2010. augusztus 11. szerda, 07:40
AHU Egyesület - Önkéntes program

Az Afrikai – Magyar Egyesület (AHU) 2009 óta nyolc sikeres orvosi missziót küldött Afrikába (Guinea, Kelet-Kongó, Madagaszkár és Mali), melynek keretében 21 magyar orvos több mint 21 000 betegnek nyújtott orvosi ellátást. Az orvosok tiszteletdíj nélkül, szabadságuk terhére vállalták a munkát, a költségeket pedig az AHU adományokból, az orvosok által beérkezett felajánlásokból és szponzoroktól fedezte.
Az AHU folyamatosan küld orvosokat Afrikába, a misszió időtartama négy hét. Egyesületünk szakterülettől függetlenül várja az érdeklődő orvosok, egészségügyi dolgozók és önkéntesek jelentkezését, akik elhivatottságot éreznek és szívesen segítenek.
Kérjük az önkénteseket, hogy kapcsolataikkal segítsenek a misszió sikeres megvalósításában. Amennyiben a misszióban való részvétel felkeltette érdeklődését és bővebb információra lenne szüksége, Kiss Virággal, a humanitárius misszió koordinátorával az alábbi elérhetőségek egyikén veheti fel a kapcsolatot:
Kiss Virág
koordinátor
Afrikai – Magyar Egyesület
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
+3620/262-42-44
Legjobb (blogbejegyzések), rádiós interjúk az eddig velünk Afrikában dolgozó önkéntesekkel
Interjú Dr. Nagy Andreával, a III. önkéntes orvosi misszió tagjával, a Kongóban szerzett tapasztalatokról, élményekről
Interjú Dr. Jakkel Annával, az V. és VI. önkéntes orvosi misszió tagjával
Háború Gyermekei Segélyakció - I. önkéntes orvosi misszió beszámolója
Háború Gyermekei Segélyakció - III. önkéntes orvosi misszió beszámolója
Háború Gyermekei Segélyakció - IV. önkéntes orvosi misszió beszámolója
Afrikai - Magyar Egyesület VI. önkéntes orvosi misszió beszámolója
AHU Facebook
AHU hírlevél

TOP hírek
-
Bamakóban az élet - “Fogd a padod, irány az iskola!” Az Afrikai-Magyar Egyesület egyik kedves ismerőse, Morris Andrea közel egy éve él Bamakóban a családjával. Andrea felajánlotta, hogy szívesen megosztja élményeit és tapasztalatait a nyugat-afrikai...
-
Afrika-hét - különleges franciaóra A megnyitó napját követően Aldo Sadio kollégánk mutatta be az érdeklődő tanulóknak hazáját, Szenegált. Beszélt az országában élő népcsoportokról és azok vallási, kulturális szokásairól...
-
Destination: Bissau - Célbaértek az adományok Vasárnap megérkeztek Bissauba az adományok. Az AHU által összegyűjtött öt tonna iskolai felszerelés, maláriaháló, ruha, cipő, játék, száraz élelmiszer ezúttal is három célterületen,...
-
Afrika-hét A XVII. kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium tanulója, Koi Blanka azzal a kéréssel kereste meg egyesületünket, hogy segítsünk az iskolában első alkalommal megrendezendő "Afrika-hét"...
-
Magyar zászló Szenegálban Ma-gyar-zász-ló! Ma-gyar-zász-ló! Ma-gyar-zász-ló!- ismételték a Nourde óvoda széparcú óvodásai. A szenegáli főváros, Dakar Guediawaye negyedében található óvodásai csillogó, tágra...
- 1
- 2
- 3
AfriPORT hírek
Látogató számláló






![]() | Ma | 499 |
![]() | Tegnap | 1017 |
![]() | Ezen a héten | 6618 |
![]() | Múlt héten | 7120 |
![]() | Ebban a hónapban | 4656 |
![]() | Múlt hónapban | 29789 |
![]() | Összesen | 524781 |
IP címed: 38.107.179.222
,
Ma: 2012 febr. 05







ORVOSI MISSZIÓK