Nigéria szupergazdagjainak van pénzük, méghozzá, hála az ország olajvagyonának, nem is kevés. És miután otthon most gondok vannak, szeretnék a pénzüket kimenekíteni az országból - a cél a volt gyarmattartó, a legbiztonságosabb és legkellemesebb Nagy-Britannia.

A feltörekvő brit ingatlanpiac legnagyobb afrikai vásárlója a nigériai szuper-gazdagok csoportja: ők az elmúlt három évben nagyjából százmilliárd forintnyi fontot költöttek londoni lakásokra. A vagyonosabb afrikaiak összesen 4 millió fontot, vagyis másfél milliárd forintot költenek el hetente a brit fővárosban a legjobb befektetési lehetőségekre vadászva.

Bár a felső kategóriás ingatlanok vevőinek csak 1,5%-a afrikai, az ingatlanvásárlásra költött összegnek már az 5%-a származik tőlük. Ez a tőke hat afrikai államból érkezik: Nigéria, Ghána, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Gabon, Kamerun és Szenegál. A növekvő befektetések hátterében a nyugat-afrikai ebola-járvány és az olyan terrorista csoportok működése állhat, mint a Boko Haram. Ezek elől menekülnek külföldre az ottaniak. Már akik tehetik.

A Beaucamp Estates ingatlaniroda, amely főként londoni luxuslakások közvetítésével foglalkozik, nyilvánosságra hozta a legjelentősebb afrikai vásárlóit. Köztük van a nigériai Aliko Dangote, aki nem csak Afrika legtehetősebbje, de a Forbes szerint a világ 23. leggazdagabb embere is. A másik jelentős befektető Folorunsho Alakija nigériai üzletasszony, divattervező és olajmilliárdos, Afrika leggazdagabb nője. A hírek szerint nemrég négy lakást vett a One Hyde Parkban, ami egy szuper-exkluzív lakópark Knightsbridgeben.

Gary Hersham, a Beaucamp Estates igazgatója elmondta, hogy három nagyon gazdag nigériai érdeklődött befektetési lehetőségek iránt egyedül a múlt héten. Csak összehasonlításképp: egy átlagos nigériai mindössze 850 fontot, vagyis 330 ezer forintot keres évente.

Hogyan segíthetek?

Önkéntesség

Csatlakozz Te is csapatunkhoz! Afrikai, itthoni és orvosmissziós feladatokra egyaránt várjuk a jelentkezőket!

 
 

Online adományozás

Kérjük, támogasd a Magyar Afrika Társaság tevékenységeit anyagi felajánlással!

 
 

1%-os felajánlás

Kérjük, támogasd programjainkat adód 1%-ával!
Adószámunk: 18126123-1-41

6
Ország
19
Misszió
51
Orvos
35000
Beteg

Támogasd programjainkat