A Magyar Afrika Társaság humanitárius projektjei mellett nagy hangsúlyt fektet az Afrikát érintő prevenciós programokra is.

A Nyugat-Afrikában tomboló Ebola-járvány miatt nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet hirdettek, az AHU pedig feladatának tartja, hogy korrekt, naprakész tájékoztatást nyújtson a vírusról.

Tekintse meg prevenciós videónkat, és böngésszen a járvánnyal kapcsolatos híreink között!

 


Az érintett országok egészségügyi hatóságai október 19-ig összesen 9936 fertőzöttet regisztráltak, és közülük 4877 ember - majdnem minden második fertőzött - belehalt a vérzéses lázba.

 Közel négyezer-kilencszáz ember halt már meg az elsősorban Nyugat-Afrikában pusztító ebolajárványban - tudatta szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A hatóságok szerint pozitív lett az Ebola-vírusra elvégzett tesztje az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet egy nemrég Nyugat-Afrikában járt amerikai orvosának, aki csütörtökön került kórházba New Yorkban.

 Az amerikai nagyvárosban elvégzett vizsgálat eredményét még az atlantai járványügyi központnak (CDC) is meg kell erősítenie, de a tévedés esélye csekély.

Az első ebolás megbetegedésről számoltak be a hatóságok Maliban, az afrikai országban egy kétéves kislánynál állapították meg a kórt.

 A mali egészségügyi minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint a gyermek a szomszédos Guineában kapta el a vírust. A kislányt szerdán az Ebola-betegségre utaló tünetekkel vitték kórházba az ország nyugati felén lévő Kayes városában, a tesztek egy nappal később igazolták a betegség gyanúját.