Ghánát sokan Nyugat-Afrika gyöngyszemének tartják. A hazánknál két és félszer nagyobb ország remek természeti adottságokkal bír, lakói pedig kedves, a más kultúrákra nyitott emberek. A helyeik érdeklődése, pozitív életszemlélete fogta meg Lukács Zsoltot is, aki 2010-ben egy sikerrel megpályázott álláslehetőség útján jutott el Accrába, ahová idén szeptemberben kerékpárral készül visszatérni.
A rendezvényekhez, blogokhoz és orvosi missziókhoz tartozó képeket kategóriákba rendezve kérjük tekintse meg a képgalériában!
Új blog szöveg érkezett! A 4 keréken 5 földrészen át, magánkezdeményezésű projekt keretében a főszervező, Molnár László becsatlakozási lehetőséget ajánlott fel az Afrikai-Magyar Egyesület képviselői számára. Molnár László úr egy éves világ körüli útra indult, amelyet az afrikai kontinens észak-déli irányú átszelésével kezd, a nyugati oldalon.
A 2010-es Budapest-Bamakó rally nyertes csapata, a Homokdűne Bamako után az afrikai kontinens nyugati oldalán, észak-déli irányban jutott el Fokvárosig.
Az útról az egyik résztvevő, Novák Tamás részletes blogot vezetett és fényképalbumokat is megosztott blogjában az érdeklődőkkel. Ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe:
Fura, hogy az ember valahogy ha külföldön van és nem az otthoni mindennapokat éli, elveszíti az időérzékét.... Én személy szerint nem tudom követni, mikor milyen nap van, csak arra emlékszem, mikor esett az eső, mikor nem volt áram – de arra nagyon.... – és ha valami különlegesebb eset történik. Igy hát nem tudom, mikor számoltam be utoljára a történtekről, de halvány emlékeim szerint a kirándulást megelőző napokon vagy internet nem volt, vagy valami más oka lehetett, de Anna blogja utólag úgyis olvasható így semmi nem marad ki a visszaemlékezésekből.
A kirándulást nagyon várta a csapat. Hajnali hat órakor indultunk el, az eredeti elképzeléshez képest némileg megszaporodott a létszám, de itt Afrikában mi nem változik meg az utolsó pillanatban...? Elöl Csaba, Imre, aztán Balázs, Hawa, Lobo, majd a három grácia Anna, Éva, jómagam, és leghátul egy pótszéken Bibi asszony férje... Ő egészen addig feltett lábbal diadalmasan üldögélt nyugalmas kis elszeparált különítményében, míg egy váratlanul elénk kerülő gödör miatti hatalmas fékezés következtében be nem csúszott az üléssor és a dobozok közé... utána jobbnak látta fel sem kelni onnan, és inkább heverészett a kocsi alváza nyújtotta biztonságban. Az út bár hosszú volt, mégis mivel kikerültünk a megszokott bamakói környezetből, ezért tartogatott számunkra annyi új látnivalót, hogy hamar eltelt az a 7 óra, míg megérkeztünk.
Megérkeztünk a komphoz, mely 3000 cafatkáért átvitt bennünket a folyó kb 300 méteres szakaszán. Míg nem indult el, megrohamoztak bennünket a „mindent el akarok adni” csapat tagjai. Voltak ott gyönyörű faragott szobrok, maszkok, gyöngyökből, kagylókból, csontokból, fa karikákból fűzött ékszerek, ezüstök, és ahogy Anna hívja őket, trombita-aranyból megművelt csecsebecsék is. Sajnos annyira erőszakosan próbálják meg javítani az x napja hanyatló eladási statisztikát, hogy az embernek – ha egyébként szándékában állt is volna vásárolni – elmegy a kedve, inkább beül a 60 fokos autóba és magára csukja az ajtót. A másik hatásos elhárító intézkedés felvenni az ő stílusukat, és konzekvensen nem-et mondani, vagy annyira szemtelenül alkudozni, hogy az már sehogy se érje meg nekik... és érdekes! Mégis megéri J
Az átkompolás után összetalálkoztunk a djennei mecsethez velünk tartó idegenvezetőnkkel. Elkisért bennünket a mecsethez, majd mesélt a hatalmas agyagtemplomról és az óvintézkedésekről, mellyel próbálják megóvni épségét. Az embereknek jó alkalom a mecset évenkénti „restaurálása”, illetve a legkülső kiszáradt agyag burkolat újratapasztása arra, hogy összejöjjenek, és jó hangulatban tegyenek valamit azért, ahová járnak tisztelni istenüket és amit egyébként a UNESCO a világörökség részévé nyilvánitott. Mint, hogy valami megkapja a világörökség része cimet, azt gondolná az ember, hogy nagy becsben van tartva, óvják védik a környezetét is... Hát rosszul gondolná... A mecsetet körülvevő utcácskák épp annyira zegzugosak, mint ha Szentendrén, vagy Velencében sétálgatnánk, a különbség azonban a hely szellemén kívül abban is rejlik, hogy az utcán folyik a szennyviz, az emberek holmija „kilog” az utcára, hol egy pár edény, hol ruhák, cipők, (ez utóbbiból ha sokat láttunk egy helyen és ha még némi mormogás is kihallatszott, feltételezhető volt, hogy a helyi Korán iskola mellé érkeztünk). Néhány helyen úgy lehetett jobb kilátásra szert tenni, ha az ember szó szerint átsétált a rosszindulat nélkül is csak „odúnak” nevezhető otthonukon, felment egy lépcsőn és a házak tetejével egy magasságban körülnézett. Sajnos, mivel nekik az is bevételi forrás, hogy idegenek háborgatják Őket csendes magányukban, igy ezekre a villámlátogatásokra nem mondanak nemet.
Kiérve az utcácskák alkotta labirintusból elbúcsúztunk rögtönzött idegenvezetőnktől, és nekiindultunk Moptinak, ahol a szállásunk volt foglalva. A Niger partjától nem messze egy számomra ismeretlen nevű folyó mellett mentünk be egy szűk kis utcába, ahol egy épületegyüttes alkotta a szállodát. Gyönyörű faragott szobrok az udvaron, a falakon a helyi csodás szövések, az épület tetején pedig egy kellemes étterem, ahol is a szobák elfoglalása után elköltöttünk szerény, de nagyon ízletes vacsoránkat, melyet kapitányhal és sült krumpli, no meg jo hideg ásványvíz alkotott. Csatlakozott hozzánk a másnapi – Dogonföldi – kirándulásunk vezetője is, akivel átbeszéltük a következő nap terveit, majd vacsora után mindenki elvonult a szobájába és lepihent.
Másnap reggel ismét korán indultunk útnak, hogy megcsodáljuk Mopti kikötőjének reggeli forgalmát. Itt és Timbuktuban számottevő a sókereskedők jelenléte igy a só mindenhol látható tömbökben, táblákban, hatalmas darabokban, de örleményben is. Természetesen itt is megrohantak minket az árusok, itt Fulani kalapokat, de ékszereket és sokminden mást is árultak. Egy apró helyi boltból magunkhoz vettünk kenyérkéket, és várakozva tekintettünk a hátralévő 80-100 kilométer elé. A filmekben, utibeszámolókban azt lehet látni, hogy apró szögletes házikók sorakoznak egymás mellett egy sziklafalon... vagy ez csak mese?! Megálltunk Songhoban, ami vslódzinűleg az egyik leglátogatottabb kis falu ezen a vidéken. Helyi kisérőnk készséggel válaszolgatott kérdéseinkre, igy ismereteink számos érdekességgel bővültek. A falu fölötti sziklákra felmászva egyrészt elénk tárult a megannyi apró szalmatetős kis képződmény, másik oldalunkon, a sziklán pedig megmutatták azt a helyet ahol a körülmetélést végzik.
Lefelé menetben elvezettek bennünket a helyi kis csodák palotái előtt. Piciny „üzletek” voltak ezek, ahol a kézműves dolgok sokaságáért lehetett alkudozni. Ha tehetné az ember, egy hatalmas puttonnyal térne haza, annyi szép és különleges dolgot látni. Azért nem állta meg egyikőnk se, hogy ne vásároljon valami kis különlegességet, hisz mégsem jár hetente Dogonföldre az ember lánya... Elbúcsúztunk helyi vezetőnktől, majd tovább indultunk Songho felé. Ahogy megláttuk a sziklafalra épített kis lakótelepet, rájöttünk, hogy ez nem mese... Ez a valóság, csak mintha egy időutazáson vettünk volna részt, vissza a XII. századba, amikor is a Muzulmánok hittérítése elöl ide menekültek fel a Dogonok. A buszból kiszállva természetesen itt is letámadtak bennünket az árusok, és áhitattal nézve a sziklafal felé elővettünk pár ezer cafatkát, vásároltunk néhány csecsebecsét itt is, de az érdeklődésünket már nagyban az elénk táruló látvány kötötte le. Felmásztunk a hatalmas magasságokba telepített építményekhez. Valóban nehezen megközelíthető, jól védelmezhető helyre építkeztek, az embernek igen csak a lába elé kellett néznie, ha nem akart bukfencezve több tíz métert megtenni lefelé. Az építményekhez felérve - bár helyi idegenvezetőnk, Dauda is rengeteget mesélt - , itt mintha még a falak is mesélni akarnának... Sok helyen megmaradtak a jellegzetesen négy felé osztott belsejű magtárolók, néhány házikóba belesve fából készült edénydarabok, elhagyott fa „mozsarak”. Bő másfél órát biztosan eltöltöttünk ebben a csendes kis világban. Itt valahogy sikerült elfelejteni még azt is, mekkora a hőség, vagy, hogy esetleg fáradtak vagyunk... Sokat kérdeztünk Daudától a Dogonok életéről. Megtudtuk, hogy saját nyelvük van, mint ahogyan a Fulaniknak, vagy a Bambaráknak. Nem arról van szó, hogy egyik nyelv a másikhoz képest csak apró eltéréseket mutat, de nem ám! A köszönöm például Bambáraul „inichi”, Dogonul „gana”. Tilly, a sziklafalra epitett kis falu szintén a világörökség része, hagyományaikhoz mérten 60 évente felújítják az építményeket és a környezetét. Vigyáznak rá, nem látni szemetet sehol... jó érzés volt ott lenni!
Induláskor ismét megtámadtak bennünket az árusok. Igazából ha belejön az ember, már szinte élvezet az alkudozásnak azon része, mennyire lehet tudni az első pár ajánlat után, hogy mit kell mondani ahhoz, hogy a végeredmény annyi legyen, amennyit valóban adnánk az áruért. Ez persze nem azt jelenti, hogy néha egy jó érzésű ember nem érzi, hogy egyébiránt sokkal többet is adna a egy-egy gyönyörű kézműves termékért... de az alkudozás elengedhetetlen feltétele a vásárlásnak, és igazán nem más az egész, mint egy nagy-nagy társasjáték. Elindultunk vissza Moptiba, ahol elbúcsúztunk Daudától,... és kezdetét vette a 7-8 órás visszaút Bamakóba...
(folyt. köv.)
Hogyan segíthetek?
Önkéntesség
Csatlakozz Te is csapatunkhoz! Afrikai, itthoni és orvosmissziós feladatokra egyaránt várjuk a jelentkezőket!
Online adományozás
Kérjük, támogasd a Magyar Afrika Társaság tevékenységeit anyagi felajánlással!
A szervezetünk a HTCC-vel (Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központtal) együttműködve egészségügyi központok létrehozását tűzte ki célul Afrikában. Az első egészségügyi központ felépítése megkezdődött Ugandában.
Egy-egy orvosi misszió 4-5 hétig tart és főleg olyan, a külvilágtól elzárt területekre koncentrál, ahol az alapfokú általános egészségügyi ellátás sem megoldott.
A Magyar Afrika Társaság egy mentőautó üzemeltetését tűzte ki célul Magyarországon. A projekt a szervezethez befolyó, célzott támogatásokon keresztül valósul meg.
A Magyar Afrika Társaság 2010 óta futó gyermektámogatási programjai olyan gyerekeket segítenek, akik árvák, fogyatékkal élők, vagy nagyon rossz szociális körülmények között élnek.
Szervezetünk a magyar afrikanisztika szakembereivel együttműködve teszi könnyen elérhetővé az Afrikával kapcsolatos ismereteket nyitott tudástár és előadások formájában.
This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.