Lassulni látszik az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó ebolajárvány terjedése Libériában - tudatta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán.

Bruce Aylward, a WHO vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy meglátásuk szerint határozottan csökkent az újonnan regisztrált ebolás megbetegedések száma Libériában. A szakember mindazonáltal arra figyelmeztetett, hogy ne vonjanak le a szavaiból téves következtetéseket, és senki ne gondolja azt, hogy sikerült megfékezni a járványt.

 

"A helyzet javulásában több tényező is közrejátszhatott: például a lakosság tájékoztatása, a temetkezési szokások megváltoztatása vagy az egészségügyi óvintézkedések" - mondta genfi sajtótájékoztatóján Bruce Aylward.
Aylward szerint Libériával ellentétben nem ilyen kedvező a helyzet Sierra Leonéban, ahol bizonyos térségekben, így például a fővárosban is töretlenül növekszik a fertőzöttek száma.

Bár az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb adatait csak szerda este hozzák nyilvánosságra, a szakértő elmondta, hogy az 1976-ban felfedezett ebolavírus tavaly december óta 13676 embert fertőzött meg a három leginkább érintett nyugat-afrikai országban, ebből 6535 fertőzöttet Libériában, 5235-öt Sierra Leonéban, 1906-ot pedig Guineában regisztráltak. A legtöbben Libériában vesztették életüket a vérzéses lázban.

Hogyan segíthetek?

Önkéntesség

Csatlakozz Te is csapatunkhoz! Afrikai, itthoni és orvosmissziós feladatokra egyaránt várjuk a jelentkezőket!

 
 

Online adományozás

Kérjük, támogasd a Magyar Afrika Társaság tevékenységeit anyagi felajánlással!

 
 

1%-os felajánlás

Kérjük, támogasd programjainkat adód 1%-ával!
Adószámunk: 18126123-1-41

6
Ország
19
Misszió
51
Orvos
35000
Beteg

Támogasd programjainkat