Írta: Dr. Turóczi Ildikó, az AHU Medical Team tagja

Két évvel ezelőtt, 2013-ban, amikor hat hónapon át itt éltem Esuban, pontosan tudtam a „kenyeres” napokat. Az itt élő muszlimok és én voltunk az állandó vevők, a helybéliek inkább a kukoricalisztből főzött fufut preferálták. A bevándorolt fuláni és hausza muszlimok az összlakosság felét jelentik, és úgy tűnt, hogy a heti két nap a teljes kenyérszükségletet lefedi. Ezért gondoltam kissé merész vállalkozásnak az újonnan létesített, folyamatosan működő pékséget.

Tulajdonosa és vezetője, Amadu Lolika, egy másik északnyugat-kameruni tartományból települt át családostól. Monogám házasságban él, felesége és négy iskolás gyermeke van. Kérdéseimre szívesen válaszolt.

T. I. - Meglep, hogy valaki Esuban pékséggel vállalkozik, és örülök is neki! Mióta vannak itt?

A. L. – Négy hónapja vagyunk itt. Ahol eddig voltunk, ott már nem működött az üzlet, csökkent a kenyér iránti kereslet, veszteségesek lettünk. Tudtam, hogy Esuba Wumból (Esutól 20 kilométerre levő kisváros) hozzák a kenyeret, azt is, hogy ide sokan járnak vásárolni a szomszédos törzsekből, ezért iskolakezdés előtt felkerekedtünk és ideköltöztünk.

T. I. - Hol, kitől tanulta a kenyérsütést?

A. L. - Én a bátyámtól tanultam, ő meg az apánktól. A családom nemzedékek óta ezzel foglalkozik.

T. I. - És nemzedékek óta változatlan a recept és a munkafolyamat?

A. L. - Majdnem. Az összetevők biztos, hogy változtak; én már nem tudom, hogy mit használt az apám, engem a bátyám tanított, lisztet, élesztőt, cukrot, sót használunk. Kelesztés után viszont már nem kézzel, hanem géppel dagasztunk, majd kézi mérleggel kimérjük a különböző nagyságú és formájú kenyérnek való adagokat, formába tesszük, majd megsütjük.

T. I. - Itt elég gyakran van áramszünet, sokszor napokig, de megtörténik, hogy hetekig is. Ez nem akadály?

A. L. - Nem. Ilyenkor saját áramfejlesztővel dolgozunk.

T. I. - Az viszont elég költséges. Megéri még így is?

A. L. - Igen. A dagasztás nem vesz túl sok időt igénybe, a többihez viszont már nem kell áram.

T. I. - Hány kenyeret sütnek naponta?

A. L. - Ez változik: néha a nagyobb méretűből kell több, máskor a kicsire van igény, vagy a közepesre. Néha a briós fogy jobban, máskor a kenyér. Átlagosan, ha leszámítom a költségeket, 20 000-30 000 kameruni frank a napi bevételünk.

T. I. - Állandó alkalmazottakkal dolgoznak?

A. L. - Még nem. A feleségem és a gyermekeim segítenek. A feleségem méri ki a kenyérnek való tésztamennyiséget és letakarítja a kenyereket, ha bekormosodnak, a gyermekek pedig iskola után besegítenek az eladásba.

T. I. - Mihez kell külső segítség?

A. L. - Kiszedni a kemencéből a forró sütőformákat, elszállítani a kenyeret a szomszédos törzsekbe, Zhoába, Kumfufuba, Wehbe.

T. I. - Miért nem állandó alkalmazottakkal dolgozik?

A. L. - Mert még nem találtam olyant, aki megfelelne. Előbb kitapasztalom a jelentkező természetét, hogy mennyire becsületes, megbízható, lusta vagy szorgalmas, stb. és csak utána alkalmazom. Olyant még nem találtam, aki megfelelne.

T. I. - Gondolja, hogy valamelyik gyermeke folytatja majd a családban már hagyományossá vált mesterséget?

A. L. - Igen. A természetüktől függ ez is: ha szívesen tanulják és csinálják, akkor jó, ha pedig nem, akkor jobb, ha másba fognak. Látja itt ezt a kicsit? Ő mindig itt van. Azt hiszem, hogy ő lesz az utódom.

T. I. - Három fia és egy lánya van. Milyen jövőt szán a lányának?

A. L. - Most tanuljon, végezze el a felső tagozatot. Ha tovább akar tanulni, akkor támogatom, ha pedig nem, akkor férjhez megy.

T. I - Hol tárolják a kenyeret, ami nem kel el egy nap alatt? Sok itt az egér, és rendkívül jól fejlett szaglásuk van: elég egy morzsa és máris tele velük a hely. Használnak egérfogót vagy olyan mérget, ami megöli őket?

A. L. - Ritkán fordul elő, hogy megmarad a kenyér, de ha mégis, akkor zárt faládákban tároljuk, abba nem tudnak bemenni az egerek. Nem mérget használunk, macskát tartunk.

A kemencét agyagból építették, fűtőanyagként bambuszt használnak. Az elmozdítható fedelű, sütéskor zárt sütőformákban egyforma nagyságúra, kalács formájúra sülnek a kenyerek. Az említett szomszédos törzsekbe motorbiciklire helyezett bambuszládákban szállítják a kenyeret, néha hihetetlenül meredek, köves, nehezen járható keskeny mezei utakon. A jogosítvány itt nem szempont, annál inkább a rátermettség és ügyesség. A pékség forgalma egyre nő, azt már mindenki tudja, hogy ide bármelyik nap lehet jönni, zárva csak az esti, éjszakai órákban van, de ha valakinek mégis ebben a napszakban lenne kenyérre szüksége, akkor Amadu nem lakik messze és készségesen kiszolgálja.