Részletek

Készült: 2012. március 26.

"Gondolatok Bamakóból, azaz Nem könnyű egy puccsot végig vinni...

Negyedik napja "házifogságban" három gyerekkel sem könnyű! Főleg azért, mert a bezártságot maga a szülő sem bírja. Bamakóba lassan visszatérni látszik az élet, működik a piac,  kinyitott a kisbolt, újra van szmog és csúcsforgalom.

Ennek ellenére Mali ma teljesen más mint négy nappal ezelött. Húsz éve fenálló demokratikus intézmények lettek feloszlatva a héten néhány óra alatt. Alkotmány törölve, parlament menesztve, miniszterek letartóztatva, az államgépezet megállt.

Mali népe még ma is megdöbbenten áll ezekkel a tényekkel szemben. Miért most? Mikor egy hónapon belül választások lettek volna és a mára már leszerepelt Touré elnök mindeképp távozni készült. A katonáknak pedig éppenséggel a fronton lenne a helye, hogy ne szakítsák le a tuareg felkelők az ország felét maguknak.

Holnap a mi október 23-ánkhoz hasonló nemzeti ünnep lesz, terv szerint a szokásos békés felvonulással. Vajon tényleg békés lesz-e? A katonai junta erősen küzd az emberek meggyőzéséért, hogy elkerülje az esetleges holnapi zavargásokat. A ma esti TV műsor kommünikék és deklarációk sorozatából állt, amit úgy kell elképzelni, hogy körülbelül 10 rémült ember lesütött szemmel mereven áll a kamera előtt és egyikük akadozva felovassa közleményüket. E szerint ez és ez a szövetség támogatja a kimondhatatlan nevű katonai juntát és elismerik, hogy a katonai puccs elkerülhetelen és jogos volt. Egy kicsit sztálinista hangulatú népnevelés ez, olyan érzést kelt bennem, mintha egy az ötvenes évekről szóló filmet néznék.

A juntának azonban nem csak a mali népet kell meggyőznie, hanem a nyugati világot, és az Afrikai Uniót is. Ha ők "elzárják a csapokat", vagyis megvonják adományikat a katonaságnak és az adminisztráció jelentős részének nem lesz fizetése a hónap végén. A határok hosszabb távú bezárása pedig egyenesen öngyilkosság egy önmagát ellátni nem tudó országnak. Vajon mit hoz a holnap és mit hoznak a következő hetek Malinak? Annak a nyugat-afrikai országnak, amit eddig példaként emlegettek demokratikus intézményeinek, népe béke- és vendégszeretetének köszönhetően. Helyre tudja-e tenni Mali népe a hírnevén esett csorbát? Lássuk!

Részletek

Készült: 2012. március 21.

Kérdezi mindenki, mióta hazajöttem. A válasz, egy nagy “NEM TUDOM” legörbített szájszélekkel.

Tényleg, mi lesz Malival? Kedvenc közép-afrikai országunkkal? A Lonely Planet szerint, ha Közép-Afrikában csak egyetlen országot tudsz meglátogatni akkor, az Mali legyen! Mi, magyarok pedig különösen szívükbe zártuk a Budapest-Bamako óta. Vajon mehet-e a rally jövőre is Bamakóba vagy Bissauba?

Kedvenc országunk szenved és talán első pillantásra nem is érezzük át, hogy mennyire.  Hiszen csak egy “bársonyos” puccs történt levegőbe lövöldözéssel, amelynek összesen egy civil áldozata volt.  A puccsisták azóta már le is mondtak és visszaadták a hatalmat a civileknek. Hiába, ha valaki puccsot akar átélni, tényleg legjobb, ha Malit választja!

A mali nép pacifizmusa és vendégszeretete világhírű! A mali ember szinte mindig mosolyog és végtelenül hálás, hogy megismerkedhetett veled. Hogy is lehetne ellenségeses egy nép, ahol a napi beszélgetések fele azzal telik, hogy a velünk szembetalálkozott embert faggatjuk családtagjai és körülményei hogylétéről. Valahogy így: “Jól vagy? És a gyerekek? És a munka? És a házad?  És anyád? És apósod?” És így tovább… Az ilyen emberi kapcsolatokba nem illik bele a fegyveres erőszak.

Sajnos azonban nem ilyen könnyű túltenni magunkat ezen a puccson, mert ahogy a helyiek kommentálják: “Ez száz évvel is visszavetette Malit a fejlődésben”.

Egy maroknyi középrangú katona képes volt ellenállás nélkül leállítani a demokráciát az országban és eközben hihetelen előnyhöz juttatni észak sötét erőit. Ez alatt nem a sivatagi harcos tuaregek felszabadítási mozgalmát értem, hanem az elöször velük, majd csak mellettük harcoló Ansar Dine-t és AQMI-t. Az első egy nyakmetsző, nőcsonkító, kézlevágó, fanatikus iszlám törvényeket bevezető mozgalom, míg a második szimplán az Al-Kaida nyugat-afrikai szárnya, amelyik a szaharai kábítószerkereskedelmet  és az emberrablások bizniszét űzi.

Hogy is jutott Mali idáig?

A turizmus már egy jó éve eltünt. A rejtélyes Timbuktu és a világhírű dogonok földje már régóta “no go” zóna volt a turistáinak. Így csak a legbátrabbak, vagy - mondhatnánk - vakmerőek merészkedtek ezekre a tájakra. Az utolsó “bátrakat” tavaly novemberben rabolták el Timbuktuból.

Azután januárban kitört a tuareg felkelés, ami az első hónapokban nem is okozott sok aggodalmat a maliaknak. Egyesek szerint: “a sivatagot úgyis a tuaregek uralják” és már megszokták, hogy elnökválasztások környékén fellázadnak a tuaregek.

Nem számítottak azonban a líbiai fegyverekre és az Ansar Dine nyakmetszéses kivégzéseire, ami terrorizálta és demoralizálta az amúgy sem túl képzett mali handsereget.   Majd jött a legnagyobb melepetés, a már ismert  katonai puccs öt héttel az elnökválasztás elött. Egyes katonák úgy gondolták, ha már nem sikerül az ellenségtől megvédeni az országot, akkor váltsuk le a vezetést és fogjuk rá, hogy minden az ő hibájuk.

Nem hiszem, hogy végiggondolták azt azonban, hogy a nyugat-afrikai uniós Mali nem áll meg a saját lábán és az adminisztráció kiiktatásával különösen meggyengítették országukat a terrorista és fundamentalista mozgalmakkal szemben.

A puccs következtében a külföldiek is elhagyták az országot. Leálltak a fejlesztési projektek az országban. Mi pénzünk is benne volt például az útépítésben Bamako és Timbuktu között (Eu-s projekt), de leálltak az oktatási, az egészségügyi, a vízgazdálkodási projektek is. A Nyugat-Afrikai Unió pedig elzárta az anyagi forrásokat. Malinak nincs saját pénze, így nem lehetett egyszerű pénznyomással sem megoldani a hiányt. A szomszédos országok vesztegzára már egy nap alatt éreztette hatását, és a katonák visszakozni kényszerültek.

Hiába lépett vissza azonban a junta vezetése, sem az elveszett országrészt visszaszerezni, sem a megszakadt fejlesztési projekteket újraindítani nem lehet egykönnyen. Mali azóta ugyanis egy más politikai kockázati kategóriába került a világ szemében. Már nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy a terroristák és szalafisták befészkelték magukat az országba.

Lehet, hogy a Nyugat-Afrikai Unió készenlétbe helyezett hadserege Mali segítségére siet és visszaszerzi az elvesztett szaharai területeket, de vajon nem indít-e ez el terrorista típusú ellentámadásokat a korábban békés Bamakó utcáin?

Ettől félünk mi sokan, külföldi “bamakósok” szétszóródva a világban. Vajon visszatudunk-e menni Bamakóba, hogy folytassuk a fejlesztési projekteket, az oktatást, a gyógyítást. Vajon kinyit-e újra az amerikai és francia iskola?

Hiszen ha néhány katonának nem tudott ellenállni Mali lakossága, hogyan fog akkor ezzekkel a sötét erőkkel bírni majd? Mivé alakulhat e csendes, békés, de nagyrészt műveletlen és jámboran vallásos nép az Ansar Din fanatizmusa és az AQMI terrorizusa hatására?

Részletek

Készült: 2012. február 02.

...mondhatja több szülő is gyermekének Bamakóban. Mali tragikusan elmaradott, elhanyagolt iskolarendszerének egyik jelensége ez. Nincs elég iskolapad az iskolákban, ezért a gyerekek maguk hozzák a néhány szálkás deszkából otthon összeeszkábált padjukat. Különösen októberben, az iskolaév elején lehet látni 6-7 éves gyerekeket táskával a hátukon és paddal a derekuk körül imbolyogni az úttest szélén. Az egy vagy két személyes padba egyszerűen belelépnek, írófelület előttük, ülés mögöttük és két kis kezükkel a keresztpántot fogva egyensúlyoznak az iskolába. Jobb helyeken ez csak a tanévkezdéskor szokásos mutatvány, de ott ahol nincs őr az iskolában bizony naponta haza kell vinni a padot is.

Így kezdődik a napja azon szerencsés gyerekeknek akik iskolába járhatnak. Maliban nincs iskolakötelezettség, legalábbis a gyakorlatban biztos nincs. A gyermekek 30 %-a egyáltalán nem jár iskolába. A szülők  vagy nem engedhetik meg maguknak, hogy nélkülözzék a gyermeki munkaerőt, vagy fel sem merül bennük az iskoláztatás gondolata, hiszen ők sem jártak soha oda. Az is lehet, hogy közel s távol nincs iskola a környéken.

Nem csak a vidék problémája ez. A gyorsan növekvő fővárosban is több olyan terület van, ahol a kormány nem biztosít iskolát, vagy a meglévő iskolák kapacitása nem bírja ellátni a rohamosan szaporodó népességet. Így az állami iskolákban előfordul 150-170-fős osztálylétszám is! Vajon hogy lehet tanítani egy teremben 170 kisgyereket bármire is? Egyáltalán mekkora lehet a hangzavar? Hogyan tudnak írni azok a gyerekek, akiknek nem jutott saját pad és mondjuk ötödikként ülnek be egy kétszemélyes padba?

Az elterjedt pedagógiai módszer ilyen környezetben az “Én mondom előre és ti ismételjétek utánam gyerekek! Egyszer, kétszer, háromszor…” A tanítóbácsi, vagy nagyritkán néni szinte karmesterként vezényli le a tananyagot. “Csak kis lépésekben lehet haladni, ne várjunk sokat a gyerekektől” – mondják. A visszakérdezés főleg írásban és néha felszólítással szóban történik. Ilyenkor jól látni a rémült gyermek szemeken, hogy igyekeznek kerülni a tanár tekintetét. Hiszen ha valaki nem tudja a leckét, jön a büntetés. Minden tanári asztalon megtalálható az erre a célra kikészített ostor. Ez egy gumiabroncsból kivágott vékony szíj, aminek egyik végére csomót kötöttek. Ez szolgál fugantyúként a tanárnak. Három suhintás a vállra és a gyerek legközelebb már nem jön magolás vagy házifeladat nélkül. Vagy mégis? Úgy tűnik a gyerekek is megszokták a testi fenyítést. Nincs egy sírás, egy hang se.

Maliban a testi fenyítés a gyermek nevelés szerves része, így ez az iskolában is elfogadott, sőt a szülők által elvárt tevékenység. “A gyerek nem tudja még, hogy mi a fontos neki” – mondják a szülők és tanárok egyaránt. Az önálló gondolkodásra, probléma megoldásra nevelés vagy az összefüggések felfedezése teljesen idegen ebben az iskolarendszerben, hogyan is várhatjuk el akkor azt a felnőtt lakosságtól?

Vannak persze kívételek. Vannak alapítványi vagy segélyszervezetek által működtetett magániskolák. Bár a nevelés eszközei ott sem eltérőek, a kisebb osztálylétszám lehetőséget ad egy személyesebb tanár-diák kapcsolatra. Egy ilyen iskolában tanítok én is, de erről bővebben a következő fejezetben…

Részletek

Készült: 2012. március 26.

Egy kis hangulatjelentés a mali fővárosból:

"Bamakó viszonylag csendes, már csak ritkán hallani puskalövéseket. A tegnapi kommünikében a puccsbizottság elnöke megtiltotta a katonáknak a levegőbe lövöldözést. Mindennek ellenére a hangulat rossz, nagy a bizonytalanság.  A szomorúság oka a fosztogatások, a kocsi lopások. Egyenlőre ezek a támadások az elnök és ahhoz közeli emberek házait és kocsijait érintik hivatkozva arra, hogy korrupciós pénzekből szerezték azokat.

A helybéliek is szomorúak, úgy veszem észre, hogy szégyenlik magukat a fosztogatások miatt. Fejcsóválva mondják a betörött kirakat láttán, hogy nálunk ez sosem volt szokás. És tényleg, bár Touré elnököt állandóan kritizálták, mivel nem ismerik a puccsistákat, azok félelmet keltenek.

A  külföldiek is félnek, hogy esetleg a fosztogatás átterjed más gazdagnak látszó házakra is. Ettől én is tartok. Mai feladatom a csomagolás mellett a hátrahagyott tárgyak leltározása. Szomorú feladat, talán sosem látom őket újra. Egyre az jár az eszemben, hogy vajon mit kezdenek majd a magyar könyveimmel. A szüleimtől örökölt bőrkötéses Ady vagy Arany János kötet, a színesvásznú Villágirodalom Remekei vajon visszakerülnek-e valaha is Magyarországra.

A boltok is zárva vannak. A közeli pékség, kávézó betörött vitrinje tanuskodik arról, hogy a bolttulajdonosok jogosan félnek. A szomszéd kisbolt titokban kinyitotta hátsó ajtóját és egy óra alatt féléves forgalmat bonyolított le. Mikor ott jártam ásványvíz már nem volt, és majdnem az utolsó lisztet emeltem le a polcról. Az elöttem fizető kínaiak letakarították a szardíniás polcot és a legtöbb ehető konzervet.

Másik félelmünk az áramszünet, ami egyre gyakoribb. Különösen éjszaka nehéz elviselni a 40C-os hőséget légkondi nélkül, folytogató szunyoghálóban. Most már egy órája áramszünet van, lassan felmelegszik a ház a kinti hőmérséklere. Most átérezhetjük milyen lehet a szomszédos kunyhókban szorongani 40-43C-ban a kijárási tilalom idején. Nem is csoda, hogy nem tartották be sokan!

Üdv. A."