Rengeteg ember vonult az utcára Ouagadougouban, hogy tiltakozásukat fejezzék ki a kormány által benyújtott alkotmánymódosítási tervezet ellen, amely lehetővé tenné Blaise Compaoré elnök számára, hogy induljon a 2015-ős elnökválasztáson.

 

 

 

Régóta nem volt ekkora tiltakozó megmozdulás Burkina Fasóban, amely az egyik legstabilabb és legnyugodtabb országnak számít Nyugat-Afrikában. A tüntetésen több tízezer ember vett részt – közölte a Reuters. Ellenzéki aktivisták azonban arról számoltak be, hogy közel egy millió ember vonult az utcára, hogy Blaise Compaoré elnök távozását követeljék. A résztvevők azt skandálták, hogy „takarodj", illetve „ne merészeld piszkálni az alkotmány 37-dik cikkelyét". Mások viszont a Nyugat-Afrikában tomboló Ebola-vírushoz hasonlították az elnököt és ilyen feliratokkal ellátott táblákat emeletek a magasba. A megmozdulás békésen indult, de erőszakba torkollott mire a tüntetők elérték a parlament épületét. A biztonsági erők könnygáz-gránátokkal és vízágyúkkal próbálták megfékezni a tüntetőket, akik kőzáporral viszonozták a rendőrök fellépést és gumiabroncsokat gyújtottak fel az út szélén. Végül rohamrendőrök vetettek véget a parlament előtti tüntetésnek, ahol október 30-án döntenek az alkotmánymódosítás elfogadásáról. Az ország második legnagyobb városában is tüntetések robbantak ki, ahol a ledöntötték Compaoré elnök szobrát.

 

A kormányzópárt által benyújtott alkotmánymódosítás célja, hogy lehetővé tegyék az elnök számára a 2015-ős elnökválasztáson való indulást. A jelenlegi alkotmány ugyanis két ciklusban maximálja az elnöki mandátumok számát, ezért a 63 éves politikusnak 2015-ben végleg le kéne köszönnie az államfői tisztségéről. Compaoré elnök  27 éve vezeti az országot. 1987-ben puccsal került hatalomra, ami elődjének, Thomas Sankarának az életébe került. Először 1991-ben választották meg hét évre, majd 1998-ban ismét további hét évre sikerült bebiztosítania hatalmát. Egy 2005-ős alkotmánymódosításnak köszönhetően Compaoré elnök ismét versenybe szálhatott az elnöki székért, de már csak öt éves időtartamra. Utoljára 2010-ben választották újra. Az elnök szinte minden egyes újraválasztását annak köszönhette, hogy pártja olyan törvényeket alkotott és módosított, amelyek lehetővé tették számára, hogy hosszútávon bebiztosítsa hatalmát.

Hogyan segíthetek?

Önkéntesség

Csatlakozz Te is csapatunkhoz! Afrikai, itthoni és orvosmissziós feladatokra egyaránt várjuk a jelentkezőket!

 
 

Online adományozás

Kérjük, támogasd a Magyar Afrika Társaság tevékenységeit anyagi felajánlással!

 
 

1%-os felajánlás

Kérjük, támogasd programjainkat adód 1%-ával!
Adószámunk: 18126123-1-41

6
Ország
19
Misszió
51
Orvos
35000
Beteg

Támogasd programjainkat