A Magyar Afrika Társaság humanitárius projektjei mellett nagy hangsúlyt fektet az Afrikát érintő prevenciós programokra is.

A Nyugat-Afrikában tomboló Ebola-járvány miatt nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet hirdettek, az AHU pedig feladatának tartja, hogy korrekt, naprakész tájékoztatást nyújtson a vírusról.

Tekintse meg prevenciós videónkat, és böngésszen a járvánnyal kapcsolatos híreink között!

 


Hrisztosz Sztilianidisz, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős leendő biztosa lesz az Európai Unió ebola elleni műveleteinek koordinátora - közölte csütörtök este az egyik népszerű közösségi oldalon Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.

Az első ebolás megbetegedésről számoltak be pénteken a hatóságok Maliban, az afrikai országban egy kétéves kislánynál állapították meg a kórt, aki még aznap életét vesztette.

 A mali egészségügyi minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint a gyermek a szomszédos Guineában kapta el a vírust. A kislányt szerdán ebolára utaló tünetekkel vitték kórházba az ország nyugati felén lévő Kayes városában, a tesztek egy nappal később igazolták a betegség gyanúját. A tárca szóvivője szerint a gyerek nemrég nagyanyjával járt Guinea déli részén. Libéria és Sierra Leone mellett Guineát sújtja a leginkább a mostani Ebola-járvány.

Az Európai Unió egymilliárd euróra növeli az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó ebolajárvány elleni küzdelemre szánt támogatását - jelentette be pénteki Twitter-üzenetében Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.

 A leginkább Libériában, Guineában és Sierra Leonéban pusztító kór terjedésének megfékezésére fordított összeget az uniós állam- és kormányfők brüsszeli tanácskozásának második napján sikerült megemelni.

Nagy-Britannia csütörtök este 100 millió eurót ajánlott fel az eddig közel 4900 ember halálát okozó ebola elleni fellépés finanszírozására. A többi állam hozzájárulásának a mértéke egyelőre ismeretlen.