A Magyar Afrika Társaság humanitárius projektjei mellett nagy hangsúlyt fektet az Afrikát érintő prevenciós programokra is.

A Nyugat-Afrikában tomboló Ebola-járvány miatt nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet hirdettek, az AHU pedig feladatának tartja, hogy korrekt, naprakész tájékoztatást nyújtson a vírusról.

Tekintse meg prevenciós videónkat, és böngésszen a járvánnyal kapcsolatos híreink között!

 


A Fehér Ház azzal indokolta a döntést, hogy a megbetegedések száma jelentősen csökkent az Ebola sújtotta nyugat-afrikai országokban.

Oroszországban elrendelték a nyugat-afrikai országokból származó diákok esetleges ebolavírusfertőzöttségre vonatkozó szűrését, közülük 101 fiatalt tartanak továbbra is orvosi megfigyelés alatt - közölte az orosz közegészségügyi hatóság vezetője pénteken.

Vezető orosz virológusok három oltóanyagon is dolgoznak az ebola ellen.

Oroszországban fél éven belül lesz oltóanyag az ebolavírus ellen - jelentette a lenta.ru orosz hírportál vasárnap. Veronyika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter ezt a Rosszija 1 állami televízió szombat esti adásának nyilatkozva jelentette be. Azt mondta, hogy vezető orosz virológusok három oltóanyagon is dolgoznak.