A Magyar Afrika Társaság (AHU) 2009 óta tizenhárom sikeres orvosi missziót küldött Afrikába, melynek keretében több mint 30 magyar orvos és egészségügyi szakember több mint 30 000 betegnek nyújtott orvosi ellátást. Az orvosok tiszteletdíj nélkül, szabadságuk terhére vállalták a munkát, a költségeket pedig az AHU adományokból, az orvosok által beérkezett felajánlásokból és szponzoroktól fedezte.
Az AHU folyamatosan küld orvosokat Afrikába, a misszió időtartama általában négy hét. Egyesületünk szakterülettől függetlenül várja az érdeklődő orvosok, egészségügyi dolgozók és önkéntesek jelentkezését, akik elhivatottságot éreznek, és szívesen segítenének.
Amennyiben a misszióban való részvétel felkeltette érdeklődését, és bővebb információra lenne szüksége, kérjük vegye fel a kapcsolatot Orzói Zsuzsával.
Támogassa az orvosi missziókat Ön is!
Találkozzunk a Millenárison, a szeptember 2-4. között, három napon át megrendezésre kerülő Afrika Parádén! Az esemény az évek óta megrendezésre kerülő Nyelvparádé kísérő rendezvénye, melyen idén az Afrikai-Magyar Egyesület is részt vesz. Standunknál az érdeklődők megismerkedhetnek egyesületünk tevékenységeivel, programjaival. Válogassanak Afrikáról szóló könyveink és az ugandai gyermekanyák által készített gyönyörű nyakbavalók közül! A gyermekekkel újrahasznosított és természetes anyagok felhasználásával ékszereket készítünk és batikképeket is színezünk, meséket, énekeket tanulunk.
Az Afrikai-Magyar Egyesület következő programjaira hívjuk fel figyelmüket:
Szeptember 2. Péntek
13.00 óra - a 2011-es guineai orvosi misszión készült film vetítése
13.30 óra - az Afrikai-Magyar Egyesület bemutatkozása – „Tudunk nagyot tenni”
16.30 óra - a Budapest - Bamako rally alkalmával készült film vetítése
17.00 óra - Kongo – Torday Emil nyomában – könyvbemutató, rövidfilmek vetítése Kongóról
Szeptember 3. Szombat
10.00 órától 14.00 óráig - kézműves foglalkozás gyermekeknek, újrahasznosított és természetes anyagok felhasználásával, batikképek színezése, mesemondás stb.
15.30 óra - Utcagyerekek Kinshasában – vetítés és beszélgetés Jaksity Katával és Reisinger Dáviddal
Szeptember 4. Vasárnap
11.00 órától 15.00 óráig - standunknál kötetlen beszélgetési lehetőség Dr. Jakkel Annával és Dr. Révész Gertrúddal a guineai orvosi misszió tagjaival
Mindenkit szeretettel várunk!
Felhívás! Várjuk lelkes önkéntesek jelentkezését, akik a standunknál és a gyermekfoglalkozásoknál szívesen segédkeznének pénteken illetve szombaton! Érdeklődni Szabó Györgyinél a +36-20-578-8448-as telefonszámon lehet.
Szeretnél gyerekekkel foglalkozni egy afrikai árvaházban? Orvosi rendelő, iskola felújításában tudnál segíteni? Önkéntes munkával töltött idő lehet a legizgalmasabb, legtartalmasabb és leggazdagabb élményed! Lehetőséged nyílik arra, hogy megtanuld mások szemén keresztül látni a világot, jobban megismerd magad és hogy új, néha meglepő, a későbbi életedben is használható tapasztalatokat szerezz! Élni és dolgozni egy idegen kultúrában úgy, hogy idődet és energiádat egy hasznos ügynek szánod olyan élményt ad, amelyre életed végéig emlékezni fogsz és sokáig gazdagítja majd mindennapjaidat!
Amennyiben a programban való részvétel felkeltette érdeklődésed és bővebb információra lenne szükséged, a program koordinátorával veheted fel a kapcsolatot!
Nagy sikerrel mutatkozott be az Afrikaparádé, amely a Nyelvparádé társrendezvényeként több száz érdeklődőt vonzott a Millenárisra az elmúlt hétvégén.
Az AHU képviseletében Raymond Irambo tartott ismertetőt annak tevékenységéről és mesélt arról is, hogy ő kongói egyetemistaként hogyan tanult meg magyarul.
A Torday-Kongó könyvbemutatónak csak az esti záróra vetett véget, Lóránt Attila fotós és Reisinger Dávid operatőr rengeteg érdekes történettel fűszerezett előadást tartott az expedícióról.
Az érdeklődők Dr. Jakkel Anna és Dr. Révész Gertrúd orvosokkal beszélgethettek az önkéntes munkáról, valamint a SegítségKÉPp akciónkban a misszió során készített képek megvásárlásával segíthették a támogatási programunkban résztvevő gyermekeket. Fülöp Viktória és kisfia, Domino ismét nagy lelkesedéssel tartott kézműves foglalkozást, újrahasznosított és természetes anyagokból.
Köszönjük önkénteseinknek, Dr. Gyurácz Andreának, Kustár Klárának, Szalai Annamáriának, Szöbölődi Margitnak, Tulipán Veronikának és Viniczai Virágnak az AHU standjánál nyújtott segítséget!
Les intéressés eurent l'occasion de discuter avec les Dr Jakkel Anna et Gertrud Revesz sur le travail des bénévoles et les moyens de contribuer à notre programme d'aide et de soutien aux enfants dans le besoin. La contribution pouvait se faire sur place par l'achat des photos prisent lors des missions humanitaires.
C'est avec un grand plaisir et enthousiasme que Viktória Fülöp et son fils Domino s'occupèrent de l'art et l'artisanat à base des matériaux naturels recyclés.
Nous remercions nos bénévoles, Dr Andrea Gyuracz, Klara Kustar, Annamaria Szalai, Margit Szobolodi, Veronika Tulipan et Virag Viniczai pour leur contribution au succès de notre organisation.
Our service was a success at the fair of foreign languages and African day organized last weekend in place of the Millennium visited by hundreds of people attracted to this event.
Our organization was represented by Raymond Irambo who outlined the activities of AHU who had just celebrated his 5th birthday. Also as part of the fair of foreign languages, he told the audience his experience of learning and mastering the Hungarian language as a Congolese student here in Hungary. Our visitors also had the opportunity to hear a presentation on the book-Congo Torday followed by testimony from the photographer Attila Lorant and cameraman David Reisinger both members of the expedition to the Congo in the footsteps of Torday.
Other people had the opportunity to discuss with Dr Jakkel Anna and Gertrud Revesz about the work of volunteers and ways to contribute to our program of assistance and support to children in need. The contribution could be done on site by the purchasing pictures taken during humanitarian missions.
It is with great pleasure and enthusiasm that Viktória Fülöp and his son Domino took care of the art and craft-based natural materials recycled.
2009 decemberében 1 000 műanyag ponyvát osztottunk szét a kiwanjai (Kelet-Kongó) menekülttábor lakói között. A „ponyvaakció” kezdeményezője Dr. Kutnyánszky Valéria bükkösdi háziorvos, aki az AHU által szervezett IV. önkéntes orvosi misszióban vett részt 2009 szeptemberében Kongóban. A doktornőt annyira megviselte a menekülttáborban élők kilátástalan helyzete (egész családok, apró gyerekekkel tengődnek apró, banáncsuhéból készült sátrakban, melyek az esős évszakban teljesen átáznak, embertelen körülményeket okozva - „éhesen le lehet feküdni, de vizes földön aludni borzasztó”), hogy úgy határozott, hazaérve adománygyűjtést szervez az 1 000 ponyva megvásárlására. Az UNHCR (ENSZ Menekültügyi Főbiztossága) hivatalos statisztikáit alapul véve Szerbin Judit és Kiss Virág AHU-koordinátorok, valamint Radnai Csaba, a MTV Pécsi körzeti stúdiójának szerkesztője vállalták a feladatot, hogy az Ugandában megvásárolt ponyvákat Kongóba szállítják és szétosztják a menekültek között. A ponyvák kongói szállításában a MONUSCO (ENSZ kongói missziójában szolgáló) katonák segédkeztek, a szétosztást pedig a helyi UNHCR munkatársaival közösen koordináltuk.
2009 decemberében Dr. Kutnyánszky Valéria, a IV. önkéntes orvosi misszió egyik tagja kezdeményezésére és támogatásával műanyag ponyvákat osztottunk a kelet-kongói Kiwanja menekülttáborban. Nem ritka, hogy tízgyermekes családok kényszerülnek az apró sátrakba, félnek ugyanis lakhelyükre visszatérni az állandó atrocitások és támadások miatt (több milícia, néha a kormányhadsereg is fosztogat a térségben). Gyakori az is, hogy a menekülteknek egyszerűen nem is lenne hová visszatérniük, hiszen házaikat lerombolták, földjeiket azóta már mások használják. A banáncsuhéból készült sátraik az esős évszakban átáznak, szigetelésük nem volt megoldott. Többen elmondták, hogy éhesen le lehet feküdni, ahhoz már hozzászoktak, vizes földön aludni viszont borzasztó. Az Ugandában vásárolt 1000 db ponyvát – családonként egyet – szétosztottuk a rászorulók között.
Csatlakozz Te is csapatunkhoz! Afrikai, itthoni és orvosmissziós feladatokra egyaránt várjuk a jelentkezőket!
Kérjük, támogasd a Magyar Afrika Társaság tevékenységeit anyagi felajánlással!
Iratkozz fel a Magyar Afrika Társaság INGYENES hírlevelére most!
Nézd meg, hogy az AHU milyen programokat javasol erre a hónapra!
A szervezet munkájával kapcsolatos dokumentumok, logók, jelentkezési lapok.
A szervezetünk a HTCC-vel (Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központtal) együttműködve egészségügyi központok létrehozását tűzte ki célul Afrikában. Az első egészségügyi központ felépítése megkezdődött Ugandában.
Egy-egy orvosi misszió 4-5 hétig tart és főleg olyan, a külvilágtól elzárt területekre koncentrál, ahol az alapfokú általános egészségügyi ellátás sem megoldott.
A Magyar Afrika Társaság egy mentőautó üzemeltetését tűzte ki célul Magyarországon. A projekt a szervezethez befolyó, célzott támogatásokon keresztül valósul meg.
A Magyar Afrika Társaság 2010 óta futó gyermektámogatási programjai olyan gyerekeket segítenek, akik árvák, fogyatékkal élők, vagy nagyon rossz szociális körülmények között élnek.
Ha segíteni szeretnéd a Magyar Afrika Társaság munkáját, vedd fel szervezetünkkel a kapcsolatot, és kérj további információt!
Szervezetünk a magyar afrikanisztika szakembereivel együttműködve teszi könnyen elérhetővé az Afrikával kapcsolatos ismereteket nyitott tudástár és előadások formájában.