2010. február 02. kedd, 09:30
Média - Írott sajtó - Média - Írott sajtó
Több hónapos szervezés után eljött az indulás napja dr. Jakkel Anna számára. A kecskeméti háziorvos egyike lesz annak a három magyar orvosnak, aki ma útnak indul Kongó keleti részébe, ahol egy hónapon át végez önkéntes gyógyítómunkát egy ENSZ-ellenőrzés alatt álló menekülttáborban.
– Úgy kelünk útra, hogy tudjuk: nagyon várnak bennünket – mondta kérdésünkre a doktornő. – Köszönök minden segítséget, a misszió munkáját támogató anyagi hozzájárulást éppúgy, mint azt a sok biztatást, féltést, együttérzést, melyben az elmúlt hetekben lehetett részem. 23 éve dolgozom Kecskeméten, úgy érzem: nem hiába! Sokan vannak, akik megértették a feladat fontosságát, és elfogadták, hogy mennem kell! Hazaérkezésünk után, ígérem, beszámolok arról, hogy mit végeztünk! Bízom abban, hogy épen és egészségesen folytathatom a munkámat! – nyilatkozta Jakkel Anna.
Az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU) ötödik alkalommal küld önkéntes orvosokat a kelet-kongói háborús övezetbe. A három orvosból és egy kordinátorból álló csapat kedden kel útra, hogy Budapestről Kairón és Entebbén keresztül megérkezzen Rutshuruba, és megkezdje egyhónapos gyógyító tevékenységét Kiwanja menekülttáborban és a környező falvakban. Az önzetlen felajánlásoknak köszönhetően az orvosok mobilklinika üzemeltetésével is segíthetnek a polgárháború következtében nincstelenné vált családokon, a beteg gyermekeken.
A misszió tagjai felkészültek arra, hogy olyan helyeken gyógyítsanak, ahol több tízezer ember él egészségügyi ellátás nélkül. Az orvosokat az ugandai határnál az ENSZ kongói kék sisakosai várják, akik állandó kísérőkként gondoskodnak biztonságukról.
A csoport tagjai – dr. Jakkel Anna kecskeméti háziorvos, dr. Lénárt Tímea tüdőgyógyász szakorvos és dr. Szőcs Teodóra paksi háziorvos – folytatják az előző missziók által 2009. februárban, áprilisban, júniusban és szeptemberben megkezdett munkát.

Az AHU eddigi missziói öszszesen több mint 10 ezer beteget láttak el gyógyszert is biztosítva számukra. A kezelt betegek számának és az orvosi misszió költségének összevetése alapján egy beteg megmentése átlagosan ezer forintba került.
Forrás: http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/haborus-ovezetbe-indult-284668
AHU Facebook
AHU hírlevél

TOP hírek
-
Szenegál a Földgömb Klubban Toubai zarándoklat, muridizmus, Ahmadou Bamba, Baay Fall- sok új misztikus és érdekes dolgot hallhattak azok, akik február 6-án részt vettek a Szenegál - marabuk világa című ismeretterjesztő...
-
JAMBO! - Frissítve! Mit szólnának egy kis napsütéshez, utazáshoz és kalandos élményekhez? Csatlakozzanak hozzánk, utazzunk együtt Afrikába! Szölgyémy Pál és Ágoston Gyula nagy álmot dédelgetnek: a világ...
-
Bamakóban az élet - “Fogd a padod, irány az iskola!” Az Afrikai-Magyar Egyesület egyik kedves ismerőse, Morris Andrea közel egy éve él Bamakóban a családjával. Andrea felajánlotta, hogy szívesen megosztja élményeit és tapasztalatait a nyugat-afrikai...
-
Afrika-hét - különleges franciaóra A megnyitó napját követően Aldo Sadio kollégánk mutatta be az érdeklődő tanulóknak hazáját, Szenegált. Beszélt az országában élő népcsoportokról és azok vallási, kulturális szokásairól...
-
Destination: Bissau - Célbaértek az adományok Vasárnap megérkeztek Bissauba az adományok. Az AHU által összegyűjtött öt tonna iskolai felszerelés, maláriaháló, ruha, cipő, játék, száraz élelmiszer ezúttal is három célterületen,...
- 1
- 2
- 3
AfriPORT hírek
Látogató számláló






![]() | Ma | 1111 |
![]() | Tegnap | 1254 |
![]() | Ezen a héten | 2365 |
![]() | Múlt héten | 7381 |
![]() | Ebban a hónapban | 7784 |
![]() | Múlt hónapban | 29789 |
![]() | Összesen | 527909 |
IP címed: 38.107.179.224
,
Ma: 2012 febr. 07







Média