stb. megkülönböztetését a kéreg és a fa színe alapján. Tanulságos kirándulás volt. Itt külön tanulmányt volna érdemes írni az afrikai erdőirtásról, a betartott és betartatlan erdészeti előírásokról, a fakitermelés módjairól és a faexport irányairól, valamint a fakitermelés klímaváltozással és ökoszisztémával, állatvédelemmel kapcsolatos vonatkozásairól.

Djoumba visszaérve elkezdődött a harc a szerelő „visszaparancsolásáért" Yaoundéból Djoumba. Elviekben 12:30-kor nála voltak az alkatrészek. Reméljük estére visszaérkezik a faluba. Addig is szállodát váltottunk. Itt legalább van hideg csapvíz, szúnyogháló és csótányokból is kevesebb van.

A szerelő hajnali háromkor befutott a várva várt alkatrésszel. Egész nap szerelték a kocsit. Délután 5-re végeztek vele. A kuplung melegedett, sebességet váltani, pláne tolatóba tenni a kocsit nehézkesen indult. Majd bejáratódik az új alkatrész és könnyebb lesz a sebváltás- bíztattak bennünket a szerelők. Idővel így is lett. Délután 5:30-kor indultunk el a Gabon felé visszavezető útra. Egy leszakadt híd miatt és más tényezők miatt nem folytathattuk utunkat abban az irányban, amerre szándékozni igyekeztünk, Brazzaville-Kongó felé. Estére elértünk egy várost, ahol tisztességes körülmények között sikerült megszállnunk. Majd másnap, április 9.-én végleg elhagytuk Kamerunt és Gabonba érkeztünk. Gabonban az út első része rendkívül jó volt, majd Ndjoule elott néhány tíz km-rel elromlott az út állaga. Ndjouléban éjszakáztunk.

2010. április 10.-11.

Ndjouléból a Lope Nemzeti Park felé vettük az irányt, amelyről úgy tudtuk nagyon szép és érdemes megállni a Hotel Lopénél, amely az egyik legjobb szafari lodge Gabonban. Mivel útba esett, így is tettünk. E sorokat a Lope Nemzeti Parkból küldjük...

2010. április 12.

Hosszú etap volt a mai, több mint 600 km-t tettünk meg. Brazzavillebe jócskán sötétedés után értünk be. Egy gyors vacsora után korán nyugovóra tértünk, mivel tudtunk, hogy másnap szükségünk lesz az energiára, hogy „átküzdjük" magunkat a Kongó folyó túlpartjára, Kinshasába. Éjszaka Brazzaville-ben....zzzzzzz.

2010. április 13.

Mozgássérült biciklis kereskedők, sűrű hangos forgatag, izzadságszag, tülkölés, tülekedés, a hajó külső peronján járkáló potyautas gyerekek. Műanyag vödör, matrac, tojástartó kereskedő portékáikat ügyesen zsákokba csomagolva lavíroznak az emberek és autók között fejükön vagy vállukon a nagy és nehéz málhával. A kompút során coca-cola, víz, textil, telefonkártya feltöltő árusok, pénzváltók ügyeskednek a szállítórészen.

Kinshasában sárga, fehér, kék, keki színű egyenruhás közalkalmazottak várnak minket. Csendőrök, katonák, egészségügyi ellenőrök, vámügyintézők, bevándorlási hivatalnokok és még számtalan más hivatali posztot ellátó személy. Kérdeznek, írnak, vizsgálnak, pecsételnek, töprengenek, bambulnak, ál-kérdezenek, ál-írnak, ál-töprengenek, ál-bambulnak. Vannak köztük segítőkészek, korrektek, akadékoskodók, hatalom fitogtatók és áljogcímen pénzt kérők. Brazzaville és Kinshasa város között a Kongó folyó az országhatárt is jelenti egyben. A világ két egymáshoz legközelebb fekvő fővárosait találhatjuk itt. Brazzaville-t és Kinshasát az ezen a szakaszon 7 km széles Kongó folyó határolja. Hosszú köröket futunk, mire kikeveredünk Kinshasa jól megszokott bürokratikus dzsungeléből. Újra Kinshasában. Legutóbb a Torday-Kongó Expedíció során jártam itt. 2009. szeptember elején. Azóta sok minden változott. A június 30.-a sugárutat szélesítik, építik, a nagy, Kongó 50. függetlenségi évfordulójára készülő monumentális ünnepségsorozatra és felvonulásra kész kell lennie. Kinshasa ütőerének, legimpozánsabb, egyik legfontosabb történelmileg is fontos sugárútjának végére parkolóház épül. Megszokott közterek tűntek el, mások a fények, más az épületstruktúra. Kár, hogy mire felvesszük az 'új Kinshasa' dinamikáját, tovább indulunk Angola irányába.

2010. április 15.

A mai táv: Kinshasa- Matadi volt. A Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosa és legnagyobb nemzetközi kikötője között megtettük azt a közel 400 km-es szakaszt, amelyet

2010. április 16.

Matadi kényelmes és elit szállodájában, a Flat Hotel Lydiában ért bennünket a reggel. A szobákban még wifis internet is volt, így néhány e-mailt is sikerült haza küldenünk, illetve tájékozódnunk a hírekről otthon és nagyvilágban.

Matadiból sok reménnyel indultunk neki az angolai útnak. Még olyan terveket is dédelgettünk, hogy talán estére elérünk Luanda fővárosba. Ez a terv hamar megvalósíthatatlannak bizonyult. A kongói határon ugyanis elég sokat várakoztattak bennünket. Az a személy, akinek az útlevélbe kellett volna pecsételnie, nem volt jelen. Így vártunk kb. 1órát. Az angolai oldalon az ügyintézés zökkenőmentesen és gyorsan zajlott.

Angolában. A színek élénksége páratlan. Rengeteg zöld, számtalan fás zöld domb követi egymást a látóhatáron. Rengeteg élénk vörös. Vörös a föld, vörösek az agyagtéglából épített, domboldalakra épített házak. És a Kongó folyó. Ott kanyarog a dombok között tekintélyesen. Az út rossz. Sőt nagyon rossz. Eleinte aszfaltos óriási kátyúkkal. Később földút, melyben mély barázdákat, árkokat vájt ki az esővíz. A haladás lassú, 20-30 km/ h sebességgel tudunk mozogni. A határtól 47 km-re lévő Mapele falut közel két óra alatt érjük el.

5 perces afrikai hangulat.

Útközben segítünk egy bajba jutott autósnak. Leállt az autója, amelyet inkább járgánynak neveznék. A szélvédő törött, kék szikszalaggal „tapasztott". A műszerfal kibelezett, a járgány külseje ütött-kopott. Múzeumban lenne a helye, mint műalkotás. Vontató kötéllel behúztuk, a kocsi lendületet kapott, az autó fekete füstöt bocsátva ki magából pöfékelt tovább. A vezető kiabálni kezdett utastársának, aki a lerobbanás és segítség-várás tehetetlen perceiben leszaladt a közeli folyóhoz fürdeni.

Később pedig egy rendőr stoppos utazott velünk 50 km-es szakaszon Lufico-ig. Nem volt terhes, hogy velünk utazott, ráadásul néhol nem volt egyértelmű az ösvény, amelyen haladtunk, így még segítségünkre is volt néhol.

Mindeközben kisebb-nagyobb intenzitással esett az eső. A földút csúszóssá kezdett válni, kiváltképp az agyagos, lejtős talaj volt életveszélyes. László nagyon jól vette a terep-akadályokat. Mély saras tócsák, amelyből a kocsi és néha mi is kaptunk, ha le volt húzva az ablak. Mély saras szakaszok, mély árkok és kátyúk, nehéz haladás, eső. A mai nap „legmelegebb" történése az volt, amikor Lufico után elvétettük az utat és bekanyarodtunk egy lejtő után, ahol a kanyar után csak köveket és egy folyót láttunk magunk előtt. László lendületből hátra tolatott. Az út nagyon csúszott a kocsi folyamatosan kifarolt, a kerék pörgött a sárdarabok röpködtek, de végül sikerült és rendben kijutottunk a csávából.

Indultunk tovább N'zeto irányába, ahol végül az éjszakát töltöttük egy rendkívül kellemes szállóban.

2010. április 17.

N'zetoban lementünk az Óceánpartra indulás előtt néhány perc erejéig, hogy tüdőnket megtelítsük az Óceán friss sós illatával. Indultunk tovább a nagy úton, tudtuk, hogy az Ambriz- Catete útvonalon még sok kihívás, rossz út, kátyú vár ránk. Lassan haladunk a hol mély kátyús, éles és egyenetlen szélű leamortizálódott aszfaltúton. Ez a szakasz több szakaszán volt inkább rendkívül rossz minőségű aszfaltút, mind inkább a kicsit puhább földút, amit a futómű is jobban elviselt. Laci szorgosan és rendíthetetlenül gyűrte a kilométereket, bár megterhelő lehetett és monoton. Minden 10-20 méteren lelassítani, kerülni a kátyúkat, úgy választani útvonalat, hogy a kocsi lehető legkevesebb kárt szenvedjen. Araszoltunk. Közben Bellával a bizonytalan útkereszteződésnél kérdezősködtünk az útirányról, navigáltunk, kezeltük a gps-t és néztük a térképet, szokások feladatainkat láttuk el. Nem teljesen zökkenőmentesen kommunikálunk az angolaiakkal. A portugált sajnos nem, csak az angolt, spanyolt, franciát beszéljük. Ildikó spanyolját általában a helyiek megértik, és a portugál szavakból a francia és spanyol nyelv ismeretéből azért nagyjából össze tudjuk rakni az elhangzott mondatok értelmét.

Talán a legnehezebb szakaszú út. A rosszabbnál is rosszabb utak. Egész nap mentünk, Dondóban ért bennünket az éjszaka. Angolában hihetetlen árakat tapasztalunk. Luandát, Angola fővárosát a világ legdrágább Szállásunk például Dondóban egy kellemes berendezésű, ám kicsi alapterületű szoba volt, ablaktalan, olyan meleg mint a katlan, bár ha a klímát felkapcsoltuk, hamar lehűlt. Igen ám, csakhogy az éjszaka közepén egyszer csak órákra elment az áram. Izzadtunk, majd megfulladtunk a szobában. 70 USD/ éjért...Hamar feltaláltuk magunkat, kivettük a matracokat az ágyból és felköltöztünk a tetőteraszra. Denevérek, madarak, a szomszédos aggregátor és diszkó hangos zaja biztosította zavartalan álmunkat, de a gyönyörű csillagos ég és a harapnivaló afrikai levegő feledtette hányattatásunkat.

2010. április 19.

Mivel a kocsi a djoumi szerelés után sem volt a legjobb formájában, sőt azóta már problémái is akadtak és ezt mindannyian tudtuk, sok gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy igyekszünk minél hamarabb letudni az angolai nehéz útszakaszt és lejutni Windhoekba, ahol van Nissan márkaszervíz és ahol László rendbe tehette az autóját és a személyes dolgait családja érkezése előtt, akikkel egy további utazást tervezett a Dél-Afrikai Köztársaságba. Így is tettünk, és nyakunkba vettük a jó minőségű utat Huambo felé. Az út csodálatos volt, gyönyörű dombok és hegyek között haladtunk. Nem sokkal Dondo után láttunk egy motoros balesetet. Igyekeztünk segíteni, mégis kevésnek bizonyult. Értesítettük a rendőröket és két helyi lakost szállítottunk a helyszínre a szerencsétlenség helyszínére. Sajnos, sajnos, sajnos, a húsz év körüli fiút, aki a kanyarban kicsúszott a motorjával és elesett, bukósisak nélkül fejét a fölbe ütötte, eltávozott az élők sorából.

Huambóba estefelé érkeztünk, de mentünk tovább, hogy gyűrjük az angolai kilométereket. Újabb, szörnyű minőségű útszakaszra értünk. Szinte araszolva haladtunk. Olyan nagy tócsákon vitt át az utunk, hogy volt olyan szakasz, ahol a reflektor fényénél az utat bevilágítva több száz méterre előre nem láttunk mást, csak vizet. Átjutottunk minden akadályon, és elértünk kiszemelt városkánkba, ahol pechünkre nem volt szállás lehetőség, így jobbára a rendőrposzt mellett aludtunk a kocsiban.

2010. április 20.

Reggel Caluqembénél elvétettünk egy ösvényt, de hamar ráébredtünk és korrigáltuk a hibát. Reggeli kocsi, arc, fogmosásunkat egy kis patak mellett végeztük el, ahol a helyi asszonyok- lányok fürödtek, mostak, mosdatták gyermekeiket. Nagyon hangulatos reggel volt. Tovább, tovább dél-Angola felé. Tuduk, hogy az angolai-namíbiai határ délután 5 órakor zár, és azt is hogy a 370 km-es Lubango-Ondjiva első 120 és utolsó 50 km-es szakaszát leszámítva szörnyűséges. Az angolai 30 évig tartó, 2002-ben véget ért polgárháború nyomain járunk. Lövedékek és aknák szaggatta aszfaltúton. Olyan mély és nagy kátyúk között, hogy a vezető inkább az úttal parallel homokos, tócsás földutakon próbál előre törni, hogy ne rázza szét teljesen az autó futóművét. Monoton araszolás, lavírozás rossz és rosszabb út között, kátyúkat kerülve, autót féltve több tíz kilométeren keresztül. A mai útszakaszon sajnos a táj sem volt a legváltozatosabb, így az sem enyhítette az út monotonitását és nehéz körülményeit. A helyi gyerekek a néhol mellkasig érő esővizes tócsákban fürödtek, játszottak. Az út szélén tök, dinnye és cukornád árusokat láttunk. És amikor már végleg belefáradtunk az araszolásba, egyik 10 méterről a másikra kiértünk egy gyönyörű, szuper minőségű kétsávos aszfaltútra értünk, amely elvitt bennünket 100-120 km/h átlagsebességgel Ondjivába, majd a határhoz, Santa Clarába.

Ondjivában összetalálkoztunk az Afrikai-Magyar Egyesület dél-angolai partnerének, a Caritas és az Ondjivai püspükségnek egy munkatársával, Gaudensio atyával, aki lekísérte a csapatot a határhoz és biztosította a gyors és zavartalan átmenést. Az atyát mindenfelé ismerték és tisztelték, így tényleg sokat segített. Ildikó a határhoz vivő úton ráadásul átült a kocsijába, és lehetősége volt információt cserélni az Olyata projekt és az omupandai missziós iskola állásáról, fejleményekről.

Határzárás után 30 perccel érkeztünk meg Oshikangoba, Namíbiába. Tovább indultunk Windhoek felé, az éjszakát Otjiwarongoban töltöttük. A mai etapon 993 km-t tettünk meg!!!

2010. április 21.

Windhoekban. Egy „európai afrikai városban". Tisztaság, rendezettség, jó autók, sok európai, rend, SPAR bevásárlóközpont, Total benzinkút, sorolhatnám. A mai nap ügyintézésekkel telt. Leginkább a kocsi körüli igyeket intéztük. Beadtuk a Nissan szervízbe, és mivel pár napot dolgoznak rajta, úgy döntöttünk, hogy addig bérelt autóval elmegyünk az Etosha Nemzeti Parkba.